László Tamás

Vélemény és vita

Pünkösd és nyitás

A legfontosabbnak tartott biztonságot saját magunk akartuk megteremteni. Az emberiség ismét elbízta magát, mint a bábeli torony építői

Ferenc pápa egyik pünkösdi elmélkedésében a Szentlélek erejét allegorizálva aktualizálta azt, ami pünkösdkor az apostolokkal történt: „Meleget fúj a hidegben, enyhülést ad a forróságban, vizet a szárazságban. Megváltoztatja a szíveket is: megmozdítja azokat, akiket a félelem bénít meg, a Szentlélek leküzdi az emberek belső ellenállását, továbblépteti azt, aki félmegoldásokkal akar megelégedni, újraindítja azt, ki úgy érzi, célba érkezett, álmokat ad a bátortalannak.” Csupa olyan dolog hangzik el, ami a mostani időnkre – a koronavírus-járvány miatti kötöttségek alóli megszabadulásra – rímel.

A fokozatos nyitást sokféleképpen élik meg az emberek. A legtöbben, elsősorban a fiatalok úgy, hogy most már – végre – legálisan szervezhetnek bulikat, a családok, baráti társaságok nagyobb létszámban is összejöhetnek, az elmaradt jelentősebb családi ünnepeket meg lehet tartani, el lehet menni sport- és kulturális rendezvényekre, színházba, moziba. Vagyis vissza lehet térni a járvány előtti időbe.

A hosszúra nyúló – és sok nehéz­séget, szenvedést, lemondást okozó – járvány azonban ennél sokkal többre tanít minket. A hosszú védekezés az állam, az intézmények, a kisközösségek, a családok, az egyes ember erőtartalékait emésztette, de nem csak ez történt. Volt időnk az eddigi életünket átértékelni. Ebből a nézőpontból a járványt speciális ajándéknak is felfoghatjuk. A sűrű mindennapokban a sokféle elfoglaltság, a felfokozott fogyasztói világ nem ad lehetőséget – csak a tudatosabbaknak – arra, hogy az életüket időről időre felülvizsgálják. Így tekintve a mögöttünk lévő egy-másfél évre a hívő emberek azt mondhatják, hogy ez az időszak kegyelmi idő volt.

Mikor tört ki a világjárvány? Egy olyan vészesen polarizálódó világban, amelyben a kereszténység a leg­üldözöttebb vallás lett, a közösségi, nemzeti, sőt az alapvető emberi identitás és értékek megkérdőjeleződnek. Nemcsak a mélyben, de a felszínen is olyan összecsapások és feszültségek törnek ki, amelyek romboló erővel vannak jelen a fejlett világban, sőt láthatóan éleződnek is. Hadseregek vonulnak fel országhatárokra, a fenyegetettség a közelünkben van. Ebben a helyzetben mintha a Teremtő egy kis szünetet rendelt volna el a világban: gondolkodjatok el, emberek, mi végre vagytok itt a földön? Mintha azt üzenné, hogy a járvány után ne éljetek ugyanúgy, mint előtte!

Itt van egy új pünkösd esélye, éppúgy, mint a II. vatikáni zsinat után, amikor egy szellemi-lelki megújulás kezdődött, ahogyan Suenens bíboros, a zsinati atyák egyike mondta majd harminc éve a mai időkre is érvényesen: „Hiszem: Isten új arcot ölt minden reggel, és most teremti a világot, nem valahol az elfelejtett múlt ködében. Ez késztet minden percben készen állni a nagy találkozásra. Mert a váratlan a Gondviselés szabálya. Ez a kiszámíthatatlan Isten ment meg minket, és szabadít meg minden determinizmustól kijátszva a szociológusok borúlátó jóslatait.

Ez a kiszámíthatatlan Isten szereti gyermekeit, az embereket. Ez reményem forrása. A remény embere vagyok: nem emberi érvek, nem természetes optimizmus táplálja bennem a reményt, hanem egyszerűen hiszem, hogy a Szentlélek működik az Egyházban és a világban, akár tudunk róla, akár nem. (…) Miért merülne ki éppen most Isten képzelőereje és szeretete? Remélni kötelesség és nem fényűzés. A remény nem álmodozás, ellenkezőleg: eszköz, hogy álmunkat valóra váltsuk. Boldogok, akik álmodni mernek, és álmukért kemény pénzzel fizetnek, hogy testet öltsön az emberek életében.”  

Rendkívül fontos és inspiráló beszélgetés hangzott el áprilisban Hit, tudomány, társadalom címmel a Kossuth rádióban Erdő Péter bíboros, Balog Zoltán püspök, Köves Slomó rabbi és Vizi E. Szilveszter agykutató részvételével. A zárórészben szó esett a járványról is, arról, hogy ez büntetés vagy tanítás? Erdő Péter elmondta, hogy gazdag irodalma van a középkorban tomboló járványoknak. Az értelmezé­sekben a megújulás lehetősége benne volt, a középkori ember – és a modern ember is – tanulni akart ezekből az eseményekből.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a nagy járványok kultúrtörténeti vízválasztók is voltak. A bíboros szerint a járványhelyzet értékelésre tanít. Kiderült, hogy mi értékes, alapvető az ember számára. A vallás létkérdés? – ez a vita zajlott Olaszországban a templomok bezárása kapcsán. A válasz: igen! Balog Zoltán úgy fogalmazott, hogy ha az elmúlt év eseményeiből annyit szűrünk le, hogy térjünk vissza a régi életünkhöz – amit sok politikus a maga szempontjából talán érthető módon hangsúlyoz –, akkor nagyon nagy a baj.

Kifejtette, hogy abban bízik, hogy a gondolkodó hívők sokasága, de legalább a kisebbsége úgy gondolja majd, hogy amivel itt találkoztunk, az egy „isteni pedagógia”, amiből tanulnunk kell, a közös küzdelemben azt reméli, hogy sokan felfedezik a hit erejét. Isten segítséget ad nekünk életünk újraértelmezésére. Azt mondta, hogy azt a figyelmeztetést látja, hogy az ember nem tartotta tiszteletben a teremtési rend által kijelölt határokat. Vizi E. Szilveszter egy „anti-Bábel” reakcióban bízik, egy pünkösdi csodában, hogy a járvány megtaníthat arra a közös, láthatatlan ellenség kapcsán, hogy együtt cselekedjenek az emberek az egyetemes, közös jóért.

Köves Slomó a láthatatlan veszély kapcsán a kiszolgáltatottságra és a hamis biztonságérzetre helyezte a hangsúlyt. Úgy vélte, hogy a legfontosabbnak tartott biztonságot saját magunk akartuk megteremteni. Az emberiség ismét elbízta magát, mint a bábeli torony építői. Falakat húzunk, vetélkedve – képletesen – hatalmas tornyokat építünk, amelyek végesek, miközben az igazi biztonságot a transzcendens végtelen tudja megadni.

Rendkívüli esély van a kezünkben pünkösd és a világjárvány utáni idő összekapcsolódásában. A Teremtő magasra tette a lécet, ne fussunk át alatta, éljünk az általa kínált új és kézzel fogható reménnyel. Mindenekelőtt adódjunk össze József Attila szavaival élve, és fogjuk meg egymás kezét, próbáljuk együtt megérteni a mögöttünk álló időszak üzenetét. A kérdés: mivel tudjuk megtölteni a megújulási esély idejét? Megújult reménnyel, az új, felelős szabadsággal vagy folytatva mindazt a rosszat, ami szinte belénk ivódott és a világ élhetetlenné tételéhez vezetett?

Ferenc pápa szavait fordítsuk le a mindennapi életünkre: változzon meg a szívünk, ne engedjük, hogy a félelem bénítson meg minket a változással szemben, küzdjük le a belső ellenállásunkat, ne elégedjünk meg félmegoldásokkal, indítsuk újra a világot a legmélyebb álmainknak, igazi vágyainknak engedelmeskedve. Higgyünk benne: az erőt pünkösd üzenete, a Szentlélek kiáradása megadja hozzá!

(A szerző építész, volt országgyűlési képviselő)

Kapcsolódó írásaink

Rab Irén

Rab Irén

Hol a bal, hol a jobb?

ĀEgyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szélsőjobboldali párt, amelynek provokációitól volt hangos fél Európa

Lóránt Károly

Lóránt Károly

A második levél

ĀAz intézményeket elfoglaló szélsőbaloldali, kulturális marxista erők állnak szemben a nemzetállami tradíciókat (kulturális és történelmi örökséget) megtartani igyekvő erőkkel