J. Károly újságot olvasott. Mindig megdöbbent a híreken, a legtöbbet el is hitte. J. Károly azonban nem volt teljesen ostoba, ezért a hírekből az a kép állt össze benne, hogy semmi nem az, aminek látszik.
Azt gondolta, hogy ő férfi, de lehet, hogy nem az, csak tagadja, hogy tulajdonképpen nő.
Azt gondolta, hogy a bőrszín nem számít, de kiderült, hogy mégis számít, és fogalma sem volt róla, mikor legyen fehér, fekete vagy sárga.
A biztonság kedvéért megnézte magát a tükörben, hogy fehér férfi-e, de rögtön szégyenkezni kezdett, hogy egy fehér férfit lát viszont a tükörben. Visszaintegetett magának, aztán legyintett. Biztos a tükör a hibás. Vagy ő maga.
Azt hitte, hogy szabadon gondolhat bármit, de rájött, hogy korlátozott a gondolat szabadsága is, mert – a hírek szerint mindenképp – csak azt gondolhatja, amit szabad.
J. Károly mellett szól, hogy nemcsak a híreknek hitt, hanem a Szentírásnak is.
És amikor a híreket összevetette a Szentírással, a tízparancsolattal, a bálványok meg a szodómia tiltásával, a felebarátokkal kapcsolatos intésekkel és tanácsokkal, egyre erősebb lett a meggyőződése, hogy a világ megérett a pusztulásra. Igen ám, de a világnak ő is a része, morfondírozott J. Károly, vannak szomszédjai, munkatársai, elmegy a választásokra, és amikor az emberekről beszélnek, róla is beszélnek, így a pusztulás őt is érintené.
Egyelőre nem gondolkodott a pusztulásban, mert éppen hitelt szeretett volna felvenni a lakás-felújításhoz.
Látta maga előtt, ahogy a tűz martaléka lesz. Megborzongott, kirázta a hideg, aztán sűrű verítékben úszott. Igazságtalannak gondolta az ítéletet, mert nem szolgált rá ő személyesen, csak a világ.
J. Károlynak ekkor az eszébe jutott, hogy át kellene alakítani a világot. Petíciókat fogalmazott az emberi méltóság jegyében. Felhívásokat tett közzé, hogy ne legyen az emberek között semmilyen megkülönböztetés. Vállalta önmagát, és arra buzdított, hogy mindenki így tegyen.
A világ azonban nem hagyta, hogy megmentsék. Legelőbb J. Károlyt semmisítette meg.
Egy autó ütötte el. A szemtanúk beszámolója szerint a sofőrnek nem volt arca.
(A szerző irodalomtörténész)
