Domonkos László

Vélemény és vita

Balesetveszélyes magyarság

Nemrégiben kaptam a hírt: a Szerbiához került Délvidéken – Szabadka, Magyarkanizsa, Zenta, Ada, Óbecse települések területén (ez a régió messze legmagyarabb része) – lecserélték a régi, többnyelvű helységnév- és egyéb közlekedési táblákat, helyükre nagyrészt kizárólag szerb nyelvű, ezen beül is cirill írásmóddal készült feliratok kerültek.

A nagy múltú (sajna, ma már régi fényének csak aprócska pislákolásában leledző, ám váltig létező, küzdő) Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, azaz a VMDK még a nyár közepén beadványban mutatott rá a nyelvhasználati jogok durva megszegésére az akkor még csak tervezett, bejelentett intézkedés kapcsán – aztán megérkezett a hivatalos válasz, úgy is mint indoklás: a Köztársasági Jogalkotási Titkárság szerint az ügyben figyelembe vették a közlekedésbiztonsági előírásokat, konzultáltak a Köztársasági Építészeti, Közlekedési és Infrastrukturális Minisztériummal, különös tekintettel annak Közlekedésügyi jelzésekről szóló szabályzatára – és a Nemzeti Közösségi Titkárság álláspontja szerint megállapítást nyert, hogy a közlekedési táblákon lévő magyar feliratok „közlekedésbiztonsági kockázatot” jelentenek.

Megismétlem, hogy a viccekre gondolók vagy a krónikus hitetlenkedők is megértsék: közlekedésbiztonsági kockázatot.

Ha magyarul (is) ki van írva, hogy Magyarkanizsa, vagy hogy Zenta felé jobbra kell fordulni, az, ugyebár, elvonja a csakis és kizárólag szerb (pláne cirill betűs) feliratot minden táblán kétségbeesetten kutató közlekedő polgár figyelmét, dekoncentrálttá válik, szemét összehúzva, mind sürgetőbben keresgél, figyelmetlenség, kihagyás, puff – már meg is történt a végzetes szerencsétlenség. Ugye, ugye… Nem megmondtam, emberek, magyarok? (Pardon: madjari.)

Hogy van ország, ahol ezt az abszurdnál is abszurdabb őrületet nemcsak elhinni, kimondani, közölni, de végrehajtani is lehetséges – csak az nem hiszi el, akinek fogalma sincs a Balkán valójáról vagy éppen a kelet-közép-európai közös történelemről. Vagy akár a néplélekről, a népszokásokról: a magyar népnyelv hosszú-hosszú évszázadokon át ismerte és használta – az idestova nyolcszáz évvel ezelőtti tatárjárás mintájára – a „rácjárás” kifejezést. A tatárjáráséval tökéletesen azonos jelentéstartalommal… Ugyan miért vajon?

A válasz egyszerű: ugyanazért, amivel mindez járt. És ami miatt, lám, mi magyarok a lehetetlen nyelvünkkel, írásmódunkkal, helységneveinkkel – balesetveszélyesnek minősülünk. A balesetveszélyes magyarság pedig nemcsak veszélyes, de ekképpen kiiktatandó is. A közlekedésrendészetből, a nyelvhasználatból, a közéletből, a… Nem folytatom, nehogy idegengyűlölettel, homofóbiával, üldözési mániával vagy pláne, Isten ments, rasszizmussal vádoljanak.

(Különben is, mint tudjuk, még az sem biztos, hogy 1944–45-ben negyvenezer ártatlan magyart mészároltak le a szerbek, amiért mellékesen máig meg sem kíséreltek bocsánatot kérni. Lehet, hogy csak 36 412 volt… Igen, tudjuk: hagyjuk a múltat, fordítsuk bizakodó tekintetünket a fényes jövendő felé, földet rá – mint a zentai, szabadkai, magyarkanizsai, óbecsei rónán az agyonkínzott öregemberekre, asszonyokra meg a többiekre. Lehet, hogy még harmincötezren sem voltak.)

A VMDK tiltakozik, régi délvidéki barátaim, harcostársaim szokás szerint morgolódnak, mint annyiszor – az eredményesség körülbelül a halottnak (lemészároltnak) adott fájdalmas, szenvedélyes csók hatékonyságával azonos. Sebaj. Most olvasom, hogy egy közép-európai elemző- és kutatóintézet friss felmérése szerint a szerbek körében egy év alatt nyolc százalékkal nőtt azok aránya, akik kedvező, jó véleménnyel vannak hazánkról és rólunk, balesetveszélyes magyarokról. Ja, az egészen más.

(A szerző író) 

Kapcsolódó írásaink

Szerencsés Károly

Szerencsés Károly

Lélektapintás

ĀEzért óriási felelősség, miként is élünk abban a rövid kis időben, amíg test és lélek egybeforr itt, e világon. Aki ezt érti, már érti a keresztény erkölcs lényegét is

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Kolbász és parizer

ĀFricska. Ma egy igazi, apró, hangulatos történet következik – ami viszont, hitem szerint, lényegesen túlmutat önmagán