A világ és a kobzoska

No meg a denevér. Két állatka – az egyik repül, a másik, nem tudom, mit csinál – de átmenetileg ők lettek a bűnbakok, mert azt terjesztették róluk, hogy mindketten a szuperszonikus repülők sebességével képesek kontinenseken keresztül sajátos üzenetekkel, esetünkben koronavírussal megfertőzni az egész emberiséget. Egy-két nap alatt mindössze.

Hol van már a fekete holló? Amelynek segítségével Szilágyi Erzsébet, Mátyás királyunk anyja eljuttatta levelét Prága városába, hogy örömhírt vigyen a szomorú fogságba. Mátyás ugyanis nehéz rabságban sínylődött ott, és akkoriban még olyan hollók voltak, amelyek értették a dolgukat. A Szilágyi Erzsébet anyai fájdalmát mesébe illően megérző fekete holló bizony mindenkit, minden őt üldözőt kicselezve elvitte a levelet annak, akinek íródott. Sebesen. Igaz, a denevér és a kobzoska sebességével nem versenyezhetett szegény fekete holló, mert neki csak Prágáig kellett repülnie, de elérte célját. Régen történt ez, nagyon régen, fél évezrednél is régebben. Hol van már a tavalyi holló?

Ma már a kobzoskák és a denevérek, meg ki tudja, még kik és mik szálldosnak szuperszonikus sebességgel szerte a földgolyón, és pár nap alatt elviszik – na nem a levelet, hanem a vírust bárhová. El is vitték meg hozták szerte a világba(n). E jelenség hosszú napokon keresztül mint tudományos tény járta be a világot.

Az Arany János által versbe foglalt gyönyörű legenda máig melengeti a szívünket, mint az anyai szeretet és az égi segítség kettős csodája. Ma már ily gyönyörűségekkel igen ritkán találkozunk, és erről nem a jelenkor kinevezett postásai, a denevér meg a kobzoska tehetnek. Most olyan világban élünk, ahol veszélyeztetve vannak az anyák, mert nem nevelhetik úgy a gyermeküket, ahogy jónak látják, ugyanis nyomban közbelép a pedofil és LMBTQ-párti kommandó meg a semmi magasztos eszmében nem hívők hada, és parancsolni akar nekik. Ők azok, akik az anyai védelmező szeretetben nem hisznek, az égi segítséget meg többnyire kigúnyolják.

Olyan világban élünk, ahol egy „világhíres” hercegi pár azt üzeni a celebekért rajongóknak, hogy két gyereknél többet nem vállal, mert a Földön túl sokan vagyunk. És e propagandacélú kijelentésükért még valamiféle környezetvédelmi díjat is adnak nekik, mert oly modern gondolkodásúak és persze példamutatók, hogy így csökkentik ökológiai lábnyomukat. (Ehhez nem fűznék kommentárt, legfeljebb csak annyit, hogy netán a muszlim országokban meg Afrika néhány népe, népcsoportja előtt kellene nézeteiket terjeszteni és megvédeni. Ebben alighanem testőreik nem vállalnak szerepet.)

Olyan világban élünk, ahol a denevért meg a kobzoskát lehet hibáztatni a világjárvány miatt, és nekünk ezt a mesét is kötelező elhinnünk, mint oly sok ostobaságot mostanában, mert ha nem, elkezdődik kirekesztésünk, és ránk kerül a pecsét, a bélyeg, és nyomban gyanúsak leszünk. Ugyanis mostanság tilos gondolkodni, mert ha merünk, pillanatok alatt ránk ég a bélyeg: renitensek, rossz tanulók, antidemokratikusak, elavult gondolkodásúak és büntetendők vagyunk.

Olyan világban élünk, ahol annyira hülyének néznek bennünket, hogy egy zavarodott bakfissal mondatják ki a környezetvédelemmel kapcsolatos, tudományosan könnyen cáfolható nézeteiket. Nem tagadva az emberi mohóságból, tudatlanságból, hiúságból eredő valós környezeti problémákat, kíváncsi lennék, Gréta és „menedzselői” vajon hányszor húzzák le naponta maguk után azt a bizonyos, angolok által feltalált szerkezetet, rengeteg tiszta vizet pazarolva ezzel? És miként bűnhődnek felelőtlen magatartásuk miatt ezért?

Olyan világban élünk, ahol a sport ellen azért fenekednek a hátsó szándékú senkiháziak és azért olimpiaellenesek, nehogy gyümölcsöző, emberhez méltó találkozások jöjjenek létre, a testi és lelki kiválóságok találkozója. Akár a versenyzők, akár a nézők között. Nehogy a szépség, nagyság és igazság (amely kifejezések az olimpiai himnuszban is szerepelnek) mint igazi eszmények, megérintsék a lelkeket. Merthogy manapság ezeknek éppen az ellenkezője a divat: a rútság, a „Merjünk kicsik lenni!” felszólítás meg az a szándék, hogy kerüljünk minél messzebb az igazságtól, amelyből mostanában – csak a vak nem látja – igazságtalanság és hazugság lett. Szerte a földgolyón.

És színre léptek a legképtelenebb ötletek. Mára oda jutottunk, hogy a magukat istennek képzelők azért küzdenek, hogy a gyermekjogok közé bekerüljön a nemváltó műtétek szabad elvégzése. Az őrület eredménye: Svédországban, Nagy-Britanniában ez idő tájt hetente öt-tíz gyermek jelentkezik nemváltó műtétre, és napjainkban odáig is eljutottunk, hogy a tudomány „fejlődésének” köszönhetően már a férfiak is szülhetnek. Persze több műtéti beavatkozás után. Ha nem ezt hívják sötét tudás gyümölcsének, akkor semmi mást!

Olyan világban élünk, ahol büszkén hirdetik a más földrészről érkező, gyanús szándékú, szinte semmiféle munkára és tanulásra nem hajlandó jövevények befogadását, de tétlenül nézik, miként tesznek tönkre templomokat, parkokat, éltető kultúrát. Éppen most beszéltem egy Párizsból Budapestre látogató ismerősömmel, aki azt mondta, el sem tudom képzelni a külvárosi állapotokat. Az utcán alszanak a „menekültek”, kosz, szeméthegyek és patkányhadak mindenütt. Ez lenne a befogadás? Vagy a haza szeretete?

Olyan világban élünk, ahol egy európai közösség, amely most Európai Uniónak hívja magát, és roppant demokratikusnak képzeli azt a tevékenységet, amit folytat, megpróbálja eljátszani a demokrácia kizárólagos képviselőjének szerepét. Nos ott, ebben az álságos közösségben, minden maga által kreált szabály ellenére megtörténhet, hogy egy fontos tisztséget viselő, amúgy köztörvényes bűnöző, bizonyos Vera Jourová kijelentheti, hogy bele fogunk avatkozni a magyar parlamenti választásokba.

És ennek nyomán – mert a hír olyan sebességgel terjed, mint a vírus, mindenki olvashatta lapunk július 17-i számában is – az amerikai Foreign Policy lap arról elmélkedett, miként kellene Washingtonnak beavatkoznia a magyar választásokba. Összenő, ami összetartozik.

Ugyanebben a lapszámban Merkel német kancellár és Biden amerikai elnök találkozójáról is olvashattunk tudósítást. Ebből ország-világ megtudhatta, hogy az Egyesült Államok és Németország között megbonthatatlan barátság van. Hogy ez mit jelent, arról nem szólt a fáma – sosem szól –, azaz semmit sem tudhattunk meg, miként a szintén emlegetett közös értékekről sem. Nos, a megbonthatatlan barátságokról azért a mi népünknek van némi fogalma, a közös értékek Európájáról meg az utóbbi pár évtizedben szereztünk felejthetetlen emlékeket.

Az ember talán leginkább arra kíváncsi a fentebb vázoltakkal kapcsolatban, hogy vajon a lélek gyógyítói meg tudják-e fejteni a felsorolt őrületek valódi okát, eredőjét? Az abnormális jelenségek tobzódását? A természetellenes cselekedetek szaporodását? Vajon van-e rá gyógyír, vagy végképp búcsút inthetünk a normalitásnak? Jó volna utánajárni.

Mindenesetre magam a kobzoska és a denevér védelmében kezdtem el írni ezt a cikket. Mert bármikor válhatunk kobzoskává, denevérré, azaz bűnbakká, kipécézetté, és akár egyetlen nap is elég, máris a hazug világ áldozatainak a szerepében találhatjuk magunkat. Csak emlékeztetőnek szánom, de a két lényt mint esetleges vírushordozókat és terjesztőket, sikerült annyira démonizálni, hogy sokan már a végleges kiirtásukról értekeztek.

Mivel több olyan feltételezés is megjelent a járvánnyal kapcsolatban, hogy netán más bolygóról is érkezhetett a vírus, hát ezzel kapcsolatban hadd mondjam el a véleményemet: ne féljenek! Ha egy Földön kívüli lény meglátja, hogy mi folyik itt, akkor fejvesztve menekül innen, mondván, sosem gondolta volna, hogy ennyi hülye és bátortalan, valamint hátsó szándékú földlakót kell megismernie.

(A szerző újságíró)