Kondor Katalin

Vélemény és vita

Marad a jogálom

Bizony marad az álom, mert messze még a jogállam szerte a világon

És aki ebben kételkedik, annak ajánlom megfigyelni az Egyesült Államokban tapasztalható politikai folyamatokat, a francia fegyveres erők lázadásait, a spanyol kormány küzdelmét az illegális, falmászó bevándorlókkal, az olaszok reménytelennek tűnő birkózását a saját kikötőiket jogtalanul bitorló migránsszállító hajókkal, valamint az Európai Unió különböző intézményeiben folyó gátlástalan hazudozást, például hazánkról.

Egyelőre, úgy tűnik, senkit sem zavar, hogy világosan meghatározott jogi szabályok a fenti esetekben nem léteznek, vagy ha léteznek is, keveseket hoz ki a sodrából, ha ezen szabályokat senki sem tartja be, merthogy úgy tűnik, sem az említett államokban, sem az unióban nincs objektív mércéje a jogállamiságnak, hiá-ba kiabáljuk bele a világba szinte naponta ezt a hiányosságot. A demokráciának nevezett fogalom pedig az uniós keretek közt, de a világban is, már csak bohózat.

Bizonyára sokan emlékeznek, hogy a rendszerváltozásnak nevezett fordulat után valaki nagyon szellemesen kitalálta a jogállam–jogálom ellentétpárt. Valószínű már akkor tudhatta vagy csak érezte, nem sokan érjük meg azt a pillanatot, amikor végre megegyezés születik abban, méghozzá mindenki számára érthetően, mi fán terem a megfellebbezhetetlen szabályokkal működő jogállamiság, és ki az, aki ennek működését hitelt érdemlően ellenőrizheti.

Jogvégzett emberek nyilván sokat tudnának filozofálgatni a fontosnak nevezett, ám máig meg nem valósított jogállamiság fogalmáról, de úgy tűnik, nem erőltetik sem a magyarázatot, sem a vitát. Mi, magyarok – bár eltelt lassan harminc esztendő, mióta magunk mögött hagytuk a létező szocializmust, és uniós csatlakozásunk pedig 2004-ben megtörtént – mindmáig nem tudtunk hitelt érdemlően megismerkedni e fogalom értelmével, követelményeivel. Úgy gondolom, ez nem a mi hibánk.

Ezeket a gondolatokat egy minapi bejelentés hívta elő belőlem. Varga Judit igazságügyi miniszter azt közölte, hogy a 2006-os őszi rendőri fellépések következtében megsérült 53 ember kártérítést kap a kormánytól. Nos, nagyon szép és szívet melengető emberi gesztus, de mégis abszurd. Még jogilag is. A bűnösök, az aljas szemkilövetők, a saját népükre támadók helyett fizet kártérítést a kormány.

Tehát a magyar történelem egyik legnagyszerűbb ünnepére emlékezőket lövetni parancsolja egy hazudozó, emberileg, szakmailag alkalmatlan gárda, és ahelyett, hogy jogi úton felelősségre vontuk volna őket, még helyettük fizetünk? Helyettük „kártérítünk”? Ne lepődjünk meg, ha egy tisztességes magyar ember elveszíti tájékozódóképességét, és lassan már nem ért semmit ebből a világból. Vagy odáig jutunk, hogy akit a járdán elüt az autó, annak ki kell fizetnie a figyelmetlen autós járművében keletkezett kárt? Netán ezentúl a gyilkos fogja örökölni az áldozat vagyonát?

Elnézést az abszurd példákért, de megint csak visszajutunk a sokak által sokszor elmondott igazsághoz: amit a rendszerváltozásnak nevezett években elmulasztottunk, nevezetesen elszámoltatni ezeket a haszonleső és a változásokból is hasznot húzó, az országot kifosztó, eladósító embereket. Akik lényegében következmények nélkülivé tették az országot. Ezt ma már nagyon nehéz, mi több, szinte lehetetlen jóvátenni, és feledtetni a tisztességes emberekkel az akkori mulasztásokat.

Erkölcsileg egyébként tényleg abszurd, még ha nemes is, hogy az kérjen bocsánatot, az fizessen kártérítést, aki semmiféle vétséget nem követett el. Valaki meglopja vagy megöli a barátomat, és én kérjek elnézést, bocsánatot a gyilkos nevében? Én kövessem meg az áldozatot? Mert ez a gesztus, az 53 ember kártérítése bármily szép is, mégiscsak azt „üzeni”, a valódi tetteseknek semmiféle következménnyel nem kell számolniuk. Biztos vagyok abban, hogy a 2006-ban ártatlanul megnyomorított embereknek sokat jelent ez a gesztus.

Ám miniszter asszony is tudja, és minden normális ember tudja, hogy vannak sérelmek, amelyek nem kárpótolhatók. Valamelyest csak akkor, ha a kiváltó okot megszüntetjük. Kárpótolható-e az ötvenes években Hortobágyra kitelepített család, akinek a hároméves gyermeke lelkileg örökre megnyomorodott, mert nélkülözni kényszerült az anyja jelenlétét, aki a rizsföldön dolgozott egész nap? Anyagilag talán kárpótolható. Lelkileg soha. Politikailag is csak úgy, ha azt a gyilkos rendszert megszüntetjük.

Ez mára sikerült. Sajnos a 2006-ban megnyomorított emberekre lövető, az előző rendszerből is, miként a változásokból is csak hasznot húzó emberek viszont még mindig itt vannak, és köszönik, jól vannak. Valószínű, ezen szép és emberi gesztust hallva, miszerint a 2006. esztendő októberében a forradalmat ünneplő tömegre rátámadó horda által maradandó sérülést szenvedett embereknek kártérítést nyújt a kormány, sátáni módon a markukba röhögnek. S a Sátán tovább örül.

Ugyanakkor amikor egy kicsit kimérgelődi magát az ember a sors igazságtalanságain, vigaszt háborgó lelkének a keresztfán hihetetlen szenvedésen keresztül menő Jézus adhat. Aki képes volt kimondani: „Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek.” És azt is mondta a hegyi beszédben, hogy „ha nem bocsátunk meg azoknak, akik bántanak, akkor mi sem várhatjuk Istentől vétkeink bocsánatát”.

Nehéz sorsot adott az Isten a keresztényeknek. 

(A szerző újságíró)

Kapcsolódó írásaink

Bán Károly

Bán Károly

Karácsony vesszőfutása

ĀHa két évvel ezelőtt nincs önkormányzati választás, és marad Tarlós István Budapest főpolgármestere, akkor mostanság adnák át a felújított Széchenyi Lánchidat

Bogár László

Bogár László

Kis magyar pártológia

ĀA baloldali pártot legyártani se nagyon kellett, csak megtisztítani az utódpártot azoktól a nép-nemzeti erőktől, akik átlátták e hamis konstrukciót