Szerencsés Károly

Vélemény és vita

Odabénult egység

Néhányan az idegen istenekhez való odabénulás narkotikus állapotában pillanatnyi érdekeikért odadobnák az ország és a nemzet jövendő boldogulását is

Egységben az erő, tartja a mondás, s ebben sok igazság van. De miféle egység és erő volt az, amely 1948-ban ezen a napon jött létre? Pusztító erő volt és pusztító egység is. Ekkor egyesült ugyanis másodszor a kommunista és szociáldemokrata párt, létrehozva a Magyar Dolgozók Pártját. Az első egyesülés után jött az első proletárdiktatúra, 1919-ben. Az újabb frigyhez asszisztálni nem akaró szociáldemokraták emigrációba kényszerültek vagy börtönbe, legjobb esetben belső száműzetésbe.

De a fúzió megteremtésében résztvevők is hamar rájöttek, hogy nincs itt szó semmiféle egyesülésről, egyetértésről, lényegében felszámolták pártjukat, és kiszolgáltatták a magyar szociáldemokráciát a kommunistáknak, leginkább Rákosi Mátyásnak és klikkjének. De nem is ez volt a legnagyobb baj. Sokkal inkább az, hogy az addigi biztató fejlemények után ez az ijesztő fenevad felfalta a magyar demokráciakísérletet, felszámolta a parlamentarizmust, és – logikusan – újra véres diktatúrát teremtett az országban.

Az „egység” bevonzott mindenkit, akinek nem volt gerince, ereje, akarata ellenállni, vagy csak túl akarta élni a szocializmus jegyében formált „egységet”. Elveszejtő cél hozta össze a népfrontos csapatot. A Hatalom, és kinek-kinek egy kis rész a nyomorító uralomból.

Bevonzotta a kollaboráns kisgazdákat, mindenekelőtt Dobi Istvánt, aki évekig játszhatta a miniszterelnök szerepét Rákosi utasításaira. Más egykori kisgazdákat, Bognár Józsefet, Ortutay Gyulát. Egykori parasztpártiakat, Darvas Józsefet, Erdei Ferencet. Ők mind kaptak is valamicskét. Hárman is az Elnöki Tanács tagjai halálukig, Dobi az elnöke 1967-ig.

Ők reprezentálták a 99 százalékot, amelynek nevében Rákosiék, később Kádárék kisajátították a hatalom egészét. E 99 százalékos népakaratot aztán számos egymást követő „választáson” prezentálták, s csak nem azért az összes pártállami választáson, mert az elsőn még csak 96 százalékot szavaztak meg maguknak. Nem hinném, hogy mértéktartás miatt, talán így hihetőbbnek érezték az „átmenetet”.

A pusztító egységhez nem csak politikusok járultak hozzá, de kétségkívül övék a főszerep. Rákosiék ugyanis már 1945-től terrorizálták a magyar társadalmat. A szellemi terror alátámasztására követtek el közönséges gyilkosságokat, tűntek el emberek politikai okból.

Bár Rákosi is csak egy báb volt a megszálló szovjetek kezében, nagy csoda és szép küzdelem volt, amelyet elődeink vívtak a szabadságért amíg lehetett. Mert jól tudták, hogy a 99 százalék egysége elpusztít mindent maga körül, s igényt tart arra is, hogy az i-re feltegye a pontot. S végül magát is felfalja, de addig annyi erkölcsi, szellemi és fizikai áldozatot követel, amennyit több emberöltő alatt sem lehet kiheverni.

Negyven évig gyakorolták nálunk a nép 99 százalékának nevében a teljhatalmat. Működtették a diktatúrát, cenzúrát, hirdették a kizárólagos ideológiát. És bármilyen nevetséges is, volt, aki elhitte. De hogy ma is felülne ilyesminek valaki – s fel is ül –, az már nem nevetséges, hanem szánalmas.

A szellemi terror gyakorlóinak legfőbb fegyvere mindig a fenyegetés volt. Annak következménye a félelem. Táplálója a gyűlölet. Nehéz pontosan megállapítani, mikor válik uralkodóvá a félelem. Meddig tart ki az emberben a meggyőződés, akár ellenszélben is.

Hol az a határpont, ahol már inkább nem mond véleményt, nem vitatkozik, mert megérzi, hogy az érveknek nincs szerepük. S mennyien választják a hallgatást, hányan a menekülést, és ki a kollaborációt. A szellemi terrorral szemben nem szabad felemelni a fehér zászlót. Mert a szembenállók – akik a 99 százalékra hivatkoznak –, nem adnak esélyt a visszatérésre, ha a nép úgy döntene. Szemben terroristák állnak, mögöttük vélt vagy valós nagy erők, s nem elégszenek meg a győzelmük elismerésével, a megfélemlítettek, legyőzöttek lelkét is akarják.

Paradox módon ezért nem győzhetnek soha. Ezért nem győzhet egyetlen diktatúra sem, ezért lehet csak ideiglenesen sikeres minden terror: a lelkek felett nem lehet uralkodni. S ha ezt tudjuk, már nem működik a megfélemlítés sem, s ha az nem riaszt, akkor már a félelem is elillan. És akkor bármekkora is a moraj, győz a szabadság.

Mindez nem jelenti azt, hogy ne próbálkoznának újra és újra az építő, szellemi autonómiánkat megtartó nemzeti egység helyett pusztító, ideológiákba csomagolt hatalmi egységet létrehozni. A fogatlan forradalmárok a háttérben még mindig aktívak, s igyekeznek elhitetni, megindokolni, megideologizálni, miért is kell újra letérni az alkotmányosság, a jog, a szabadság útjáról.

De azért ennél bonyolultabb a helyzet. Főképpen azért, mert az emberi természet egyik leginkább figyelemreméltó jellegzetessége, hogy egy idő után mindig valami mást, valami újat akar. Hatványozottan van ez így az ifjúságnál. Ezért képes eldobni nehezen megszerzett értékeit, akár emberi kapcsolatait, képes elvakulni, figyelmen kívül hagyni a realitásokat, még a saját érdekeit is. Ki ne ismerne ilyen esetet a magánéletből, s ki ne látott volna megvadulni szelíd, jótét lelkeket valamilyen mámor hatására.

Akár egy nagy nyereséggel kecsegtető fogadás, akár egy csodálatos lebegés, új szerelem okán. Sok ebben a manipuláció. Mint ahogy a politikai változást narkotikummá fokozó szomjúság előidézése is lehet az. Csak egy baj van: a másnap. No nem a hivatásos forradalmároknak, ők hozzá vannak szokva, hanem a nemzetnek.

A legszebb feladat meggyőzni az ifjúságot, hogy ne engedje magát félrevezetni a hatalom narkotikus bűvöletében élő – s most 99 százalékos egységről szónokló – végtelenül retrográd erőktől. Csak legyintsen a festékszórós politikusokra, az idétlen heherészőkre, a szellemileg fejletlen vigyorgó bábokra. Ne váljon politikai idénymunkássá, akit a választás után fizetettlenül bocsátanak majd el hívatlan gazdáik.

A változás szomjúságát kétségkívül tömegek érezték a 19. század végén és a huszadik században is. A szabadság igénylése nem narkotikum, mert ezt világos elmével, saját akartunkból fogalmazhatjuk meg. A szabadság a szabad emberek közösségét jelenti.

Akár egyet is érthetne a szabad emberek 99 százaléka bármely kérdésben. De az utópiák s főleg az utópiákkal igazolt pusztító egységek hívei most, a 21. század harmadik évtizedében már nem hivatkozhatnak arra, hogy elkábultak, megtévedtek, hittek a megbélyegzésben, az elhallgattatásban, az egzisztenciális ellehetetlenítésben.

Mindezek elkerülésére elegendő ismerni a történelmünket. A történelem nem ismerete – akár a jogé –, nem ment fel a szabályainak betartása alól. Ezért határozza meg alapvetően a jövőt, hogy mennyire ismeri egy társadalom saját történelmét. Hogy ne lehessen azt mondani, hogy „én nem tudtam”. Én nem ezt akartam. Nem is hallottam róla.

És ezért határozza meg alapvetően a jövőnket, hogy a kultúránk milyen minőségű. Milyen pszichéjű. Mit sugall: elvenni vagy adni? Építeni vagy pusztítani? Megmaradni vagy felolvadni. Pusztító egység jött létre 1948 júniusában. Valójában nem is volt egység. Legkevésbé egyetértés. Hogy vezetői egyetértésben öltek másokat és ölték a másikat, az nem egység, az halálfélelem és paranoia.

Az emberek rémülten visszahúzódtak, szenvedtek, vagy odabénultak ehhez az egységhez. Bizony odabénultak sokan, elfogadva az ijesztő játékszabályokat. Tisztelet a kivételnek. Tudom, hogy sok szenvedés járt a külön úton járással, de sok emberi megváltás is. Nem hiszek az odabénult Veres Péternek, aki „balgatag gyermeknépnek” mondott minket, de azért nemzeti magányunk örökös félelmei nagyon veszélyesek.

Sinka István írta: „Az idegen istenek felé kacsingatás mindig egyéni érdekeket leplez, túlfűtött becsvágyat föd, s pillanatnyi sikereket épít.” Valahogyan így volt ez a Rákosi-féle 99 százalék idején is, a Kádár-féle 99 százalék idején is. S így van mostanában is, amikor néhányan az idegen istenekhez való odabénulás narkotikus állapotában pillanatnyi érdekeikért odadobnák az ország és a nemzet jövendő boldogulását is. 

(A szerző történész)

Kapcsolódó írásaink

Dippold Pál

Dippold Pál

Térdfoci

ĀSokak örömére és kevesek fanyalgásától kísérve tegnap elkezdődött a labdarúgó Európa-bajnokság

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Itt tartanak

ĀFricska. Hogy mi lenne itt, amennyiben valami tragikus véletlen folytán hatalomra kerülnének?