Kondor Katalin

Vélemény és vita

Tenyér, ha csattan

Manapság a francia fegyveres erőkben szolgálók közül állítólag a 30 és 34 év közöttiek negyede gondolkozott már azon, hogy végez magával. Jó néhányan meg is tették

Valamikor a gimnáziumi éveimben került a kezembe Anthony Burgess Egy tenyér ha csattan című regénye, s már el is felejtettem volna, ha nem olvassuk a napi hírek közt azt a nem éppen szokványos esetet, mely szerint egy francia férfi közönségesen pofon vágta Macron elnököt annak egyik vidéki látogatásán, s közben azt kiabálta: „Le Macroniával!” A példátlan jelenetről azóta nem nagyon hallunk, amin persze cseppet sem csodálkozhatunk.

A testi sértések talán legmegalázóbb módja, ha valakit pofon vágnak. S ez esetben egy csupa nagybetűs VALAKIT ért ez a sértés. Az emlegetett Burgess-könyvet ötven év múltán kinyitva látom ám, hogy a belső borítón J. D. Salinger idézete olvasható: „Tudod, hogyan szól két tenyér, ha csattan. Vajon miként szól egy tenyér, ha csattan?”

Nos, a franciák most elmerenghetnek azon, miként, de főként miért csattant az a pofon, az az egy tenyér Macron elnök orcáján. Nem taps volt, ami kéttenyeres, hanem bizony pofon. Az angol író regényé­ben egy házaspár történetével ismerkedhetünk meg, akik hirtelen meggazdagodva szórni kezdik a pénzt, mindenre, ami csak szem-szájnak ingere. Ám valami zavar keletkezik bennük, a férfi egyre furcsábban viselkedik, s arra próbálja rávenni feleségét, hogy kövessenek el együtt öngyilkosságot. A nő ebbe nem egyezik bele, viszont leüti férjét, aki e „kedves” gesztust nem éli túl. A feleség pedig volt szeretőjével Franciaországba költözik.

Minden pofon elcsattan valamiért. A merész vagy tán elkeseredett francia ember cselekedetének indítékairól viszont aligha fogunk további részleteket megtudni. A politika más, mint a regény. A re-gényíró részletesen kifejtheti a könyvében szereplők lelki bajait, cselekedeteik indítékait, ám a hétköznapi emberek lelkületével a politika avagy a politikus nemigen törődik. Pedig kellene. Ebben az esetben – az utóbbi évek franciaországi eseményeit figyelve – nem túl nehéz eltalálni, mit is jelent a „Le Macroniával!” felkiáltás, s mit jelent, hogy egy tenyér csattant. Bizonyára elég sok francia ember van, aki értette, mire gondol a tettes.

Akire alighanem súlyos büntetés vár, cselekedete viszont talán még a francia történelembe is belekerül. S nem a „dicsőségeink” című fejezetbe. Dicsőséget emlegetni ugyanis a jelen Franciaországával kapcsolatban aligha lehet. Macroniában manapság a fegyveres erőkben szolgálók közül állítólag a 30 és 34 év közöttiek negyede gondolkozott már azon, hogy végez magával. Jó néhányan meg is tették. A hadsereg vezetői leveleket írnak az elnöknek arról, hogy a polgárháború szélére sodródott az ország, amely – s ezzel nincs egyedül – képtelen megbirkózni a migránsáradattal.

A templomok támadás alatt, a keresztények és a zsidók félelemben élnek, ha meg a sárga mellényesek jobb életkörülményekért tüntetnek, rájuk támadnak az erre parancsot kapó rendőrök. Az a csattanó tenyér nyilván végső elkeseredést jelzett. Nem úri viselkedés, kétségtelen. A francia elnöknek és az ország más politikusainak megfelelő, úri viselkedése viszont az lehetett volna, s nem a pofon elcsattanása után, hanem jóval, mondhatni évekkel korábban, ha Houellebecq és Obertone írók szépirodalmi módszerekkel felrajzolt helyzetjelentéseit megfontolják. Nem tette egyikük sem, hiszen érdemi változás nem történt. Ez idáig legalábbis nem.

Vajon mi jöhet ezután? Mit gondolnak vajon az unió vezetői a francia nép egyszerű fiának cselekedetéről? Netán elintézik azzal, hogy ez belefér a demokráciába? Levonnak-e vajon némi tanulságot a furcsa jelenetből? Avagy az idők végeztéig hallgatnak a pofonról, mint hal a szatyorban? Eszükbe jut-e (csudát jut!), hogy a lenézett és agyonbírált magyarok országában létezik olyan, hogy nemzeti konzultáció?

(Épp hogy letettem a „tollat” e cikk megírása után, jött a hír, hogy döntött a francia igazságszolgáltatás, méghozzá sebesen. A fiatalember, aki az inzultust hirtelen felindulásból elkövette, tizennyolc hónap börtönbüntetést kapott, s ebből egyelőre csak négyet kell leülnie. Nem szívesen lennék a helyé­ben, ha a börtön alkalmazottai esetleg azok közé tartoznak, akik egyetértenek Macron politikájával.)

(A szerző újságíró)

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Waterloo

ĀFricska. Hát ilyen az, amikor két rendíthetetlen erkölcsi hérosz összecsap!

Brém-Nagy Ferenc

Brém-Nagy Ferenc

Szavak által homályosan

ĀBudapestnek volt már egy sovány és magas főpolgármestere, aki évtizedes küzdelmet vívott a városüzemeltetéssel és a 4-es metróval, és tudott érdekeseket mondani