Szerencsés Károly

Vélemény és vita

Gumipuska

A gumipuskával való lövöldözés tiltva volt a főváros területén még a Pál utcai fiúk és a vörösingesek gyermekei idején is

Ez ugyan a csúzlizás tilalmát jelentette, de amióta láttuk a gumilövedékkel embereket célba vevő „rendőröket” 2006-ban, e szó – gumipuska – kicsit mást jelent már nekünk. Csúzlija minden kölyöknek volt akkoriban, később is, lövöldöztek vele kavicsot, „u-szeget”, vasgolyókat, néha cifrább dolgokat is.

Mit lehetett ellene tenni? Nem sokat. Ebből csak egyetlen tanulság vonható le: olyan törvényeket és rendeleteket alkossunk, amelyeknek érvényt is tudunk szerezni. És ha meghoztuk a döntést, vegyük is komolyan. Ez nagyon fontos eleme egy jól működő társadalomnak. A legapróbb dolgok betartásától és betartatásától indul ki a közösség és a másik ember szabadságának tisztelete.

Ha olyan rendeleteket alkotunk, amelyek betarthatatlanok, vagy nem tudjuk betartatni őket, eljátsszuk a rend hitelességét, és nem tudunk kialakítani fejlett, harmonikus társadalmi együttélést. Pedig ez az alapja a gazdasági fejlődésnek is, nem is beszélve a morális kiegyensúlyozottságról. E téren súlyos restanciáink voltak s vannak a mai napig. Ez jutott eszembe ma, a vírus elleni küzdelem veszélyes, mert megtévesztő időszakában.

Voltak restanciáink a korai évszázadokban, 1848 előtt is, a dualizmus és a két háború közti korszak viszonyai között is, s még inkább a kommunista diktatúra évtizedei alatt. Mindenfajta diktatúra lábbal tiporja a saját maga által hirdetett elveket is. Legfőképpen a kommunista diktatúra. De azért mi magunk is megmagyaráztuk magunknak, hogy jogunk, sőt létérdekünk a szabályok kijátszása. Volt rá okunk, elismerem. S éppen az a baj, hogy nagyon régóta tart már, hogy mindig találtunk kifogásokat.

Mintha örökletes lenne ez a tulajdonságunk. Jogosnak tartottuk, hogy a kisöcsénk éhenhalását megelőzendő elemeljünk egy üveg tejet hajnalban a szatócsbolt elől, vagy a család megfagyásának megakadályozása érdekében szenet, fát szerezzünk a rakodó-pályaudvarról. Legtöbben azt is, hogy a terror elől hazugsághoz, maguk mentése érdekében hamis tanúzáshoz meneküljenek. A gúzsba kötöttség, kilátástalanság közepette keressék a kiskapukat.  Érthető ugye? Pedig erre már régóta nincsen szükségünk, s mégis, annyira átitatta ez a felfogás a magyar életet, hogy kikeveredni a veszedelemből nagyon nehéz.

A csúzli ma már nem divat, s a legnagyobb baj, hogy ha a törvényeknek a közérdek szerint határozottan érvényt szereznének ebben az országban – ahogy kellene – rögtön diktatúrát kiáltanának a szabadság hamis bajnokai, s lám van is táboruk. Pedig meg kellene már végre érteni, hogy nem a kiskapuk országa akarunk lenni. Az ügyeskedőké, a trükközőké, a teljesítmény nélkül vagyonokhoz, pozíciókhoz jutóké, a pozíciókat halmozóké. A mások kitartottjaié és szolgáié.

Apró dolgokból fejlődik ki ez a mentalitás, de végül törvényszerűen eljuthat a gumilövedékig.  Mostanában hallani is ilyeneket, hogy „elviszik magukat”, vagy, hogy a törvényeket félre is lehet tenni stb. Az apró elbizonytalanodások az iskolában kezdődnek. Az oktatás olyan, mint a társadalom. A nagy többség valahogyan csak elvégzi. S innen lép át az „életbe”.

Azt képzeli, ott is elvárható a tanárok belátása, jóindulata vagy éppen nemtörődömsége. Itt elnézték, majd csak elnézik ott is. Keresi a kiskapukat. Mindenki egy kicsit – van, aki nagyon – átveri a másikat. Mennyire kádári örökség ez, s mennyire nem tartható már. De a gyökeres változáshoz az kell, hogy a szabályokat, törvényeket tartsák és tartassák be. Hogy mi magunk betartsuk, emberi jóérzésünk és érdekünk alapján.

Most csak nézem a „trükköket”, pénztárgép, mellette egy egyszerű számológép. Még mindig csak minden tizedik vásárlást ütnek be a pénztárgépbe. Annak a tételét, aki „gyanús”. Belső meggyőződésből kellene működnie a becsületes gazdaságnak. De az emberi természet már deformálódott.

Éppen a társadalom deformálta. Súlyos paradoxon ez. Mi sem reklamálunk. Holott ezért lesz kevesebb a nyugdíj, nehezebb az orvosi ellátás, rosszabb az út, minimális a tanár fizetése. Nem vettük észre, hogy a kis „stiklijeink” a társadalomra, azaz ránk is végtelenül károsak. Cinkosok voltunk. Nem kiskapu ez, hogy így „olcsóbb”. Dehogy. Ez ugyanaz, mint a gumipuska. Látom a fél éve tatarozott templom falát: omlik a vakolat. A tíz éve épült utat: csupa kátyú, a téren a díszburkolat csámpás, a térkövek mozognak, töredeznek.

Egyetlen csatornafedelet képtelenek beépíteni úgy az úttestbe, hogy azzal egy síkban is legyen. Kontárok paradicsoma ez az ország még ma is? De sokba került ez a szocialista negyven év, és de sokba a békés átmenet. Mert ezt is „átmentettük”. De lehet, hogy Bécs mellett már nem kontárkodna ugyanaz a kőműves, útburkoló, térkövező?! És villamosjegyet is okvetlenül venne. Nem azért, mert tiszteli, hanem mert tart a törvénytől.

De nem csak a kétkezi munka világában kontárkodnak. Tudományban, politikában, művészetekben, sportban is. És megannyi önkifejező csuklyás-pulcsis kubikos, festéksprayjel a zsebében. Majdnem olyan érzés, mint egy „flóbert”. Tarkón lövik a Margit hidat, kinyírják Churchill szobrát meg ezeket a rohadt kandelábereket. Festékszóró a modern identitásszerzés fegyvere. El ne tévedjen a világban az összezavarodott ember.

Adrenalin! Művészet? Nem, ez csak Rongálás. (A törvény tiltja.) „Emlékszel Zsani, amikor letörtük a koronáról a keresztet? De szép volt.” Szubkultúra! – lelkendezik az entellektüel. Szabadság! Önkifejezés. Illegalitás, de szép is az. Gumipuska! De ha az autóját végigkaristolják egy éles fésűvel! Törvényért, rendőrért kiállt, kárjelentést készíttet, tanúkat gyűjt. Egyszerű: a koronát, a keresztet a hídon, a szobrot, a kandelábert nem érzi magáénak. Övé az autó.

Fiatalkorúaknak alkoholt felszolgálni? Villamoson jegy nélkül utazni? Utcai lámpát megrongálni? Villamosra ragályos betegnek és ittas egyénnek felszállni? Bizony ez tiltva van. De hát a gumipuska is be volt tiltva, azt mégis volt. Már több mint egy éve birkózunk a világjárvánnyal. Rendeletek születnek, ajánlások, kérések. Vizsgázunk, és ez a vizsga valóban élet-halál kérdése. Az apró szabályoktól most eljutottunk odáig, hogy a rendelet betartása vagy be nem tartása minősíti a társadalmat. Igaz, ehhez megfelelő, értelmes, betartható és ezt megkövetelni is képes szabályok kellenek. De leginkább a belső meggyőződés.

Nem állunk rosszul a világban, Európában sem, de azt hiszem, jobban is állhatnánk. A küzdelem a vírussal intelligencia kérdése. Az intelligenciához nem kell százféle felesleges tudás. Az intelligencia lényegében ítélőképesség, önfegyelem, sok mindenből táplálkozó értelmesség. Bizonyos összefüggések felismerése. Önkorlátozás is. Pél­dául, hogy ha én nem is félek a ragálytól, másnak nem akarom átadni. Igen, az intelligencia morális tartás is. Ezekből vizsgázik most az emberiség.

A tanulatlan indiai földműves, a könnyűvérű riói táncoslány, a szibériai vadász, a kaliforniai filmes, a német mérnök, a lengyel munkás, az arab sejk, az izraeli rendőr. És mi itt Magyarországon, mindannyian. Együtt a világgal. Az intelligens ember nem önző, van távlata, s látja, érzi, tudja: egymást tisztelni annyi, mint betartani a szabályokat. Jótékony együttműködés ez, hasznos is, értelmes is. Olyan, mint egy szerződés. Az igazi társadalmi szerződés. Kell, hogy alapja a jog (törvény) legyen, de igazán hatékony csak akkor lesz, ha ez összhangban van a természettel, s még jobb, ha annak alkotójával is.

Túl fogunk jutni ezen a ragályon. Még nem tudom, hogyan és mikor, de legyőzzük. Sajnálom és megvetem azokat, akik ezt a súlyos fertőzést, milliók – s nálunk tízezrek halálát – önös politikai céljaikra próbálják felhasználni. De biztos vagyok benne, hogy – miként a gumipuska lövedékének nyomai az ártatlanok arcán – megmaradnak az arcukon a hegek, a morális hólyagok nyomai, a politikai vörhenyek ragyái. Elveszett emberek, kik pirulni sem tudnak most még, de egyszer majd el kell számolniuk a tetteikkel.

(A szerző történész)

Kapcsolódó írásaink

Forró Péter

Forró Péter

Balfékek

ĀFricska. És most itt a bombasztikus hír: a WHO alkalmazásra ajánlotta a kínai Sinopharmot

Őry Mariann

Őry Mariann

Magyar modell

ĀFontos üzenettel érkezett a magyar delegáció Portóba, a pénteki szociális csúcstalálkozó előestéjén