A könyvtárban nem volt senki, két órával ezelőtt bezárt. Pontosabban mégis volt bent valaki. Joó K. ott ült a két leghátsó polc között egy fotelben. Nem vette észre, mikor a nyugdíjas könyvtáros néni körbejárt, hogy figyelmeztesse az olvasókat a zárásra. A néni sem vette észre őt. Az olvasószemüvege volt rajta, és nem látta a férfit.
Azt hihette, hogy két fotelt pakolt valaki egymásra. A takarító reggel majd a helyére teszi, ő nem emelgethet a szíve miatt. A könyveket is egyesével szortírozza.
Joó K. nem is vehette észre, hogy bezárt a könyvtár, és lekapcsolták a világítást, mert elaludt. Délután tért be, kötelező volt három napot kivennie, erre az irodavezető utasította, állandóan felhalmozódik a szabadsága. Jobb, ha tart egy kis pihenőt, és egyébként sem fizetik ki a megmaradt napokat.
Egész délelőtt nem tudott mihez kezdeni az idejével. A helyzetet furcsának és kényelmetlennek érezte. Nincs hétvége, nincs ünnepnap, ő mégis csak céltalanul lófrál a városban.
Azt gondolta, hogy Joó K. felesleges ember lett. Néha egyes szám harmadik személyben gondolkodott magáról, úgy, mintha ő és Joó K. két különböző ember volna, pedig nem. Ő és Joó K. teljesen megegyezett egymással.
Mit tegyen, ha már itt ragadt?
Először is: megéhezett. A hűtőszekrényben talált egy fél szendvicset. Megette, bár lelkifurdalása volt. Talált a hűtőben gyümölcslevet is. Öntött egy pohárnyit belőle. Tévé az nincs. Csodálkozott volna, ha van. Könyvek vannak, de még mennyi! Egy parányit meg is ijedt tőlük. Olvasni fog, hátha elalszik megint a fotelben, noha most még nem volt álmos.
A Rómeó és Júlia került a kezébe. Olvasta egy hírben, hogy Rómeó barátja néger lett, Othello meg fehér. Állítólag Shakespeare rasszista volt, ezért kellett átírni. Az a Don Quijote is biztosan egy fekete spanyol nemes.
Csak most vette észre, hogy a kötelező olvasmányok polca előtt áll. Tom Sawyer és Huckleberry Finn, szerette Mark Twain regényeit. De már ő sem tananyag a tengeren túl, ahol nem tetszik, ha egy könyvben kétszázszor szerepel a „néger” szó.
Jókai. Ő is veszélyes mostanában. A nők meg a hazaszeretet miatt. Joó K. egyikről sem gondolt semmi különöset. Szerinte mindkettő természetes. A nők valahogy elkerülték, a férfiaktól meg undorodott.
Ha most elvinnék katonának, minden teketóriázás nélkül meghalna a hazáért. Persze, könnyen mondja, hiszen már túlkoros.
Na, végre egy jó könyv az elalváshoz. Marxtól A tőke. Ő még nem idegenedett el a munkától, és belátta, hogy az egyenlőség egy nagy kamu, az úgyis lehetetlen. De mit keres Marx a kötelező olvasmányok között? Joó K. megrémült. Talán túl sokat aludt. Akár éveket is, nem lehet tudni. Haza akart menni.
(A szerző irodalomtörténész)
