Genderdilemmák és más kérdőjelek

Kezdjük a mással, legalábbis ami a kérdőjeleket illeti. Vajon az Európai Unió pályázatokért felelős embereinek miért nem tűnt fel, amikor egy Cseh Katalin nevű Momentum-küldött, egy Jourová-kedvenc uniós képviselő olyan kijelentéseket tett, miszerint az uniós pályázatokat Orbán miniszterelnök fideszes haverjai nyerik, s nem az emberek. Minimum tiltakozniuk kellett volna a kijelentés igaztalan volta miatt. Legalább azt kérdezhették volna meg Európa jogvédői tőle, kik az emberek? Kijelentése szerint ugyanis egyértelmű, hogy a fideszes haverok nem emberek, mert nyernek. Mindent. Kik tehát az emberek? Ennek meghatározásával Cseh Katalin adós maradt.

Ám az EU-nak a hölgy azon kijelentését is cáfolnia kellett volna, melyik arról szólt, hogy Magyarországon kizárólag Fidesz-közeli cégek pályázhatnak sikerrel. Ennek bizonyításával is adós a momentumos képviselő, de még az is lehet, igaza van. Csakhogy az élet azóta változott kicsit, s láss csodát! Bebizonyosodott, hogy Cseh Fidesz-közeli vállalkozó, mi több, Orbán haverja, hiszen ha kijelentheti, hogy az uniós pályázatokat szerinte Orbán fideszes haverjai nyerik, akkor ő is haver. Mert nyert. Nem keveset. Csaknem ötmilliárdocskát. És nem fideszes! Hű, de gyanús! Ideje, hogy rettegni kezdjen Orbán Viktor.

Ám engedelmükkel nem mennék bele Cseh Katalin ostoba és logikátlan kijelentéseinek elemzésébe, valamint a cáfolhatatlan bizonyítékok követelésének jogosságába, megtették ezt már nagyon sokan. Kétségtelen, hogy nem sok eredménnyel.

Mivel Cseh szép kis summát nyert uniós pályázatokon, legalább végre kiderült, hogy sokakkal ellentétben neki mindig sikerült megfelelnie az uniós pályázati követelményeknek, ellentétben sok, eddig mindig sikertelenül pályázóval. Ehhez őszintén gratulálunk, s ajánljuk, indítson pályázatelkészítési vállalkozást, kizárólag Fidesz-ellenes pályázóknak, s ossza meg tapasztalatait, miképp kell uniós pályázatot nyerni.

Ennyit erről, de tegyük hozzá, olyan időket élünk, amikor a történések láttán-hallatán nem tudjuk már, hogy sírjunk-e vagy nevessünk. Ránk szakadt az abszurditások kora, s teljes erkölcsi zavarodottság uralkodik. Mintha versenytárgyalást vagy éppen pályázatot írt volna ki a magasságos unió arról, ki tud nagyobb erkölcstelenséget elkövetni, vagy éppen őrületig fokozni az abszurditást, azaz a zavaróan értelmetlen állapotok megteremtését. Mindezt a józan ész ellenében.

Cseh Katalin ügye nemcsak azért kiábrándító, mert egy hazaáruló párt „illusztris” tagjáról derült ki, hogy mily álságosan értelmezi a jogszabályokat, és mennyire igaztalanul támadja ellenfeleit, miközben arcátlanul hazudik, ha a tényekkel szembesítik, hanem azért is szomorú, mert nézetem szerint ez az ügy is jogszabályi hiányosságokra hívja fel a figyelmet.

Naivan azt gondoltam-gondoltuk, hogy ha egy vállalkozás pályázatot nyer vagy bárhonnan közpénzből kap pénzügyi segítséget, a produktumot a megfelelő szervek, tehát a pénzt adó szervezetek ellenőrizni kötelesek. S feltételezem, az is normális követelmény, hogy nyilvános legyen, kik és milyen vállalkozások nyernek el pályázati pénzeket. Akár itthon, akár az Európai Unióban. Nem igazán érthető, miért kellenek ahhoz álarcos emberek, hogy megtudhassuk s akár naprakészen is követhessük, kik és milyen ötletekre, vállalkozásokra kapnak közpénzeket?

Nos, Cseh Katalinék cégei – ha valaki nem tudná – hologramokat készítenek. Voltak, akik feltételezték, hogy botmixerek gyártására pályáztak, de ez igazán rosszindulatú feltételezés, bár napjainkban már semmin sem csodálkozhatunk. Lassan vagy nem is lassan pedig ott tartunk, hogy indulhat a gendertender is. Tudniillik most, amikor a szabadságnak elértük azt a fokát, hogy naponta oktatnak ki bennünket fontos, sőt világhírnévnek örvendő emberek a befogadásról, a toleranciáról, amelyről többnyire csak papolni tudnak, ők maguk viszont cseppet sem toleránsak, tisztáznunk kellene néhány dolgot.

Már csak azért is, mert ez a szuperőrület, a „genderdivat” bizony sok megválaszolandó kérdést szül. Ideje tehát föltenni ezeket a kérdéseket a magasságos Európai Uniónak, már csak azért is, mert jelentős lemaradásban vannak. Nos, az Euró­pai Unió illetékeseitől meg kellene kérdezni, mit mond a jogszabály arról, hogy egy azonos nemű pár „házassága” esetén, ha válásra kerül sor, ki fizet gyerektartást?

Aki a gyereket szülte? (Mint tudjuk, ez lehet ma már férfi is meg nő is.) Vagy a másik? Vajon hogy dönt majd a bíróság? Ha mindenki maga dönthet a saját neméről, mi történik, ha kedden még nőnek gondolja magát az ember, szerdán pedig már férfinak? Hol jelentkezzen? Egyáltalán, mennyi időre szól a döntésem? Vajon közpénzből fize­tik-e a nemátalakító műtéteket? Továbbá mi lesz a statisztikákkal? Mi lesz a katonasággal? A nőfér­fiak vagy a férfinők egyforma feltételekkel lehetnek-e katonák? Hogyan döntenek majd a sport szakemberei?

Ez már nem éppen új keletű probléma, de a kérdés mindmáig megválaszolatlan, s a most zajló olimpia is felvet néhány kételyt. Egyelőre úgy tűnik, egy Hamilton nevű beképzelt, amúgy a sportágában kétségkívül zseniális alak sem tudott jobb ötlettel előrukkolni, mint hogy a magyarországi Forma–1 verseny ürügyén arra kérte a magyar embereket, legyenek befogadók az LMBTQ-mozgalom híveivel kapcsolatban. Őt főnökei elfelejtették megkérni arra, hogy legyen szíves kedves sportágával törődni, avagy Magyarországon tölteni néhány ráérős napot, amikor megbizonyosodhat a magyarok toleranciájáról.

Máig nem jöttem rá, s a Forma–1 főemberei is elfelejtették velünk közölni, milyen okból és joggal váltott szerepet a kiváló sportoló, amikor szózatot próbált intézni nézőközönségéhez. Sajnos nyilvánvaló, hogy nem akadt, aki felvilágosította volna a hírességet arról, hogy van nekünk egy zseniális költőnk, aki a Mit nem beszél az a német című versének egyik strófájában bizony azt írta (bocsánat): „Foglalod a kurvanyádat / De nem ám a mi hazánkat!...” Petőfi Sándornak hívják. No, ehhez kéretik tartania magát mindenkinek, aki jogtalanul tanácsokat osztogat.

De menjünk tovább, ami a kérdőjeleket illeti! Most, hogy immár az ENSZ genderügyi szakértője (hogy hol szerzett képesítést, arról fogalmunk sincs) is kijelentette, hogy a szabad nemválasztás alapvető emberi jog, merthogy az embereknek nincs veleszületett nemük (neki lehet, hogy nincs, egyelőre viszont többünknek van), s a nemzetközi emberi jog alapján mindenki maga dönthet saját neméről, mi több, a nemváltóknak jogi segítség is jár, tisztelettel kérdezem, a fentebbi kérdéseket illetően kitől kaphatok jogi segítséget?

Felállt-e már az az európai hivatal, melynek fantasztikusan toleráns vezetői eldönthetik az ezekre adandó válaszokat? Avagy nagyon el tetszettek maradni? S még egy fontos kérdés: lehet-e uniós pályázaton pénzt nyerni a nemátalakító műtétre? Merthogy úgy hírlik, az nem két fillér (mentor: Cseh Katalin).

Amikor ezt a cikket elkezdtem írni, éppen a Cseh Lászlóval, az utolsó olimpiáján részt vevő kitűnő sportolóval és igen nagyon szerethető emberrel készített búcsúinterjú ment a televízióban. Gondolom, sokan megkönnyezték. Szerénységben, kedvességben, természetességben példamutató beszélgetésnek lehettünk tanúi. A névrokon példát vehetne róla. Ám azt megígérhetem, az ő búcsúját nem fogjuk megsiratni.

*
A meghatározás szerint a holo­gráfia a fény hullámtermészetén alapuló olyan képrögzítő eljárás, amellyel a tárgy struktúrájáról tökéletes térhatású, háromdimenziós kép hozható létre. Eddig rendben van, ezt írják a hologramokról a lexikonok. Ami pedig a legelterjedtebb alkalmazásukat illeti, arról azt lehet tudni, hogy biztonsági azonosító jelként használják leginkább, s ma már mindenki találkozhat velük bankkártyákon, papírpénzeken, okmányokon. Ezek állítólag szinte hamisíthatatlanok.

Az említett példákon túl is van még számos felhasználási területe a holo­gramoknak, de ez nem is érdekes, mert nem tudományos felvilágosítás e cikk célja. Hanem az, hogy vajon a fent említett hölgy kiterjedt vállalkozásai s egyáltalán a pénzeket elnyerők szabályosan használták-e föl a megkapott néhány milliárdos uniós támogatásokat? Kinek készítettek hologramokat? Mire költötték a milliárdokat? Szabályosan szerződtek-e a hologramok készítőivel, s hol láthatók a produktumok? Egyáltalán, ily nagy a hologramok iránti kereslet, hogy ennyi céget lehet rá alapítani?

Attól tartok, ezek a pályázati pénzek elég érdekes utakat járnak be. És nem csak Cseh Katalin vállalkozásaira gondolok. Jó volna tudni, pontosabban jó volna hinni, hogy nem herdálják és nem magáncélra használják a közpénzt, jöjjön az a magyar költségvetésből vagy az Európai Unióéból.

Végül is mindig az a fontos, hogy milyen hasznot hoz egy-egy terv, ha megvalósul, s a közösség nyer-e azzal, ha közpénzből támogatnak egy-egy elképzelést. Mindenesetre azzal biztosan nyernénk, ha világosan, nyíltan, átláthatóan követhetnénk e pénzek útját, s még álarcos emberek felvilágosító munkájára sem volna szükségünk.

(A szerző újságíró)