László Tamás

Vélemény és vita

Államcsőd és polgárháború

A balliberális moslékkoalíció pártjainak eddig napvilágra került programjai két irányba mutatnak: az egyik a társadalmi-gazdasági szempontokkal, vizsgálatokkal, hatástanulmányokkal alá nem támasztott osztogatás, a másik pedig a választási győzelmük esetére akár a brutális erőszak kilátásba helyezése a nemzet nagyobb részét kitevő konzervatív–keresztény tábor ellen.

Milyen pénzosztásokat kínálnak a Gyurcsánytól Jakabig tartó baloldali csoportok? Csupa olyant, amik vonzóak lehetnek azok számára, akik munka, erőfeszítés, társadalmi felelősségvállalás nélkül szeretnének – nem élni, hanem csupán – létezni. Ilyen a munka nélküli alapjövedelem.

Az egyelőre még egyedi előválasztási pártprogramokból keresztény–konzervatív szempontból sajnálatosan egy segélyalapú társadalom képe rajzolódik ki, a polgári kormány által hangsúlyosan, az élet minden – a gazdaságpolitikától a családpolitikáig terjedő – területén képviselt munkaalapú társadalom helyett. Jövőre derül ki majd, hogy vajon mennyire sikerült felszámolni a Kádár-nosztalgiát, és mennyire vált immunissá a magyar társadalom a „nekem ez jár” reklámokkal szemben.

 Az ígéretcunami még csak az elején tart, de már a kezdeti ígérethalmaz is gyorsan bekövetkező államcsődöt jelent, az állam, az önkormányzatok, a családok eladósodásával fenyeget, amiből egyszer már nagy nehezen, az egész nemzet erőfeszítése árán kivergődtünk. A rendszerváltozás utáni szocialista időszakok már kétszer is – 1994-98 és 2002–2010 között – megmutatták, hogy mire képesek a balliberálisok: államcsődre és eladósításra, az egész ország megnyomorítására. A mostani szereplők pontosan ugyanazok, mint a jelzett időszakokban, egységfrontba tömörülve azokkal, akik eredetileg velük szemben határozták meg magukat.

Miért Budapest és a nagyvárosok a legfőbb célterületei az ellenzéki választási programoknak? Az egyik válasz az, hogy az összetartó társas közösségek hiánya, a nagyfokú atomizáció miatt ezeken a településeken és régiókban a vidékhez, a kisebb városokhoz és falvakhoz képest aránytalanul többen vannak a csupán egyéni érdekeiket nézők, az individualisták, a sorsukkal örökké elégedetlenek, akik ugyanakkor annak jobbra fordulása érdekében tenni nem akarnak, viszont irigyek mindenkire, akinek jobban megy a sora.

A kérdés az, hogy milyen társas állapotot képzel el a tisztán önérdekkövetők sokasága, amelyet a nemzet, a vallás, a kultúra közösségi élmények által alátámasztott és hitelesített szabályai nem befolyásolnak? Egy fontos felismerés, hogy minél nagyobb az ilyen alapokon létezők száma, annál kisebb a valódi együttműködés, a szolidaritás, a cselekvés és a spontán együttműködés lehetősége és annál nagyobb a valószínűsége a potyázásnak és a dezertálásnak.

 E két utóbbi jelenséget számtalan módon és formában látjuk: a felelősséget nem vállalókban, a döntésképtelen fiatalságban, a reklámok csábításának könnyen engedőkben. Thomas Hobbes az individuálisan racionális emberek sokaságát politikai hatalom nélküli „természeti állapotnak” hívja, amely szerinte a lehető legrosszabb társadalmi állapotok egyike, és ebben a helyzetben szerinte elkerülhetetlen a polgárháború.

  Ezeket látjuk a balliberális programok és politikai kommunikációjuk hátterében. Eljutottunk – még csak – a verbális polgárháború szintjére, ami egyelőre a parlamenti megszólalások egyre brutálisabb hangnemében és a média kaotikus, adok-kapok világában jelenik meg.

A totális fenyegetés – a Rákosit idéző földönfutóvá tétel és a konzervatív szavazók, újságírók börtönbe zárási, sőt akasztási szándéka – viszont azt jelzi, hogy könnyedén átlendülnek ezen a szinten, nem riadnak vissza már a 18. századi jakobinusok, 19–20. századi marxisták és bolsevikok, majd a 20. századi izmusok, azaz a nemzeti és a nemzetközi szocializmus módszereitől sem, átvéve a 21. század anarchista, BLM- és antifamozgalmak törekvéseit is.

A jogállamiságot kérik számon – jogtalanul és konkrét európai jogállamisági normák hiányában megalapozatlanul – a konzervatív, keresztény alapokon álló magyar kormánytól, és az őt támogató, intézkedéseivel egyetértő millióktól. Ugyanakkor az igazi és tételes törvényekkel garantált jogállamiságot nem csupán félredobnák, hanem meg is szüntetnék: illegitimnek tartják, és meg kívánják szüntetni a kétharmaddal elfogadott húsvéti alaptörvényt, felfüggesztenék a polgárjogi törvényeket. Ezt a tizenkét éves tehetetlenségükből fakadó bosszújuk végrehajtása érdekében tennék. A hatalom megszerzését nem a közjó szolgálatába állítanák, hanem alantas törekvéseiket szolgálná.

Ezek a gondolatok nem valamely titkos szobákban, a konspiráció leple alatt hangzanak el, hanem pártvezetők szájából, a nagy nyilvánosság előtt, elég Gyurcsány, Jakab, vagy Fekete-Győr megnyilvánulásaira gondolnunk: a törvények és az igazságszolgáltatás felfüggesztéséről szóló handabandázásaikra. És a jogállamiságot rajtunk számon kérő Európa balliberális szárnya, maga a befolyásuk alatt álló Európai Bizottság, Jourová asszony és társaik, az otthagyott EPP tagjai még csak fel sem szisszennek!

Hogyan tudunk védekezni a balliberális ellenzék programjaiból üzembiztosan bekövetkező államcsőd és a polgárháború réme ellen? Teljesen világos, hogy először is következetesen le kell leplezni a végzetes egyensúlytalanságot okozó osztogatást, a társadalom egy részének lekenyerezését. Az, hogy ezeknek a biztos konzervatív, keresztény alapokon állók nem dőlnek be, nem elég, arra is szükség van, hogy világosan, közérthetően kifejtsük minden fórumon, hogy ezek milyen következményekkel járnának.

Másodszor a nemzeti, keresztény identitásunk és az emberi méltóságunk elleni támadásokra határozott és erőteljes válaszokat kell adnunk, ami a bizonytalanok számára is kapaszkodókat jelenthet. A hármas identitásunk védelme egy sorba tehető a hármas – az ország, az önkormányzatok és a családok – eladósodottság elleni védekezéssel, hiszen az identitásaink deficitje ugyanúgy alááshatja a kedvező társadalmi-gazdasági folyamatokat, mint a többszintű adósság.

 A nemzeti-konzervatív-keresztény közösségeink szövetét meg kell erősíteni, ahol szakadozott, össze kell varrni, az összekapaszkodásunkat számtalan formában meg kell jeleníteni. Nyugodtan, bátran, a normalitás talaján állva, elutasítva minden szélsőséget készüljünk egy mindent elsöprő létszámú és méltóságú Békemenetre magunk, gyermekeink és unokáink érdekében!

(A szerző építész, volt országgyűlési képviselő)

Kapcsolódó írásaink

Domonkos László

Domonkos László

Sírjaik nem domborulnak

ĀGondoljunk csak Grósz Károly hírhedt, 1988. augusztusi találkozójára Ceausescuval