Korompay Csilla

Vélemény és vita

A tű

A PCR-teszt valójában nem a fertőzöttség kimutatására szolgál, igazából egy tűt dugnak fel egészen az agyig, ahol aktiválják a rettegésközpontot – így szól az egyik legújabb koronavírus-konteó, természetesen áltudományos magyarázattal „alátámasztva”

álláspont

Tömegével születnek és villámgyorsan terjednek az ehhez hasonló, megdöbbentően ostoba eszmefuttatások, meg persze a tényektől kevésbé elrugaszkodott, ám mégis hamis hírek, amelyek csupán arra jók, hogy félelmet keltsenek. Vannak, amelyeket általános természettudományos jártassággal is cáfolni lehet, másokhoz azonban mélyebb biológiai-virológiai ismeretekre lenne szükség, ezért a társadalom többé-kevésbé védtelen ezekkel szemben. A félelem pedig lassan ölő méreg.

A magyar kormány tavaly január 31-én létrehozta az operatív törzset – míg az Európai Unió járványvédelmi központja még februárban is alacsonynak értékelte a fertőzés kockázatát –, és azóta mindennap összesítik, feldolgozzák, értékelik az adatokat, meghallgatják a kórházi jelentéseket, és orvosok, egészségügyi szakemberek, virológusok, matematikusok számításai, következtetései alapján születnek döntések a következő intézkedésekről.

A tudományos eredmények azonban talán még sosem változtak olyan gyorsan, mint most, a kutatás gőzerővel zajlik, folyamatosan érkeznek az új információk, ezért esetenként korrigálni kell. Ez azonban nem jelenti, hogy egy korábbi állapot, helyzet, tudás alapján tett lépés akkor ne lett volna a lehetőségekhez mérten megalapozott, és az operatív törzs által adott tájékoztatás ne lett volna hiteles.

Abban, hogy mégis sokan kételkednek a hivatalosan kommunikált tényekben, és inkább az innen-onnan összeszedett álhírekben hisznek – és emiatt nem tartják be a szabályokat, lázítanak vagy éppen elutasítják a vakcinát – a magyar baloldal felelőssége óriási. Saját dezinformációs kapacitásukat is maximálisan kihasználják, emellett azonban a járvány kezdete óta azt bizonygatják, hogy a kormányzati közlések megbízhatatlanok.

Remek viccnek tartják az operatív törzs és Müller Cecília kigúnyolását, minden erejükkel azon vannak, hogy komolytalanná tegyék az intézkedések szükségességét alátámasztó szakembereket, kételyt ébresztenek az egészségügy működésével, a kórházi kapacitásokkal, a vakcinákkal kapcsolatban.

A baloldal történelmi bűne nem pusztán az oltásellenesség - bár abba kínosan beszorultak, mint Evergreen a Szuezi- csatornába - hanem a mindenellenesség, a mindentagadás, amivel félrevezetik és kiszolgáltatottá teszik az embereket a félelemkeltő, veszélyes balgaságoknak.

Persze az emberi kiszolgáltatottság csöppet sem zavarja a baloldalt. Ez nem „csupán” történelmi tapasztalat, most is látszik sok egyéb mellett azon, hogy azt követelik, a stábok szabadon forgathassanak a kórházakban. Ebben partnerre találtak a gyurcsányista vezetésű orvosi kamarában, amely gyomorforgató pátosszal megírt közleményében azt állítja, minden politikai szándéktól mentesen sürgetik, hogy az egészségügyi dolgozók küzdelmét és annak körülményeit a forgatócsoportok láthatóvá tegyék, „bemutatva a járványügyi védekezés buktatóit is”.

Nehéz elképzelni, hogy az orvosok és ápolók többsége arra vágyik, kimerítő műszakját egy tévéstábbal a sarkában kelljen végigharcolnia, nem beszélve a katasztrófaturizmusnak alávetett betegek emberi méltóságáról. (És nyilván nem sértené a Soros-jogvédők érzékenységét sem a haldoklók arcába tolt kamera.)

Nagyjából ennyi köze van a baloldalnak és úgynevezett szakértőinek a való élethez. Egyetlen eszközük a virtuális tű, amellyel követőik agyi rettegésközpontját célozzák. Védhetetlenül aljas módszer.

(A szerző főmunkatárs)

Kapcsolódó írásaink

Domonkos László

Domonkos László

Táviratsirató

ĀNemrégiben röppent fel a hír: a Magyar Posta májustól „kivezeti portfóliójából” a belföldi távirat-szolgáltatást – bürokrata szörnynyelvből lefordítva: megszűnik a távirat, mint olyan

Rab Irén

Rab Irén

Szabadság, ahogy ők gondolják

ĀEgy tél végi hajnalon a költő munkába indult. Fázósan húzta össze magán a kabátját, a buszmegállóban a jeges szél az arcába vágott