Vélemény és vita
Álproblémák
Álproblémának tartja a baloldal a genderideológiát és az LMBTQ-propagandát, Karácsony Gergely, a főpolgármesteri klaviatúra mellett szunyókáló, miniszterelnökségről álmodó, magas politikus szerint pedig a gyermekvédelmi népszavazás „kamu” és „röhejes”
álláspont
A Pride-ra kivezényelt összellenzék és híveik a közösségi oldalakon egymást túllicitálva bizonygatják, hogy értelmetlenek a referendum felvetései, gyermekeinket semmiféle veszély nem fenyegeti ezen a téren, hiszen iskoláinkba és óvodáinkba nem járnak érzékenyítő előadásokat tartani LMBTQ-aktivisták.
Csakhogy mindez valószínűleg annak köszönhető, hogy 2010 óta polgári kormánya van Magyarországnak, azelőtt már volt gendertankönyv a középiskolások számára, amelyből történelemérettségi-kérdéseket is írtak. Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök jelenlegi kormányfőjelöltje, Gyurcsányné pedig az UNIFEM-ért Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület elnökeként lelkesen ápolta a kapcsolatot az ENSZ mellett működő genderlobbi-szervezettel, amely már olyan meséket és dalokat terjesztett, amelyek szakítanak a berögzült nemi szerepekkel. Nem kell túl élénk fantázia ahhoz, hol tartanánk most, huszonegy év „érzékenyítés” után.
Bár oktatási-nevelési intézményeinket valóban nem látogatják a százféle nemi identitásról felvilágosítást tartó „szakemberek”, egy-egy tanóránál vagy óvodai foglalkozásnál ezerszer hatékonyabb eszköz áll a nemzetközi szivárványisták rendelkezésére: az olyan tartalomszolgáltatók, mint a hazánkban is sokmilliós nézettségű Netflix vagy az HBO.
Egyetlen órán ugyanis – legyen bármilyen izgi a tűsarkú cipőben billegő bácsi – legfeljebb a gyerekek érdeklődését lehet felkelteni, viszont a napi több órában nézett filmek, sorozatok észrevétlenül érik el a várt eredményt: fiatal nézőik olyan virtuális világban nőnek fel, ahol nemcsak természetes és rendkívül gyakori, de kifejezetten menő is, ha valaki már gyerekként a saját neméhez vonzódik.
Az LMBTQ-szereplőket a valós társadalmi arányuknál többszörösen felülreprezentáló filmek tömegét bemutató cégek persze tiltakoznak a magyar törvény ellen. Az HBO azt írta: „sokszínű történeteink nem múló ereje abban rejlik, hogy kinyitják szemünket a világra, egymásra és új, eltérő nézőpontokra”.
A Netflix LMBTQ-filmjeinek nagy része épp a fiatalok körében népszerű. Jelmondatuk: „Nézz meg mindent, amit szeretnél!” Mindebből persze kimarad a szülő, aki esetleg máshogy gondolja.
A bármilyen okból bizonytalan kiskorúakra a filmes agymosás felmérhetetlen hatással lehet, aminek kockázatát álproblémának nevezni nemcsak ostobaság, de a magyar szülők elvárásainak figyelmen kívül hagyása is. Nem is okos dolog, ha szavazatmaximalizálásról van szó, és ha eltekintünk attól az egyébként szimpatikus lehetőségtől, hogy a baloldal teljesen hülye, egy magyarázat marad: más érdeket szolgálnak.
Éppen úgy, mint az illegális migráció kapcsán. Immár hat éve halljuk tőlük, hogy ez csak egy álprobléma. Ugyan a röszkei támadás után megrogytak a baloldal érvei, ám mivel a határzár és a folyamatosan járőröző fegyveresek többnyire feltartóztatták a hívatlan látogatókat, illetve a kerítés miatt sokan inkább másfelé próbálkoztak, ismét előkerült a határvédelem ellenzéki degradálása.
Nos, kedd este tizenöt álprobléma akart betörni Magyarország területére Ásotthalomnál. Az utóbbi hetekben már ezrével érkeznek, ezúttal pedig nem kúszva-mászva igyekeztek besurranni, hanem megtámadták a határt őrző katonákat és rendőröket. Még „csak” gázspray-vel, de ki tudja, mi lesz náluk legközelebb. Vajon melyik gyurcsányista állna a felfegyverkezett álproblémák elé, ha már nem lenne kerítés?
(A szerző főmunkatárs)