Hirtelen állt be a csend. Akkor még nem sejtette, hogy ennek milyen következményei lesznek.
Azt olvasta egy életmód magazinban, hogy a túrázás jót tesz az ember kedélyállapotának. Ilyen magazinokat a nők szoktak olvasni. Rajtuk kívül még J. Károly is, aki nem volt nő, de úgy döntött, hogy éppen itt van az ideje egy túrázásnak.
Egy kiadós erdei gyaloglás (merész emelkedőkkel és vízmosásokkal) jót tenne nemcsak a kedélyállapotának, hanem a has tájékán gömbölyödő kalóriafölöslegnek is. A kedélyállapotról nem igazán tudta megmondani, hogy neki van-e olyan, a pocakjáról azonban tudta, hogy van. Az osztályvezető is hangsúlyozta egy értekezleten, hogy bizonyos munkatársaknak változtatni kell a köldöknéző hozzáálláson, közben direkt J. Károlyra szegezte szúrós tekintetét. J. Károly alig várta, hogy leteljen a munkaidő. Otthon meg akarta nézni, milyen a köldöke. Rájött, hogy csak a tükörben látja, ráadásul nem is a köldökét, csak egy szőrös lyukat. Ekkor határozta el, hogy a következő szombaton túrázni fog.
Csomagolt magának négy szalonnás szendvicset, ha közben megéhezne, s mellé négy doboz sört, ha közben megszomjazna.
A magazin almát, müzli szeletet és vizet javasolt, J. Károly szerint azonban nem szabad mindent egyszerre megváltoztatni. A hirtelen váltást akár még a szervezete is megsínylené. Egyelőre elég lesz hát a túra, utána majd jöhet az alma és a többi.
Már vagy öt perce gyalogolt az erdőben. Hirtelen jó kedve lett, s rájött, hogy neki is van kedélyállapota, csak nem szokott jelentkezni. Legtöbbször nem volt semmilyen kedve. Ha szomorú volt, azt gondolta, fáradt, és ha véletlenül jól érezte magát, azon töprengett, hogy talán el kellene mennie egy orvosi kivizsgálásra.
Hallotta a madarak énekét. Micsoda hangzavar! Ezer madár is lehet! Nem tudta megbecsülni a számukat. Az ornitológia és a csillagászat is kimaradt a tanulmányaiból. Az előbbiből a feketerigóra és a varjúra emlékezett, képes volt a két madár hangját jól megkülönböztetni, az utóbbiból pedig a horoszkópra. A horoszkóp nem mindig megbízható, s nem olyan egyértelmű, mint a rigó és a varjú, utólag viszont gyakran be tudja igazolni magát.
J. Károly gyalogolt tovább, túl volt egy emelkedőn is. Csak egy kicsit fáradt el, éppen annyira, hogy megegyen egy szendvicset s megigyon egy sört. Ment még kétszáz métert, amikor rátelepedett valami nagyon rossz érzés.
Nem hallott semmit. Se a madarak énekét, se az erdő susogását. Azt hitte, hogy megsüketült a sörtől.
Rálépett egy száraz gallyra. Hallotta, ahogy megreccsen a talpa alatt. Tehát nem süket.
De akkor miért hallgattak el a madarak?!
J. Károly megijedt. Félelmetes volt a csönd. Az egyik pillanatban még énekel az erdő, és a másikban meghal.
Mintha a dalt valami gonosz szellem hallgattatná el.
J. Károly félt a szellemektől. Mondogatja ugyan, hogy nincsenek, hiszen ő még egyetlen szellemet se látott, de akkor miért hagyja égve a kislámpát, amikor elalszik?!
A szellemek csak a sötétben jelennek meg? S vajon a szellemek nem inkább bennünk vannak? Nem a kudarc és félelem változik rontó szellemmé? A fölösleges vágy, amit jobb elkerülni, ha nem tudunk vele mit kezdeni?
Csupa olyan kérdés, melyekre J. Károly nem volt képes választ adni. Főleg nem ebben a temetői csöndben. Az is lehet, hogy az erdőnek ezen a helyén, ahol hirtelen elhallgattak a madarak, történt valamilyen tragédia.
Nem volt ereje és bátorsága ezen morfondírozni, így megszaporázta a lépteit. Vissza akart fordulni, de nem a jó irányt választotta. Az erdő egyre sűrűbb lett, a csönd egyre vészjóslóbb.
J. Károly azt érezte, hogy testét már a lelke irányítja. Vagy valami rosszabb. A zsigerekben támadt félelem az ismeretlen rossz és az ismerős hiány ölelésében. S nagy levegőt vett, amikor kiért a tisztásra. Nem oda, ahonnan indult, de végre hallotta, ahogy egy fácán felriog, rekedt kacagással a tisztás melletti bokrokból.
A feketerigóé és a varjúé mellé odakerült a fácánkakasé is az ismerős hangok közé. J. Károly otthon megállapította, hogy a kedélyállapotnak nem biztos, hogy jót tesz a túrázás, de a szalonnás szendvics és a sör ellenére is fogyott fél kilót.
Vasárnap fácánlevest rendelt magának.
(A szerző irodalomtörténész)
