A szexuális nevelésről

Kicsit túltoljuk az LMBTQ-ideológia, a Pride-ok riasztó vadhajtásainak a taglalását, szörnyülködünk rajtuk, és titokban örülünk, hogy hozzánk még nem jutottak el ilyen dózisban. Emiatt felmentve is érezzük magunkat a saját feladataink elvégzésétől. A magyar kormány – sokak szolidaritásától és sajnos többek elutasításától kísérve – meg kívánja védeni gyermekeinket a káros szexuális propagandától, deklarálva, hogy a gyermekek ezirányú nevelése kizárólag a szülők feladata.

Vajon a szülők fel vannak-e készülve erre, vannak-e kapaszkodóik a felbolydult, tudatosan elbizonytalanított világban? Az a megállapításunk erre a kérdésre, hogy sajnos egyáltalán nem.

Rod Dreher riasztó diagnózisa: „A mai gyerekek olyan kultúrában nőnek fel, amelyik igyekszik eltörölni a természetes családot, ami egy férfi és egy nő szövetsége, kizárólag egymáshoz kötve, együtt a közös gyerekekkel.” Majd így folytatja: „A nemi nevelés elsősorban a szülők feladata! Ha mi nem tesszük meg ezt, akkor az általános kultúra, média, genderizmussal és LMBTQ-izmussal foglalkozó NGO-k fogják megtenni helyettünk. Azt látjuk, hogy rohamos ütemben és kiterjedésben folytatódik a közterek pornografizálása.”

Amikor nyilvánosan, amerikai és európai óvodákban genderideológiát tanítanak, homoszexuális szervezetek mehetnek be az oktatási-nevelési intézményekbe szexuális bemutatót tartani (Magyarországon három gimnáziumban is történt már ilyen eset), amikor olyan mesekönyvek, sőt ábécéskönyvek jelennek meg (már nálunk is), amelyek az LMBTQ-ideológiát terjesztik nyíltan vagy körmönfontan, akkor érdemes számba venni, hogy mivel rendelkezünk ezekkel szemben. Nem elég szörnyülködni, nem lehet eszközök nélkül beszállni ebbe a küzdelembe, amelyben egyelőre nem állunk nyerésre. A balliberális indíttatású „szexuális forradalommal” szemben egy ellenkultúrát kell kezdeményezni, amíg nem késő.

Sokan, sokszor diagnosztizálták a túlnyomórészt „hallgatag családokat”, amelyekben alig van vagy felszínes a kommunikáció, mély beszélgetések egyáltalán nincsenek, az élet nagy kérdéseit érintő témák szinte egyáltalán nem kerülnek elő. A szülői példa pedig csekély hatású, hiszen általában ők a „hallgatagság” előidézői. Elsőként tehát az eszköztelen és felkészületlen szülőket kellene segíteni abban, hogy mit is jelent az a világkép, amelyben a gyermekein-ket nevelni szeretnénk.

Az egyre szélsőségesebb balliberális emberképpel szemben a leghatározottabban az évezredes zsidó–keresztény kultúra által megfogalmazott emberképet, házasság- és családeszményt kell szembeállítani. Mik a keresztény szellemiség által érthetően, a fiatalok számára vonzóan, vallásos máz nélkül megfogalmazott gondolatok férfiról és nőről, házasságról, családról, gyermekvállalásról? Vannak-e hozzáférhető ilyen szemléletű ismeretterjesztő könyvek, filmek?

Természetesen vannak, ezekről érdemes lenne egy bibliográ-fiát összeállítani – a Kopp Mária Intézet biztosan örömmel vállalkozik erre…

Vagy itt van a Humanum című hatrészes videósorozat a házasságról és a családról. Rod Dreher így ír róla: „A szexualitásról, a nemiségről, házasságról és a családról szóló hagyományos keresztény látomást mutatja be. A Vatikán szponzorálta, és világszerte keresztények és mások közreműködésével készült Humanum-videók Istennek a családra vonatkozó terve kozmikus dimenzióját tárják fel mélyreható, mégis könnyen érthető szöveggel és képekkel. A házasság és a sze-xualitás értelmét, a család, a férfiasság és nőiesség szerepét világítják meg.

Meg azt is, hogyan segíti a házasság az embereket megpróbáltatásaik elviselésében, mit jelent a házasság és a társadalom kapcsolata és így tovább. A Humanum-videók egyike sem hosszabb húsz percnél. E filmek még kicsit sem prédikálósak. Valóban meglepő, hogy megközelítésük milyen mértékben kifinomult, valamint miként képesek közvetíteni a szexualitásról, házasságról és a családról szóló hagyományos látomás örömét. (…) A Humanum-filmek igazi ajándék a családok és az egyházi közösségek számára.” Ezt a sorozatot – amely immár hét éve hozzáférhető –, sürgősen szinkronizálni és egyházi, civil közösségekben, iskolákban széles körben terjeszteni kellene.

Hogy állunk az iskolákban a felső tagozattól felfelé? Rendelkezésre állnak-e tankönyvek, amelyek a hagyományos emberképre alapozott házasságra, családi – sőt egyáltalán közösségi – életre való felkészítésben haszonnal forgathatók? Nem nagyon vannak, az általános etikatankönyvek szőrmentén kezelik ezt a témát, mintegy forró kásaként. Vannak viszont az egyén, az ÉN kiteljesedését, az önmegvalósítást szolgáló tankönyvek, létezik például kétkötetes Magánélettan című tankönyv.

Ezzel nincsen semmi baj, azonban meg kéne írni ezek párjaként a Házasságélettan, Családélettan, Közösségélettan című könyveket is, ezekkel állna helyre az egyensúly, amire egyre nagyobb szükség van. E hármat javasolta jelen cikk szerzője még 2006-ban Bölcsőtől bölcsőig című könyvében, amely a demográfiai helyzetre gyakorolt lehetséges pozitív szinergiákat szedte csokorba.

Mindegyikre részletes vázlatot tartalmaz a kötet, például a Házasságélettan néhány javasolt témája: a férfi és női személyiség formálása a párkapcsolat érdekében, házassági mintáink, gyökereink, a szexualitás szerepe a személyiségfejlődésben, házasságkötés időben, mi a házasság célja, a házasság nem boldogságintézmény, a házasság a teljesség felé vezető út, mit jelent az, hogy „a férfi elhagyja apját és anyját”, a házas identitás kialakulása, a házasság életciklusai, a házasság hatalmas erőforrás, testi-lelki-szellemi párbeszéd, szabadság és összetartozás, közelség és felelősség egysége a házasságban, az intimitás, bensőségesség művészete, a házastársi szerelem alakulása, kiteljesedése, mit jelent, hogy „ketten egy testté lesznek”, a házasság gyümölcsei a gyermekek, bennük a Teremtés folytatói vagyunk, házassági krízisek, azok megoldása, a válások okozta szenvedés természetrajza, a megözvegyülés utáni életstratégia lehetőségei…

Elodázhatatlan ilyen lelkületű tankönyvek készítése, ehhez nagy bátorság kell, hiszen rendkívüli támadások kereszttüzébe kerül már maga a szándék is. Ezzel szemben „egy kultúra halála avval kezdődik, amikor mérvadó intézményei eszményeit képtelenek oly módon kommunikálni, hogy azok bensőleg meggyőzőek maradjanak” – írja Rieff. E mércével mérve az amerikai – és az európai – kereszténység, vagyis az európai kultúra halálos veszélyben van. Benne a miénk is… Ismerjük ezt fel, és cselekedjünk e veszély ellenében, amíg nem késő!

(A szerző építész, volt országgyűlési képviselő)