Kondor Katalin

Vélemény és vita

Idegenek a Földön

Néha elképzelek egy olyan űrhajóst, akit néhány évvel ezelőtt küldtek el egy másik bolygóra, hogy ott éldegélve tesztelgesse az életfeltételeket

Persze biztosították arról, hogy kutatásai végeztével, mondjuk öt-hat év múltán visszaröppentik szülőbolygójára, a Földre, ám addig, ameddig küldetése tart, semmilyen információval nem látják el arról, mi történik ott, ahonnét ideiglenesen eltávozott. Tételezzük fel, hogy német az illető. Elmúlik a kiszabott kutatási idő, s űrhajósunk azzal szembesül, hogy bár sikeresen landolt, mégis valami más helyre érkezett, mint amit elhagyott.

Döbbenten olvassa, hogy hazáját, Németországot honfitársai a hazugság földjének nevezik. Szertenéz, és látja, lézengő, bekábítószerezett, nem egészen németnek kinéző, ide-oda lézengő emberek jönnek-mennek, munkát nem végeznek, de valahonnét mégis van pénzük arra, hogy éljenek, kábítószerhez és fegyverhez jussanak, valamint öldököljenek, nőket erőszakoljanak meg, s lopott autóval tömegbe hajtsanak, ha kedvük tartja. Hajdani barátaival pedig nem ért szót, mert azok egy része hallgatásba burkolódzik, aki meg kicsit szószátyárabb és bátrabb, az meg olyasmikkel biztatja, hogy ne féljen, megcsináljuk.

Hogy mit, arra a kérdésre viszont senki sem válaszol. Így aztán űrhajósunk némiképp nekikeseredve felvett egy maszkot, először fordítva rakta a fejére, s elindult, hogy megkérdezzen egy okos embert, hátha ő tud válaszolni arra, mi az a világjárvány, meg egyáltalán, Németország létezik-e még. Ugyanebben az időben egy francia űrhajós is földet ért, ő is a Naprendszer egyik bolygóján töltött el néhány évet. Első útja Párizs belvárosába vezetett, hajdani kedvenc helyszíneit akarta bejárni, ám döbbenten látta, romokban a Notre-Dame.

A parkokat, Párizs ékességeit szeméthalmok borítják, hajdani barátai pedig, akik külső kerületekben laknak, nem ajánlották neki, hogy estefelé meglátogassa őket, mert a messzi földről az országba özönlő másvallásúak nemcsak a templomokat támadják szüntelen, hanem a bennük imádkozó keresztény hívőket is, akiket olykor egyenesen a fejüktől szabadítanak meg. Többen a régi barátok közül pedig arról tájékoztatták, hogy Franciaország a végnapjait éli.

Részben a migráns­invázió miatt, részben pedig a végtelenül sunyi és hátsó szándékú vezetők miatt, akik fütyülnek arra, mit óhajtanak a választónak csúfolt emberek, akiknek a véleményét valójában senki sem hallgatja meg.  

Űrhajósunk ezen sirámokon elgondolkodva tanácstalanul toporgott, kezében a mobiltelefonjával, és nem tudta, merre induljon. A másik bolygón eltöltött évei alatt megszokta a magányt, most mégis szorongás fogta el. Tudta, oda vissza már nem mehet. Elindult hát a neki kijelölt szállásra, s közben arra gondolt, milyen igazságtalan is ez a világ. Magánbolygója meg magánszigete a tengerben csak a milliárdosoknak lehet, no meg a Kishercegnek, aki nagyon szerette és őrizte kicsiny bolygóját, ő viszont sajnos csak a mesében létezik.

Másnap az újságok arról tájékoztatták az olvasókat, hogy egy párizsi parkban, közel a Notre-Dame-hoz, késsel a hátában, kirabolva, halva találták a Földre nemrég visszatért űrhajóst.

Természetesen mindkét kicsi tör-ténet a fantázia szüleménye, még-sem állnak távol a valóságtól.

Merthogy mai világunkban tény-leg minden megtörténhet, hiszen naponta kényszerülünk szembenézni a legabszurdabb cselekedetekkel, valamint gondolatokkal is. Minden támadás alatt van, amit eddigi életünkben normálisnak neveztünk. S valójában egyikre sem kiált „megálljt” senki. Megállíthatatlanul terjed az erőszak, nemcsak a fizikai, hanem a szellemi is, és cseppet sem járunk messze a valóságtól, ha azt állítjuk, Európa egyiknek sem, tehát sem a fizikainak, sem a szellemi erőszaknak nem képes ellenállni. Vagy nem is akar.

Itt, Magyarországon még igazán jól állunk, ha Európa nyugati országainak biztonsági helyzetével hasonlítjuk össze magunkat. Ám folyamatos támadásban – kívülről és belülről jövő támadásban – kell védeni biztonságunkat. Elég, ha csak az ismét meglebegtetett migránskvóta kötelezővé tételére gondolunk.

Minden abszurditás, akár cselekedet, akár gondolat, arra mutat, hogy nincs rend a világban. Rend nélkül viszont nem lehet méltó módon élni. Valószínű, kihúzom a gyufát, ha leírom, a nemrég kirobbant pedofilbotrány ürügyén – érvényben lévő jogszabályok ide-oda – követelnünk kellene, hogy a hálózat tagjait név szerint megismerhessük. Ez a minimum, amit megérdemelnének. Mint ahogy az sem elfogadható, amiről sokan sokszor beszéltünk, írtunk már, hogy ugyan milyen jogon lehet „letolvajozni”, hazugnak nevezni bizonyíték nélkül bárkit is? Ez lenne a rend?

Mintha valamelyik rossz légkörű bolygóról érkező ufók lepték volna el a Földet, olyanok, akiknek parancsba adták, ki kell húzni az emberek lába alól a talajt. Hadd féljenek!

Támadni, fenyegetni kell mindent, amit normálisnak gondoltunk eddig. Életmódot, szokást, emberi viszonyokat, évezredes kultúrákat, isteni elrendelést. Valamint piedesztálra kell emelni a tolvajt, a hazugot, a hamisan ígérgetőt, az országot tönkretevőt. Így aztán nem csoda, ha a világ normális és nem hátsó szándékú többsége egyre idegenebbnek érzi magát azon a Föld nevű bolygón, amely életteréül rendeltetett és azon a földön, amelyet hazájául jelölt ki neki a sors.

Reményt adhat viszont az a sok nagyszerű ember, aki nem vitte magával a sírba hitet adó gondolatait. Idézzük fel az egyiket. „Utolsó pillanatig erősebbnek lenni, mint a helyzet, amelyet külső erők teremtenek meg körülöttünk. Lélekben nem adni fel semmit, nem engedni; ez a titok.” (Márai Sándor)

(A szerző újságíró)

Kapcsolódó írásaink

Forró Péter

Forró Péter

DK-s vírus

ĀFricska. Gréczy Zsolt. Vannak, akiknek elég a nevét leírni, és máris úrrá lesz rajtunk valami mélyről jövő émelygés

Korompay Csilla

Korompay Csilla

Magasság és mélység

ĀA magas, vékony megélhetési városvezető bánatosan ácsorgott a Tükör előtt