Nem akarok újabb ötletet adni azoknak, akik iskolai olvasmányaink szerzőiben ideológiai ellenséget keresnek, s műveiket a sokszínű szabadság jegyében szeretnék eltávolítani a színek palettájáról, Weöres Sándort azonban a figyelmükbe ajánlanám. Ha már Szabó Magda Tündér Lalája szerintük negatív női sztereotípiát mutat be, Weöres gyereklírája meglehetősen sok, a „haladók” besoványodott-savanyodott lelki világát bosszantó példát rejteget.
Nem féltem őt – túlélte azt is, hogy az 1946-os Gyümölcskosár című gyermekverskötete után a szocialista kultúrapolitika a gyermekirodalom és a műfordítások világába száműzze, s a megelőző másfél évtized eredetileg nem gyerekeknek írt verseit válogató Bóbitával 1955-ben új beszédmódot vezetett be. Igen „veszélyes”, hogy a gyerek képes azonosulni a verssel, nem szólva arról, hogy a modern magyar líra megújulása is a gyermekköltészet felől indult.
Ezzel a lírai énnel (és általában Weöres költészetével) egyébként nem nagyon tud mit kezdeni a posztheideggeri, szövegközéppontú, nyelvfilozófiai irodalomtudomány sem. Mivel Weöres ellentmond a Derrida-féle értelmezésnek – bár a dekonstrukció nála is nyomon követhető, ám a nyelvi „anyag” helyett inkább a zeneire helyezte a hangsúlyt –, békén hagyják.
Igen ám, de Weöres Sándor versei ellen tiltakozhatnának például az Aladár keresztnevűek, mert „kutyafülűnek” nevezi őket a költő; az asszonyok, mert ők azok, akik „pletykáznak”; a pékek, mert „gezemice”, azaz kotyvalék lángost sütnek; vagy éppen a vörös hajúak, mert ők „a maradék”. Ráadásul a Rongyszőnyeg ciklus Vöröshajú lányok… kezdetű darabjából is gyerekvers lett – ez sem vet jó fényt rájuk, mert nappal bár dolgosak, éjszaka boszorkánnyá változnak („Manci, a nagyobbik, / füstön lovagol”), és óva int tőlük a költő: „Vöröshajú lánnyal / ne kezdj sohasem…”
S ha mindez nem elég, kifejezetten maradi nézeteket vall a nemi szerepekről. Bár a Kisfiúk témáira ciklus nem lett tananyag, de abszurdjai látszólag csúfot űznek a tabukból (pedig csak görbe tükröt tartanak). „Ha majd hatéves leszek / Ibit elveszem feleségül / mercédes kocsit vezetek / Ibi nem ülhet bele / otthun a hele” – olvassuk egy rögtönzésében, de mellette megjelenik a családon belüli erőszak, a szülők válása és a nevelés kudarca, s a nyelvi tabukat is megszegi. Ha pedig nem a költő teszi ezt, elvégzi munkáját a zene és a metrum.
Így vált közismertté „Szárnyati Géza” vagy „Géza malac” alakja A tündér című versből. A Bóbita… nemcsak ütemhangsúlyos, hanem időmértékes is, minden két sor egy hexametert alkot, ezért a „szárnyat igéz a malacra” létrehozza a Szárnyati vezetéknevű Géza malacot – ez ellen a Gézák tiltakozhatnak.
A ma már mindenféle irodalmi divatot könnyen vállaló Lackfi János viszont egy genderbarát példát is említ ugyanebből a versből. „[…] a »termeiben sok a vendég, / törpe király fia, lánya« két sora igazából úgy hangzik: »törpe királyfi a lánya«. Vagyis ugye lányt vártak, de Lajoska lett belőle […] Furcsálltam cseppet a dolgot, de hát egyrészt ez költészet, nem kell mindent érteni benne, másrészt meg ugyan ki vizsgálta valaha, milyen neműek voltaképpen a mesebeli tündérek meghívását elfogadó mesebeli törpék”.
A kulcs a fenti idézetben talán az, hogy „nem kell mindent érteni benne” – avagy nem kell mindent szó szerint érteni, főleg, ha az irodalmi műben nincs is benne az, amit érteni vélünk belőle. Az 1955-ös Majomország című Weöres-verset azonban éppen úgy kell érteni ma is, mint ahogy az allegória sugallja.
Nem kell messzire menni, hogy párhuzamokat találjunk e két sorra: „Majompóznán majomkirály / majomnyelven szónokol”; de a tengerentúl eseményei is közeli fenyegetéssé válnak, mint a versben: „Rémületes majomarcot / vágnak ma-jomkatonák, / majomkézben majomfegyver, / a majmoké a világ.”
A Majomország nem jelent meg gyermekverskötetben, a Magyar etűdök A birka-iskola című verse viszont igen. Mögöttes olvasatai miatt az Elysiumban is szerepelt, épp ezt fejtette ki e hasábokon két alkalommal is Bogár László, tőle idézek: „Megfordul a rend, megjelenik a másság, és ettől fogva minden fordítva van. […] jót cselekedni nehéz és fáradságos, rosszat cselekedni viszont könnyű és szórakoztató.” Vagy korábban: mikor az iskola (a társadalom) fölszámolja önmagát, „az anómia, anarchia, káosz létlejtőjén eljutunk a teljes semmihez”.
Maradjunk azonban a szocializáló gyermekirodalom révén is rögzülő nemi szerepeknél. Hogyan képzelhette Weöres, hogy a feleségnek főzni kell, s a férj keresi meg az ételre valót (Hallod-e feleség); hogy Márton fuvaroz, Jankó szegecsel, Borcsa kenyeret süt, Ilók vásznat sző; hogy (a Fiúk, lányok című versben) Jani, Feri repülőt gyárt, sátrat épít, míg Teri, Bözsi varrogat és főzöget?! S ha megváltoznak a szerepek, az is csak egy képzeletbeli világban történhet meg: „Túl, túl, messze túl, / mi van az ibolyán messze túl? / Hej, az ibolyán messze túl / Jancsi mosogat, Kati az úr.”
A transz önálló szóként egykor a bekövetkező rossztól való félelmet jelentette, előtagként pedig van egy olyan jelentése is, hogy valamin túli. Weöres Sándor „ibolyán túli” verse nem árulja el, melyikre gondoljunk. Ebben a transzokkal teli világban én inkább egy bekövetkező rossztól félek.
(A szerző irodalomtörténész)
