Imahelyek

Amikor kölni kollégámmal, a német televízió munkatársával felfedeztük az imahelyeket, ő azonnal forgatni kezdett, én pedig a riportnak álltam neki. Valamennyi nagyobb vallási felekezet ugyanis olyan szentélyt kapott, ahová a sportolók a nap bármelyik órájában belátogathattak.

Az olimpiai faluk templomai nem ismeretlenek előttünk, de a moszkvai, ahol az ateizmus államvallás volt a szovjet ideológiában, ahol üldözték az ortodox egyházat, a papságot, a híveket, s ahol püspökök szenvedtek száműzetésben és lágerekben, s ahol megszüntették a szerzetesrendeket, bezártak kolostorokat, templomokat – az olimpiai falu imahelyei szenzációszámba mentek.

Emlékszem a tőrvívó Kamuti Jenő mexikóvárosi olimpiájára, ahol nem akármilyen előzmények után lett ezüstérmes, de az előcsatározásokon gyenge vívással közel állt a kieséshez. Elkeseredetten indult vissza a szállására, amikor az olimpiai faluban felfedezett egy fatemplomot. Stílszerűen olyan volt, mint egy azték templom, de inkább keresztény. Bement. Senki sem volt odabent, egy-két helyen gyertya égett.

A látvány nagy hatással volt rá. Beült az egyik padba, és elkezdett imádkozni. Elmondta az imát, ahogy gyerekkorában sokszor: „Én Istenem, Jóistenem, Lecsukódik már a szemem…” Emlékeiből a gyerekkor jött elő, a gimnázium, édesapjának 1956-os kálváriája. Egy órát töltött a templomban, és más emberként lépett ki. „A nyugalmamat nyertem vissza” – emlékezett később. És másnap ragyogó vívással ezüst-érmes lett!

A hit olyan valami, hogy a lehetetlen is bekövetkezhet. Az értelemre és a tapasztalásra alapozott hit pedig a leghatalmasabb erő a világon. George Santayana spanyol–amerikai filozófus és író messzire repített minket, amikor azt írta: „Kolumbusz egy új világot fedezett fel, és csak egy olyan térképe volt, amelyet a hite rajzolt fel az égboltra.”

Hogy mit jelent a hit a sportolók számára, ezt csak ők tudják megfogalmazni. De naponta látjuk a versenyeken és a mérkőzéseken, hogy a hit milyen gesztusaival lépnek pályára. A hit nem olyan, mint egy matematikapélda. Megoldottam és kész, hanem olyan, mint a szeretet vagy a szerelem, mert újra és újra meg kell harcolni érte.

Kamuti Jenő példája is tanúsítja, hogy ha a sportember ki akar kerülni a gödörből, vagy fogódzót keres, nagyon fontos az önereje, de legalább olyan fontos megtalálnia hozzá az isteni segítséget. Kazantzakis Akinek meg kell halnia című regényének főhőse, Manolisz, a pásztor kapja meg a passiójáték Krisztus-szerepét, majd fölmegy a hegyre. És akkor azt mondják róla: „Fölment a hegyekbe, hogy magára faragja Krisztus képét.”

A moszkvai olimpiai faluban talált szépséges szentélyekről riportot írtam a sportlapnak, de a megjelenését nem engedélyezték! Ma sem értem, hogy miért. Hiszen éppen pozitív tartalommal bírt, hogy lám, abban az országban, ahol kíméletlenül üldözték a vallást, ott mutatni akarják a vallás szabad gyakorlását.

Vagy arra gondoltak a szerkesztők, hogy álságos ez a magatartás? Én annak a gondolatnak adtam hangot a riportban, hogy az olimpiai falu imahelyei valamiféle nyitást jelenthetnek, és a következő évek történései engem igazoltak. Az orosz ortodox egyház golgotája a szovjet rendszer összeomlásával véget ért.

(A szerző újságíró)