Kis magyar pártológia

A 2022-ben már 33 éve fennálló rendszerváltozás rendszerében összesen 11 párt volt/van jelen önálló erőként a parlamentbe kerül-ve. Nem volna talán érdektelen e 11-22-33 számmisztika mögött szemügyre venni, hogy kik voltak, és mit akartak ezek az erők. A globális hatalmi szuperstruktúra által diktált uralkodó hamis narratívát viszonylag jól ismerjük már, de 33 év elteltével talán e hamis narratíva alatti és feletti világot is érdemes lenne áttekinteni.

Az elmúlt több mint két évszázad során ez a nem létező globális hatalmi komplexum egy olyan politikai rendszert épített ki és tett uralkodóvá az egész világon, amelynek fő célja az, hogy lehetővé tegye e nem létező erő korlátlan és ellenőrizhetetlen hatalomgyakorlását. E hamis rendszer központi eleme mindig egy liberális párt, amely e globális hatalmi központ lokális helytartójának szerepét tölti be.

Ehhez illeszt aztán egy látszólag baloldali szocialista pártot, amelynek látszólagos funkciója az alávetettek képviselete, de ténylegesen csupán hajtószíjként működik, fő feladata, hogy ezt az alávetett többséget is engedelmességre szorítsa. És végül egy sterilizált és szigorúan ellenőrzött jobboldali konzervatív párt működni engedésével készen is áll a modern politikai rendszer hamis díszletvilága.

A rendszerváltozás rendszerének a parlamentbe eddig beju-tott 11 pártja is ebbe a hamis szerkezetbe kellett, hogy beleilleszkedjen, lássuk miképpen is ment végbe mindez. Az SZDSZ létrehozásával elkészült a rendszerváltozás rendszerének liberális főpártja. Az 1990-es választási kampányjelszavuk: „tudjuk, merjük, tesszük” azért lehetett tökéletesen helytálló, mert valóban tudták, hisz a rendszerváltozás hamis forgatókönyveit természetesen csak ők ismerték, lévén hogy a „globális SZDSZ” ezekhez az információkhoz csak őket engedte hozzáférni.

Merhettek is bármit, hisz a globális SZDSZ hatalmi rendszere tökéletes védelemben részesítette őket. Mindezek nyomán pedig már semmi akadálya nem volt annak, hogy tegyék is. Amit tudtak, mertek, tettek az tízezermilliárd forintokban mérhető anyagi és mérhetetlen lelki, erkölcsi, szellemi pusztítást hozott.

A baloldali pártot legyártani se nagyon kellett, hisz ehhez csak meg kellett tisztítani az utódpártot azoktól a nép-nemzeti erőktől, akik átlátták e hamis konstrukciót. Az összesen 11 pártból így aztán végig az MSZP játssza el a baloldali párt hamis szerepét, miközben valójában végig az SZDSZ engedelmes „gazdaállataként” csúszik lefelé azon a lejtőn, ami most már a parlamentbe való önálló bekerülést is igen bizonytalanná tenné számára.

A maradék kilenc pártból három eleve a globális SZDSZ által visszavont lokális SZDSZ maradványaiból összebarkácsolt „New SZDSZ” egy-egy típusát testesíti meg, ez az LMP, a DK és a Momentum. Az LMP ügyesen megválasztott nevével (Lehet Más a Politika) valójában egy lendületes globalizációkritikus zöldpártként az MSZP és az SZDSZ maradványaiból dolgozva akarta azt a (hamis) látszatot kelteni, hogy képes lehet a politika létminőségének megváltoztatására, ami persze illúziónak bizonyult.

A DK és a Momentum a globális SZDSZ lokális ügynökhálózatának intézményesülése. Nincs alapvető különbség közöttük, legfeljebb annyi, hogy egy sajátos munkamegosztás nyomán a DK az erre hajló idősebb generációk, míg a Momentum a fia­tal generációk globalo-demagóg rabtartója.

A rendszerváltozás rendszere pártjainak kisebbik fele (vagyis az eddig tárgyalt öt párt) az SZDSZ-t és utódpárjait, illetve az SZDSZ gazdaállataként üzemeltetett MSZP-t mint baloldali pártot foglalja magában. És most lássuk a többi hat pártot, amelyeknek az elmúlt több mint kétszáz év hamis politikai stratégiája nyomán a sterilizált és szigorúan ellenőrzött díszletként működő jobboldali pártot kellett megtestesíteniük, de úgy, hogy közben a globális SZDSZ engedelmes eszközei maradnak. Ez a hat párt a Fidesz, az MDF, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Kisgazdapárt, a MIÉP és a Jobbik.

Drámai sorsuk abban az erőtérben formálódott, amelynek lényegét az határozta meg, hogy mennyire volt bennünk tudás és bátorság a globális SZDSZ diktátumának korrekciójára. Az SZDSZ meghasította és kis híján teljesen felszámolta a Fideszt, az MDF-et, a Kereszténydemokrata és a Kisgazdapártot. Végül a Fidesz került ki győztesen ennek a globális identitásháborúnak Magyarország nevű lokalitásában lezajlott csatáiból, formálisan is magába integrálva e három pártot.

A legkülönösebb ívet az a két párt írta le, a MIÉP és a Jobbik, amelyek deklaráltan e globális programmal való radikális szembefordulásként határozták meg önmagukat. A MIÉP, bár a parlamentbe csak egyetlen ciklusban (1998 és 2002 között) sikerült bejutnia, önmeghatározásában kezdettől fogva és következetesen ki is mondta e korrekciós igényt. „Se nem jobb, se nem bal, keresztény és magyar” hangzott a párt hitvallása.

Számos jel utal arra, hogy 2014-ig talán a Jobbikban is többségben lehettek azok az erők, amelyek identitásukat erre a korrekciós igényre alapozták, ám attól kezdve a pártban egyre meghatározóbbá váltak azok, akik a globális SZDSZ stratégiájába történő teljes integrációt tekintették alapvető célnak, ami mára abszolút uralomra is jutott.

Így mai állapotában a Jobbik már szintén a „New SZDSZ” pusztító fegyverévé vált, amelynek feladata, hogy a Fidesz szuverenitásvédő uralmának megdöntésére szövetkezett nagykoalíciónak a radikális nemzeti szavazók egy részét is leszállítsa a „Vakulj, magyar” már többször bevált történelmi pszichopatológiai reflexére építve. 

(A szerző közgazdász)