Kondor Katalin

Vélemény és vita

Sötét „futballdiplomácia”

Nos, akkor most essék szó a magyar futballhuliganizmusról, ha már nincs nemzetközi meccsünk, amelynek kapcsán ne szólaljanak meg fontos emberek, még miniszterelnökök is, hogy hazánkat leszólják

A szándék, a hátsó szándék újra és újra előbukkan. Cseppet sincs üldözési mániám, de csak a vak nem látja, hogy a világ talán legnépszerűbb sportját, a labdarúgást is rendre felhasználják a Magyarország elleni támadásokra, ha már divatba jöttünk, mert nem vagyunk egyelőre hajlandók beállni abba a sorba, amelyet az európai főemberek kínálnak fel nekünk mint urak és parancsolók. És amely előtt a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, a FIFA meg még számos szervezet is bokáját összecsapva meghajol.

Bűnbakképzés folyik, bár nézetem szerint kissé olyan ez, mint amikor az agresszív óvodás fiúcskák korukra jellemzően kipécézik és megtámadják azt, aki gyengének mutatkozik, aztán nagyon meglepődnek, ha az illető visszaüt.

Most ott tartunk, hogy mindent ránk lehet kenni, és még olyan nevetséges cselekedeteken is hosszan rágódnak és szörnyülködnek, hogy a magyar futballrajongók – közülük kétségtelenül csak azok, akiknek nemigen volt gyerekszobájuk – műanyag poharakat dobálnak a játéktérre. Egyéb példákat azért nem sorolok, mert megtették már mások. Annál igazabb és karakánabb választ a minket érő vádakra, mint amit Schmidt Mária írt az angol miniszterelnöknek, nehéz lenne megfogalmazni. Történelmi leckét adott – beképzelt fiúknak.

Ami viszont a jövőt illeti, nem kétséges, hogy a sport felhasználásával végbevitt gyalázkodás nem a kezdet, hanem a folytatás. Jól megtervezett folytatás, amelyben a nagy testvér figyel bennünket és diktál. Diktál, mert egyetlen célja, hogy minden másképp vélekedőt eltiporjon. Megmondja, mit kell gondolnunk és mit nem kell tennünk, és hogyan kell viselkednünk – még a mély, filozófiai gondolatokkal aligha rendelkező futballdrukkereknek is megmondja –, és ha nem úgy cselekszünk, maradunk fekete bárányok örökké.

Az európai megmondó emberek dáridója tehát nem most kezdődött. Még el sem nyertük relatív függetlenségünket a rendszerváltozásnak nevezett időszakban, máris lenyúlták a magyar sajtót (már 1987–88-ban), majd a gazdaságunkat, hogy a többi gazemberséghez előkészíthessék a terepet.

Azóta kiépítették és megszerezték maguknak a hazai talpnyalók csapatát, és még az sem zavarja őket, ha például – mint ezt a sajtó is nyilvánosságra hozta – egy olyan ember, nevezetesen Budapest VII. kerületének első embere, aki az erkölcs című tantárgyból már számos alkalommal megbukott, Orbán miniszterelnököt azzal a képtelenséggel vádolja, hogy védi a rasszista futballhuligánokat. Bizonyítania mindezt persze nem sikerül, talán azt hiányolja, Orbán miért nem csavarja ki a kezükből a műanyag poharat.

Minden mindegy, csak az a cél, hogy tűnjön el minden, ami nemzeti, ami magyar és önálló gondolat, mert ha nem ez történik, nem fizet a gazdi. Össztűz és teljes letámadás. Ez a cél mindenkivel kapcsolatban, aki önállóan mer gondolkodni, és nem csatlakozik a világhatalom hagymázas és életellenes elképzeléseihez.

Aligha gondoltuk volna még pár esztendővel ezelőtt is, hogy eljön az az idő, amikor azzal kell szembesülnünk, hogy a sport és a sportszerető drukkerek is céltáblái, pontosabban eszközei lesznek a világ urainak abban, hogy céljaikat elérjék. Ők, láthatjuk, tapasztalhatjuk, éljenek bármely korban is, képtelenek felfogni, hogy az övékkel ellentétes felfogás is létezik. Na ezt a filozófiát nevezik most demokráciának.

A sport, a tisztességes verseny jó ideig a béke, a barátság, a tisztességes küzdelem jelképe volt. Ma már nem az. Elkezdődött a sötét futballdiplomácia vagy inkább sportdiplomácia. És bár jelenleg van a világnak éppen elég baja Alaszkától az Antarktiszig, az Egyesült Államoktól Afganisztánig és így tovább, mert őrületes gondokkal terhelt az egész golyóbis, a harc immár a sport térfelén is folytatódik, és szemmel láthatóan erősödik.

Nemcsak nálunk, de nálunk is, mert mi egy kipécézett, elfoglalni vágyott ország vagyunk, és ezt a történelmünk során mindmáig számos bizonyítékkel támaszthatnánk alá.

Szívem szerint azt mondanám, drukkerek, lázadjatok! Ne hagyjátok, hogy felhasználjanak benneteket, és részesei legyetek egy többpályás letámadásnak. Annak a letámadásnak, amely az európai civilizációt, a nemzeti kultúrákat, hagyományokat és erkölcsöt támadja szünet nélkül, isteníti a devianciát, és célba vette immár a sportot is.

Jó volna valami biztatót is mondani elégedetlenkedés helyett. Tudom, hogy az indulatok hamar elszabadulnak, ezért még a legforróbb fejű drukkernek is, ha egyáltalán lehet hatni rá, csak azt tudom ajánlani, ne elvakultan, löttyös indulattal szurkoljon. Hagyja a műanyag poharakat másra! És gondolkodjon el, mi a magyar és ki a magyar. Segítek! Nem leszek mindenki előtt népszerű. Sík Sándor piarista tanár és költő egyik írásából idézek.

„Magyarnak lenni Szent István tanítása szerint erkölcsi fogalom – még senkit nem tesz magyarrá az, hogy magyarul beszél. Ez még nagyon kevés. Senkit nem tesz magyarrá az sem, hogy a vére magyar. Sőt még az sem, hogy magyarnak vallja magát: a magyarságot erkölcsi küzdelemmel, Isten-sürgette cselekvéssel kell kiküzdeni. Magyarnak lenni erkölcsi lendület. Magyarnak lenni hit. Hit a magyarság hivatásában, hit abban, hogy Isten akar velünk valamit, és hogy a magyarság képes megvalósítani ezt az isteni gondolatot.

Magyarnak lenni szeretet, együttérzés, átölelése mindannak, ami magyar. A magyar földnek, utolsó talpalatnyi rögének, a magyar történelemnek, minden mozzanatával a magyar embereknek, valamennyinek, a hárommillió koldusnak és az emberhez nem méltó életet élőnek is. Ez cselekvés: levonni a konzekvenciáját ennek a hitnek és ennek a szeretetnek, tenni tunyaság, kényelem, önérdek ellenére is, amit erkölcs, amit lelkiismeret, amit Isten, amit Szent István megkíván – ezt jelenti magyarnak lenni Szent István szerint.”

Embert próbáló feladat mindez, vitathatatlanul. De szép. Talán még a szurkolásban is segít. 

(A szerző újságíró) 

Kapcsolódó írásaink

G. Fehér Péter

G. Fehér Péter

A pénz beszél

ĀPorszem került a nyugat-európai baloldali propaganda gépezetébe