Klímaváltozás és entrópia

A bolygó hőmérsékleti egyensúlya azonban megköveteli, hogy amennyi energiát a bolygó a napsugárzásból elnyel, ugyanannyit a világűr felé kisugározzon, különben a bolygó – ahogyan azzal az embereket mostanában ijesztgetik – valóban túlmelegedne.

Feltehetjük a kérdést, hogy ha a befogadott energiától rendszeresen megszabadulunk, akkor ez azt jelenti-e, hogy nincs is szükségünk magára az energiára, mivel az energia csupán magával hordoz valamit, ami nélkülözhetetlen az élethez.

A kérdés nem teljesen alaptalan. Energiára persze szükségünk van, de nem akármilyenre, hanem olyanra, amelynek nagyon alacsony az entrópiaszintje. A természetben az entrópia folyamatos növekedésének a tendenciája zajlik, ami azt jelenti, hogy a fizikai rendszerek a rendezett állapotból, a rendből a rendezetlenség felé haladnak.

Ez igaz a biológiai struktúrákra, vagyis az élőlényekre is, amelyek oly módon igyekeznek a szervezetük rendezettségét és életképességét fenntartani, hogy alacsony entrópiaszintű táplálékot fogyasztanak, és magas entrópiaszintű melléktermékeket bocsátanak ki. Neumann János szerint minden élő szervezet egy-egy kis sziget a növekvő entrópia tengerében.

Hasonló mondható el a bolygónkról is, nem véletlenül nevezik a Földet élő bolygónak. Ez esetben azonban a táplálék is és a kibocsátott melléktermék is sugárzó energia. A Napból érkező magas színhőmérsékletű sugárzás nagy energiasűrűségű fényrészecskékből, fotonokból áll, szemben a bolygóról távozó infravörös hősugárzás kis energiájú hosszúhullámú fotonjaival. Ezért amikor a bolygó elnyel egy nagy energiájú Nap-fotont, kibocsát helyette mintegy húsz kis energiájú infravörös fotont, és ezzel a sugárzási egyensúly teljesül. Úgy is mondhatjuk, hogy a nagy címletű Nap-fotonokat aprópénzre, garasokra váltjuk, majd ezeket kiszórjuk a világűrbe.

A fizika törvényei szerint ha valahonnan energiát kapunk, kapunk hozzá entrópiát is. Semmit nem adnak ingyen, nincsen rózsa tövis nélkül. Szerencsére a Nap-fotonokkal csak kevés entrópiát kapunk, a kisugárzott hosszúhullámú fotonokkal viszont hatalmas mennyiségű entrópiától szabadulunk meg. A különbség pedig a negatív entrópia, vagyis a bolygó negentrópia-nyeresége, amely nélkül nem létezhetne élet a Földön.

A bolygó nagyon gazdaságosan bánik ezzel a nyereséggel, ami azt jelenti, hogy a bolygóról kilépő sugárzás a fizikailag lehetséges maximális entrópiaszinten hagyja el a bolygót. No de mit kezd a bolygó ezzel a negentrópia-nyereséggel? Az működteti a Föld-légkör rendszerben lezajló időjárási folyamatokat, és stabilizálja a rendszer kedvező entrópiaszintjét.

És itt jutunk el a sokat emlegetett klímaváltozás kérdéséhez. Az éghajlat stabil, akkor is, ha a médiapropaganda ennek az ellenkezőjét állítja. A rendszer ugyanis nem csupán a negentrópia-nyereséget tarja maximumszinten, hanem ezzel együtt az üvegházhatást is, ezért azt tovább fokozni akkor sem lehet, ha túl sok szén-dioxidot bocsátunk ki.

Ezt igazolják Miskolczi Ferenc kutatásai, aki a NASA adatbázisából származó hatalmas mennyiségű mérési adat alapján dolgozta ki a klímaelméletét, és ez olyannyira kiverte a biztosítékot a NASA illetékes megmondóembereinél, hogy megtiltották az ezzel kapcsolatos kutatási eredmények nyilvánosságra hozását. Miskolczi klímaelméletének lényege az, hogy a Föld hőmérsékletét és az éghajlatot nem a szén-dioxid vezérli, hanem az úgynevezett hidrológiai ciklus szabályozza, vagyis a bolygón lévő hatalmas mennyiségű víz halmazállapot-változásai, ezen belül is főleg a víz párolgása, a felhők kialakulása és feloszlása, valamint a csapadékképződés.

Műholdas felvételek igazolják, hogy a felszín csaknem kétharmad része felett állandóan felhők vannak, és a felhős területek aránya évtizedeken keresztül csekély ingadozással meglepően stabil. Ugyancsak stabil a felhőzet tetejének átlagos magassága. Mivel a felhők a világűrből nézve fényvisszaverő nagy fehér felületek, jelentős szerepük van a bolygó globális fényvisszaverő képességének (úgynevezett albedo) stabilizálásában, ami azt jelenti, hogy a bolygó által a napsugárzásból elnyelt energia részaránya is feltűnő stabilitást mutat, és nem függ attól, hogy mennyi szén-dioxid van a levegőben.

Kézenfekvő a következtetés, hogy a levegő szén-dioxid-tartalmának csökkentésére és ezáltal a bolygó melegedésének megakadályozására irányuló szélmalomharc értelmetlen és hatástalan. A „dekarbonizációra” elpazarolt hatalmas költségeket és erőforrásokat érdemesebb lenne a valódi környezetvédelmi és természetvédelmi célokra fordítani. A zöldeknek ugyanis igazuk van abban, hogy a növekvő létszámú emberiség a termelés és fogyasztás szakadatlan növelése érdekében felelőtlenül pazarolja az erőforrásokat, miközben mérgező anyagokkal szennyezi a környezetet, ennek azonban semmi köze sincs sem az éghajlathoz, sem az ártalmatlan szén-dioxidhoz.

Sőt azt is tudomásul kell venni, hogy a szén-dioxid nem csupán ártalmatlan, de nélkülözhetetlen az élethez. Az emberi test több mint hatodrésze szén, vagyis karbon. Egy hatvankilós ember teste körülbelül tíz kilogramm szenet tartalmaz. És ez a szén valamikor a levegőben lebegett szén-dioxid formájában, onnan jutott a táplálkozási láncon keresztül az emberi testbe.

Ha sikerülne a levegőt „dekarbonizálni”, minden élet elpusztulna a bolygón. De nem sikerülhet. A szén-dioxid elleni szélmalomharc eleve kudarcra van ítélve. A bolygó működésébe be vannak építve olyan védelmi mechanizmusok, amelyek megóvják a Föld pusztulását az emberi ostobasággal szemben, de nem óvják meg az emberiséget attól, hogy önmagát elpusztítsa.

Nagyon jól van megalkotva ez a bolygó. A Teremtő nem tévedett, amikor ezt a konstrukciós megoldást választotta.

(A szerző irányítástechnikai szakmérnök)

Szerkesztőségünk a témában várja a további véleményeket, észrevételeket a [email protected] e-mail címen