Vitéz Ferenc

Vélemény és vita

A másik magány

Kétpercesek

Reklám

Esténként nem járt el sehová. A munkatársakkal elment egyszer sörözni, de a többi férfi a nőkről és a politikáról beszélt, felváltva. Joó K. néha azt sem tudta, hogy éppen melyikről. Egyik témához sem értett, és csak akkor szóltak hozzá, amikor neki kellett fizetnie a következő kört. Fájt a feje másnap, a nőkről azonban legalább nem hazudott, ellentétben a többiekkel.

Maradt a tévé, néha egy magazin, ritkábban könyv. A sok betű este már zavarta, nem tudott figyelni. Korántsem volt viszont annyira zavaró, mint a filmeket folyton megszakító reklámok. Az elsőnél kiment a vécére, volt ideje még zsíros kenyérre, fogmosásra is. A másodiknál nem kellett kimennie, és igaz, hogy egy hét alatt vagy ötvenszer látta, hogy mitől lesz feszes a bőre, és milyen betétet használjon úszáshoz, biciklihez; melyik gyógyszert adja a gyereknek, ha fáj a torka; melyik sör csúszik jobban a társaságban, ő bizony nem jó célközönség.

Nem fogja bekenni magát semmivel, nem fog betétet használni, egyetlen hozzátartozójának, a teknősnek sem szokott fájni a torka, legalábbis nem mondja; és a sör is mindegy, ha sem a nőkről, sem a politikáról, de még a fociról sem tud beszélgetni. Új autót sem fog venni, mert régi autója sincs. Teljesen fölösleges, ha nincsen jogosítványa.

Egyszer kiszámolta, hogy nagyjából negyven perc az epizód, és van benne három reklámblokk, összesen húsz percben. Minden este az idejének egynegyedét ellopják a reklámok. Joó K. ezt felháborítónak tartotta, azzal is tisztában volt azonban, hogy senki nem kötelezi őt arra, hogy tévét nézzen.

A magányt ugye nem lehet „valakinek” nevezni, bár egyszer a szomszéd lépcsőház egy első emeleti nyitott ablakából hallotta, hogy a férfi azt kiabálta feleségének: „Te vagy az én legnagyobb magányom, ezért keresem más nők társaságát!” Joó K. utána már csak a tányércsörömpölést hallotta, női zokogással vegyesen, és ettől egészen megijedt. Szerencsésnek tartotta magát, hogy nem kell együtt élnie egy másik magánnyal, mert abból egy is sok, maradt hát a tévé. Ha elkezdi szidni a reklámot, az nem beszél vissza. Hasonlítanak egymáshoz, Joó K. és a reklám: ő sem szól vissza, mikor leszidja a főnök.

Minden reklám receptet kínál a sikerre, boldogságra és egészségre, Joó K. tehát egyikben sem szerepelhetne. Idáig jutott, amikor folytatódott a film. Közben kitalálta, hogy mégis jó arca lehetne egy szokványosnak egyáltalán nem mondható klipnek.

Joó K. benyit az üres lakásba, teste és lelke elgyötört, a hűtőből kiveszi a tegnapi ebéd maradékát, bekapcsolja a tévét. Éppen a vele forgatott reklám fut, széles mosollyal az arcán benyit az üres lakásba, és fölhangzik a szlogen: „Reményt szeretne? Soha ne adja fel! Elérkezik az ön napja is!” A záró kép egy tengerparti napfelkelte, Joó K. kezében kagyló, benne pedig egy igazgyöngy…

Másnap meg fog keresni egy ügynökséget az ötletével.


Hegyek

Joó K. lehajtott fejjel ballagott hazafelé a gyalogosokkal zsúfolt utcán. Néha megállt, tenyerével megtámasztotta egyre mélyebbre horgasztott állát és az arcát. Bárki azt hihette volna, hogy szomorú, vagy a gondok terhét alig bírja cipelni. Az emberek azonban semmit nem gondoltak, mindenki saját magával volt elfoglalva.

Joó K. tényleg szomorú volt egy kicsit, mert szeretett volna eljutni a hegyekbe, az igaziakba, ahol nyáron is hó van, és egy szikla nemcsak akkora, mint például a sarki gyorsbüfé, de legalább olyan nagy, mint egy tizennyolc emeletes ház. Messzire utazni viszont nem tud, mert az emésztése nehezen viseli a távolságot.

Észrevett a járda szélén egy kavicsot. Érdekes volt a formája, hasonlított egy csónakhoz. Mikor lehajolt érte, valaki hátulról nekiment, a lendülettől Joó K. két térddel és két tenyérrel fogott pozíciót a kavics fölött. A járókelő észre sem vette, hogy felrúgta. Miközben felállt, a kavicsot is a zsebébe csúsztatta.

Otthon lemosta a portól, bútor­ápolóval kifényesítette, így jobban látszott a kő erezete. Joó K. arra gondolt, hogy itt van az asztalán egy darab hegy, annak is a belseje, és annyi idő, amit ő nem tud elképzelni sem.

Azt viszont elképzelte, hogy hanyatt fekszik ebben a csónakban, nézi az ég fölé magasodó hegyeket, melyek csúcsán nyáron is meg­marad a hó. 

(A szerző irodalomtörténész) 

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Gyűrű

ĀFricska. Egy kicsit már unom Galla Miklós legfrissebb produkcióját