Boros Imre

Vélemény és vita

Államnak van bankja, vagy banknak állama?

A kérdésfelvetés kétségtelenül abszurdnak tűnik, de reményeim szerint az írás végére az abszurditás mégis értelmet nyer

Mai világunkban sok a kibeszéletlen téma, ezért a korábban abszurdnak tartott ügyek válnak erős sulykolás hatására elfogadottá, míg érvényes zsinórmértékek szorulnak ki a gyakorlatból.

Az összetartozó azonos nyelvet beszélők évezredekig saját szállásterülettel rendelkeztek, amelyet magukénak tudtak és hazának neveztek, és összetartozásuk jelzéseként szüleikkel azonosítottak (a magyarban anyaföld, szülőföld, a németben Vaterland, azaz apaföld). Az abszurditásokat sulykolók ennek a kötődésnek jogosságát ma vitatják, szerintük ilyen nincs, bárki bárhol otthon lehet, ehhez joga van.

Nagyot tekertek a házasság évezredes érzelmi töltetén és fogalmán is. A nő évezredekig férjhez ment, a férfi nősült, ketten pedig összeházasodtak, jelezvén, hogy kell majd a hely a születendő gyermekeknek. Most mit mondjunk, ha két azonos neműről van szó, ki a feleség és ki a férj, ki nősül, és ki megy férjhez, hiszen az anyakönyvbe is írni kell valamit.

A pénzt is nap mind nap használjuk, mégis vajmi keveset tudunk róla, telve van rejtelmekkel, pedig szinte azóta köztünk van, amióta közösségek élnek a földön és egymással csereberélnek. Hamar kitalálták, hogy nagyon fáradságos keresgélni a partnert, akinek éppen arra van szüksége, amit én adok neki, nekem meg arra, aminek ő bővében van. Gyorsan felfedezték azt az értékálló köztest, amire széles körben szükség van, mindenki elfogadja, mert tudja, hogy érte bármit megkap, ez lett a pénz. Észre sem vesszük, hogy a pénz természete napjainkban az abszurditás körébe tartozó óriási átalakulást él át, noha korábban is voltak érdemi változások.

A szervezettebbé váló közösségek vezetői hamar meglátták a lehetőséget a pénzben, hiszen minden megkapható érte, amire nekik is szükségük van. Ha ők uralják a pénzt, jelentős többletbevételekre tehetnek szert hatalmuk fenntartásához. Ellenőrzésük alá vonták tehát a pénzáru előállítóit (arany- és ezüstbányászok), szigorúan megtiltották nekik, hogy másnak adják el termékeiket, mint az uralkodóknak, és szabott áron.

A pénzáruból forgalomba kerülő pénzt készítő műhelyek is uralkodói fennhatóság alá kerültek, és megszabott normák szerint fizették ki a fémszállítókat készpénzzel (azaz érmékkel) úgy, hogy a beszolgáltatott fém súlya és a kiadott érmék súlya között tetemes eltérés legyen, az érmeverető uralkodó javára. Ez volt a kamara haszna, az úgynevezett regálé, az uralkodóházak egyik legfontosabb bevételi forrása (szinte mint egy korai áfa). Az egyszerű közvetítőből így vált a pénz hatalmi attribútummá.

Az is természetes, hogy a pénz körüli haszonszerzés kalandorokat is vonzott, akár az uralkodó közvetlen környezetéből is. Ez történt nálunk Mohács előtt a király megbízottjai, a Thurzó család tagjainak esetében, akik családilag és üzletileg szövetkeztek Európa legnagyobb pénzuraival, a Fuggerekkel, és elütötték a királyt (az államot) a tetemes hasznoktól.

Igen, a Fuggerekkel, akik kölcsönei nélkül a Habsburg-ház sem juthatott volna a csúcsra. Talán az sem véletlen, hogy Mohács után éppen a nyugati és északi nemesfémlelőhelyekkel rendelkező országrészek kerültek a Habsburgokhoz. Később az államnak (uralkodók) a pénzforgalmat hivatásszerűen intéző bankárok dolgába is erővel kellett beavatkoznia.

Ők ugyanis nagy hasznot remélve sokkal több pénzre (aranyra) szóló ígéretet (papír bankjegy) adtak ki, mint amennyire fedezetük volt, és amikor az ügyfelek kérték az aranyat, nem volt, ami csődök tömegét okozta. Az uralkodó (az állam), a sorozatos csődöket elhárítandó, kiválasztotta a neki kedves bankot és felruházta kizárólagos joggal, hogy bankjegyeket adjon ki, de ennek fejében elvárta, hogy a kedvenc bank mindig is rendelkezésére álljon, ha pénz kell, az államnak. Az államnak bankja lett. A bank elvárása viszont az volt, hogy az állam is segítse a bankot és tulajdonosait, ha kell, a hadsereg és a flotta bevetésével.

A kiválasztott bank és az állam itt már szimbiózisban élt egymással, az állam szolgálta a bank tulajdonosai-nak terjeszkedését, a bank pedig finanszírozta az államot. Ez a modellképlet nemcsak Angliában működött évszázadokig, de Napóleon legyőzése után, 1816-tól Ausztriában is, hazánkra is kiterjesztve. Ebben a szimbiózisban a szerepet azonban már nem a Fuggerek, hanem a Rothschildok játszották.

Gyors terjeszkedésük okán szokásba jött Euró-pában, hogy az államok, mielőtt hadjáratokba kezdtek, előtte megkérdezték a Rothschildokat, ugyanis az ő kölcsöneik nélkül esélytelenek voltak. A pénzuraknak az államokkal szembeni végleges megerősödése az Európában, egy valójában egybefüggő célú, de két ütemben – első és második világháború néven –  lezajlott háború által következett be. A háborúk célja egy másik konkurens pénz- és gazdasági feltörekvő nagyhatalom, Németország végleges kikapcsolása volt, ami eredménnyel járt.

Szinte a teljes Európa fokozatosan – a már az első világégés előtt (1913) az Egyesült Államokba áttelepült – angolszász pénzbirodalom zsákmányterületévé vált tudatosan megtervezett és végrehajtott pénzügyi műveletek eredményeként. Az első világháború ugyanis hitelezői függést hozott létre a főbb európai hatalmak országaiban, függetlenül attól, hogy a háborús győztesek vagy a vesztesek oldalán álltak, noha a németeknek háborús vesztesként is sikerült átmenetileg újra pénzügyi függetlenséget építeniük, és ezen keresztül ismét konkurens pozíciót elfoglalniuk.

A második világháború kapcsán tovább terjeszkedett a dollárbázisú pénzbirodalom, ezúttal integrált két potenciális korábbi konkurenst is (Németország és Japán), és a pénzét hivatalosan is világpénzzé tehette, noha kezdetben arannyal álcázva. (Ígérték, de soha be nem tartották, hogy az országoknak dollárért fix áron aranyat szolgáltatnak ki, ha kérik.) Így 1973-tól már minden úgy ment, mint a karikacsapás, sorozatosan sikerült a világpénz dollár elől az utolsó terjeszkedési akadályokat is elhárítani.

Az aranyra való átváltást – ugyan máig ideiglenes jelleggel – beszüntették. Időközben az arany ára a pia-con 32 dollárról 2000 -re emelkedett unciánként. Az immár papírpénz bárhová történő akadálytalan behatolása is megvalósult a nemzeti pénzek konvertibilitása révén, valamint a dollár átvette a nemzeti pénzek árfolyam- és kamatszintjének vezénylését, hiszen tetszése szerint alakítja a forgalomba kerülő papírpénz mennyiségét.

A papír magándollár úgy vált világpénzzé, hogy terjeszkedésének költségeit akadály nélkül zúdítja a gazdaállamra, az Egyesült Államokra és kiterjedt impériumára. Az érintett országok nem tudnak mást tenni, mint folyamatosan és egyre krónikusabban eladósodni a dollár magánbirodalom érdekében. Sokáig ezzel nem volt túl sok problémája a dolláruraknak, hiszen a világ sok országa egyre növekvő dollárkészleteket halmozott fel, a dollár az országok devizatartalékainak legfőbb komponensévé vált.

A dollárt felhalmozó államok mi mást tehettek volna, mint hogy a dollárfeleslegeket a legbiztonságosabb eszközökbe, az amerikai állam kötvényeibe fektették alacsony hozamokkal. Ezzel az amerikai gazdaállam deficitjeinek olcsó finanszírozása nagyon hosszú időre meg volt oldva. A nagyon is jól felépített koncepció bukását a mértéktelen mohóság, a semmi sem elég gyakorlat okozta.

A 21. század első évtizedében a nagy hasznok reményében az USA-ból kölcsönzött, de magas kockázatú és ezért sokszor nem teljesítő hiteleket minden létező piacgazdasági játékszabályt megsértve Európába toltak át, és az új tulajdonosoknak érzékeny veszteségeket okoztak.

Szép lassan elindult a lavina, a korábbi dollárhívek fokozatosan kerülni kezdték a dollárt. Kína például szélsebesen költi dollárkészleteit, és a pénzből mindenhová befektet, ami világpiaci terjeszkedésének ügyét szolgálja, kikötőket, vasutakat épít, hosszú távra bebiztosítja energiaellátását, közben elfelejt amerikai államkötvényeket vásárolni. Mások is vannak ezzel így.

A 2008–2009-es pénzügyi válság már annyiba került az amerikai államnak, hogy a szükséges pénzt a piacról nem volt képes felvenni. Forrásként maradt a magántulajdonú jegybank. Olyasmi történt, amit még egy évtizeddel korábban is mint a pénzügyi rendszer működése elleni súlyos merényletet volt kötelező említeni. Ma inkább azt látjuk, hogy ez napi gyakorlattá vált.

Az amerikai kormány újabb és újabb kölcsönökre van utalva, amik nem finanszírozhatók a piac-ról a kamatok drasztikus emelése nélkül. Mára a magánjegybank, a Federal Reserve gigantikus összegekkel finanszírozza az amerikai államot. Ezzel megkérdőjeleződik az amerikai állam szuverenitása, hiszen minden a kölcsönöktől függ.

Az amerikai jegybank mára már nem egyenrangú partnere az államnak, hanem az állam függ tőle. Az állam köteles azt cselekedni, amit a pénz diktál, ha tetszik, ha nem. Eljött az az állapot, amikor nem az államnak van bankja, hanem a banknak állama, rá-adásul minden esély megvan arra, hogy további államokat is maga alá gyűrjön Európában. Erről szólna a napirenden lévő közös EU-szintű adósságkezelés, aminek kiindulóállomásához az alapot a covidválság sodorta a bank kezébe.

Ne tévedjünk, a cikk elején említett abszurditásoknak általános emberi értékekként történő feltüntetése is arról szól, hogy az identitásukat vesztett tömegek ezt a bank­abszurditást is fogadják el. Így készül a „modern” világ egy láthatatlanok, érinthetetlenek, kritizálhatatlanok és ismeretlenek által irányított abszolutizmus elfogadására. No de hol van itt a demokrácia, a nép akarata?

(A szerző közgazdász)

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Formában

ĀFricska. Ma kivételesen a tartalom és a forma dialektikus egységéből az utóbbival foglalkoznék

Brém-Nagy Ferenc

Brém-Nagy Ferenc

Civilizációs árulás

ĀA kultúrharcban az a bájos, hogy soha nem nyeri meg senki, teremteni nem segít, viszont folyamatos zajt kelt és elfoglaltságot ad az alkotásra képtelen izgágáknak