Bogár László

Vélemény és vita

A halott élet is számít

Magyarország felszámolása szimbolikus jelentőségűvé vált

Amikor tavaly a világot uraló „nem létező” globális hatalom a Black Lives Matter pusztító „csinált” forradalma kirobbantása után néhány hónappal az elnökválasztás csalástechnikái között ötletes módon halottak tömegeinek szavaza­tait is felhasználta, nagyon elszégyelltem magam, hogy morbid logikával akkor átsuhant rajtam, hogy hát persze a halott élet is számít. Mekkora volt a meglepetésem, amikor beütöttem a keresőbe, és kiderült, hogy ez már rég ki van találva, sőt Dead Lives Matter feliratú pólót is vásárolhatok, ha akarok.

Nem akartam, sőt legszívesebben semmit sem akartam volna, leginkább egy ilyen beteg világban élni nem nagyon volt kedvem. Bár már óvatos vagyok ezzel, de akkor úgy éreztem, hogy ez azért már olyan mélység, amelyet nem lehet felül- vagy inkább alulmúlni. Tévedtem. Az egyik ellenzéki párt ügyeletes megszólalója ugyanis a minap kifejtette, hogy a több mint húszezer covidhalott kiváló esély, mert halottanként „csak” tíz fő hozzátartozóval, jó baráttal számolva ez már kétszázezer ember.

Kétszázezer tuti szavazó, hisz az már gyerekjáték, hogy meggyőzzük őket arról, hogy szeretteik elvesztését egyedül a kormánynak köszönhetik. No lám, újabb „szép” példája az innovatív és kreatív politikai logikának és egyúttal annak is, hogy „nem lehet más a politika”, legalábbis az a megjelenési formája, ami a ma világában politikaként mutatja meg magát. Bármilyen undorító és visszataszító is, de mindez csak egy jelenség, és nekünk az ilyen jelenségek mögött, alatt meghúzódó lényeget kellene jobban megértenünk.

Ezért aztán kicsit elemelkedve a hétköznapi politika „anyázástechnikai” felszínétől, érdemes lenne eltöprengeni ennek kapcsán néhány olyan összefüggésen, amit többnyire nem illendő érinteni, de feltárásuk az előttünk álló módfelett kalandosnak ígérkező év során elengedhetetlen lesz. Ez az előttünk álló év azért lesz ilyen kalandos, mert az egyre brutálisabbá váló globális identitásháború a végső fázisához közeledik.

A „nem létező” globális uralmi rend egyértelmű célja, hogy a világ minden olyan lokalitását megsemmisítse, ahol még akár csak nyomokban is, de jelen van a hagyományos értékekhez való ragaszkodás. (Amúgy elhamarkodottan majdnem azt írtam az előző mondatban, hogy a „normális” értékekhez való ragaszkodás, de még időben észbe kaptam, hisz ennél szörnyűbb gondolatbűn, mint a normalitásra hivatkozás, ma már nem is létezik.)

Márpedig a magyarság, nem először a történelme során, újra magára maradni látszik egyedül vívott identitásháborújában. Az emberi önazonosság a család, a nemzet és a kultúra dimenzióiban élhető át, keresztény európai fehér emberként, nemzetünket és nemünket büszkén vállalva szeretnénk (csak leírom) normális emberi életet élni. A jövő évi magyar választás ezért nem egyszerűen egyike az 1990 óta négyévenként lezajló választásoknak, hanem a globális identitásháború utolsó lokális ellenállási „gócának” (ezek mi lennénk) a brutális felszámolására irányuló stratégia.

A globális hatalmi szuperstruktúra számára Magyarország felszámolása szimbolikus jelentőségűvé vált, példát akarnak statuálni, világossá tenni, hogy így jár mindenki, aki szembeszegül e globális szuperstruktúra identitásmeghatározó terrorjával, vagyis aki homofób, nacionalista, populista, rasszista, hogy csak a legfőbb jelzőket idézzük, vagyis aki még mindig ragaszkodni mer neméhez, nemzetéhez és kultúrájához.

Az elmúlt több mint egy évtized során a magyar társadalom képes volt felismerni ennek az identitásháborúnak a lényegét, és egyértelműen kinyilvánította, hogy kész megvédeni önazonosságát, vagyis volt tudása, bátorsága és becsületes elszántsága. Ám az a „valami”, ami vírusjárványként van most „csinálva”, és ami valóban igen veszélyes és pusztító, de amiről talán soha nem fogjuk meg tudni pontosan, hogy mi is valójában, meddig tart, s milyen áldozatokat követel a magyar társadalomtól, nos ez a magyar társadalom legvégső anyagi, fizikai, lelki, erkölcsi, szellemi energiáit is felemészteni látszik.

Egy emberi társadalomnak ezek a rejtett dimenziói pontosan sohasem feltárhatók, legfeljebb sejté­seink lehetnek arról, hogy „most hol tartunk” a végső tartalékok felélését illetően. És ezek az ízléses kis politikai kommunikációs „innovációk”, mint amikről a bevezetőben szóltam, pontosan arra szolgálnak, hogy cinikus gátlástalansággal kihasználják ezt a helyzetet. Nagyon nehéz ma megmondani, hogy a globális hatalmi rend és belső kollaboránsai satujának szorításában miként viselkedik majd a magyar társadalom. Bármilyen fájdalmas is ezzel szembesülni, de a covidhalálozások valóban magas aránya is a kifáradásra utal.

A vírus eredetének (talán örökre) tisztázatlanul maradása a világ minden lokalitása számára hihetetlenül megnehezíti a védekezést, de most már több mint egy év elteltével azért megmutatkoznak bizonyos mintázatok. A legmagasabb és legalacsonyabb halálozási rátával rendelkező ország közötti különbség több mint ötezerszeres, és bár e roppant eltérés okai igen szerteágazók, de a legfőbb okok között lelki, erkölcsi, szellemi tényezőket találunk. Akárhogy is kerülgetjük, ezt a kataklizmát csak az az emberi közösség éli túl, amely önazonosságát, vagyis belső lelki, erkölcsi, szellemi rendjét minden létező módon képes megvédeni. Hogy a globális hatalmi rend és belső támogatói e rend megdöntésére törekednek, az nyilvánvaló.

Most már csak az a kérdés, hogy vajon mi képesek leszünk-e ennek felismerésére, bátor megvédésére. Az előttünk álló évben az élet megadja a választ e kérdésre.

(A szerző közgazdász)

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Számtan

ĀFricska. „Mindenki szem a láncban” – írta Illyés Gyula az Egy mondat a zsarnokságról című versében