Abban az időben, amikor mindenki maszkot viselt, Joó K. félelme az emberektől egy csapásra elmúlt. A maszkkorszak előtt a legjobban attól szorongott, hogy az arcára van írva az egész élete, még az is, hogy éppen mit érez. Így pedig sokkal sebezhetőbb.
Korábban nem gondolt rá, hogy mindenki lehet egyforma, ő sem különbözik a többiektől. Nem jobb és nem rosszabb, sem csúnyább, sem szebb, boldogtalansága vagy öröme sem látszik. Az utóbbit szűken mérték, így megtanulta, hogy a kis dolgoknak is tudjon örülni. Például ha nem esik az eső. De annak is, ha esik.
Lesütött szemmel ment az utcán és szállt föl a villamosra. Kényszeresen azt hitte, hogy mindenki őt figyeli, pedig Joó K. a lelke mélyén nagyon jól tudta, hogy nincs rajta semmi néznivaló. Szorongása sem rendkívüli, mert minden második vagy harmadik ember szorong valamitől.
Neki gyógyszertári maszkja volt, akár a legtöbb embernek. Női mintásat és logósat vagy vámpírfogast nem akart, nehogy bárki azt higgye, hogy különbözni szeretne. Több tucatot vásárolt, és most arra várt, mikor kell ismét feltenni. Nem szerette volna, hogy kárba menjen, a járvány elleni oltást háromszor megkapta, a védettségi igazolványt is kétszer küldték el neki.
Figyelte a híreket, és aggodalommal vette tudomásul, hogy egyelőre nem várhatók jelentősebb korlátozások. Távmunkára semmi esély, pedig e téren legutóbb egész jó eredményt ért el. Otthonról nem tud iratokat iktatni, ezért beült a kórházban ápolt portás helyére, és az volt a dolga, hogy ne engedjen be senkit.
Még jó, hogy erről nem szólt senkinek. Könnyen azt hihették volna, hogy a vírusnak szurkol, pedig ő nem volt ellenzéki, sőt arcról is csak a hazudósnét, valami bolgár nőt ismert fel. Őt is csak azért, mert ugyanolyan ostobaságokat beszélt, mint a férje. Látott egy hozzá hasonlót, aki ráadásul kiabál is, de róla nem tudta, hogy kicsoda. Nem is szerette volna tudni, mert ha például egy ilyennel találkozna, a hátralévő életében is biztos, hogy agglegény marad. Itt már nem segítene a maszk sem.
Joó K. jobb híján saját lakására korlátozta a maszkviselést. Kipróbálta Karcsi nevű teknősén is, viszont az nem örült neki, fújtatott, aztán kemény csőrével elkezdte rágni a szélét.
Mielőtt lefeküdt, még egyszer megnézte a tükörben maszkkal eltakart arcát. Elégedett volt, mert nem látott rajta semmilyen érzelmet. Csak a szeme sarkában csillant meg egy apró mosoly. Most már nem kell szorongania attól sem, hogy ő maga mit gondol a saját életéről.
(A szerző irodalomtörténész)
