Vitéz Ferenc

Vélemény és vita

Ki olvas ma Krúdy Gyulát?

Szobakatedra. A Palotai álmokat, az 1914-ben írt Krúdy-kisregényt tartva a kezemben, az Előhangot ízlelgetve sokadszor újra eszembe jut Láng Gusztáv Kiskatedra sorozatának Ki olvassa Krúdy Gyulát? része

A még 1992-ben kiadott könyv kérdését ezúttal nem a középiskolások érdeklődése fogalmaztatta meg, hanem a három évtizeddel ezelőtt végzett olvasásszociológiai felmérés. A legnépszerűbb író akkor Jókai volt – de még a 2005-ös A Nagy Könyv felmérésen is az ötödik helyen szerepelt a nemrég megtámadott Az arany ember –, Krúdy viszont jóval hátrébb került (a 2005-ös rangsorba be sem jutott, a Magyar Elektronikus Könyvtár letöltési sikerlistáján is az Álmoskönyvvel szerepel, ami szórakoztató ugyan, de csak szépirodalom-pótlék).

Jól érzékelte az okát Láng Gusztáv, megfogalmazva, hogy az emberek többsége a szórakozás végett olvas, ezt pedig az izgalmas vagy humoros történetekben találja meg. Rejtő és a krimi, a kaland- és romantikus regény reneszánsza is ezzel magyarázható, Szerb Antal A Pendragon legenda című regénye ezért kedveltebb, mint Babitstól A gólyakalifa – a munka és a tananyag után (gyakran helyette) a „kellemességet” keresik az emberek. Krúdy Gyula ebbe a kellemességbe nem fér bele, az írásaiban „legfeljebb az történik, hogy nem történik semmi”.

Ez a „semmi” mégis izgalmas, noha nem a cselekménybe visz feszültséget és fordulatokat, hanem a stílusba. Krúdy már akkor is a posztmodern „szövegörömöt” kínálta, amikor a mai szövegmágusok meg sem születtek. A gyertyák csonkig égnek és az Egy polgár vallomásai műveivel „toplistás” Márai A Szindbád hazamegy című regény egyik kiszólásával utal erre.

A nyomdász azon csodálkozik, hogy a tárca négy hasábján nem történik semmi, csak az, hogy egy ember megeszik egy halat. Mert nem a tárcában, az olvasóban „történik valami”, a szöveg örömében maga is föloldódik, megváltozik. Ráismer például a kérlelhetetlenül elmúló időre, amit Krúdy meglepő hasonlatokkal érzékeltet, hosszú mondataiba egyszerre sűrítve bele időt és teret, egymással tisztázatlan viszonyban lévő álmot és valóságot, ugyanakkor az elidőzés, az idő megállításának a lehetőségét is megteremti.

Elismerem, hogy munka és tanulás után valaki nem elsősorban a létezés mikéntjén szeretne gondolkodni, s hogy igaza van Almási Miklósnak, amikor az avantgárd paradigmával szemben a populáris kultúra hétköznapi igényeket kielégítő voltáról beszél. Az olvasás és a filmnézés rekreáció, amely képzeletbeli vigaszt is nyújt a mindennapos frusztrációért, s „a kudarcélmény feledtetésére a virtuális győzelem ezernyi lehetőségével” kecsegtet.

Beteljesíti a hősigényt, a képzeletbeli kalandos játékokban teljesül az álomigény, s átmenetileg a szabadságélményhez is közel kerülhet. Az ember „át akar lépni a szupra-világba, ahol milliomosok lakásaiban sétálhat, az extra-világba, ahol őserdő lakóival, egzotikus tájakkal, kalandokkal találkozhat, vagy az infra-világba, ahol a nehézfiúk várják 45-ös Magnummal. Mindegy hová, csak ki a jelenből” – Ezt a jelenből való kimenekülést hívják eszképizmusnak.

Ha Krúdyt olvasnánk, ugyanezt az eszképizmust élnénk át. De nem olvassuk, mert ő nem klisékkel dolgozik, ha ellankad a figyelmünk, nem támaszkodhatunk a cselekmény vázára, mert olyan nincs, ráadásul az emlékezés és a jelen idejű lét folyton egymásra vetül. Ha ez még nem volna elég – egyetértve Láng észrevételével –, Krúdy „történeteit” úgy kell olvasnunk, mint egy verset: minden szó fontos, és végül mi adunk értelmet mindnek. Ezt a nyelvében visszatükröződő világot nekünk kell megalkotnunk, és ez sokkal nehezebb, mintha készen kapnánk egy leegyszerűsített világot.

S válaszolva a címben föltett kérdésre: az olvas ma Krúdy Gyulát, aki feladatának érzi, hogy a nyelven keresztül is megteremtsen és megértsen egy olyan világot, amelybe egyébként ugyanúgy elmenekülhet, mint egy krimibe, kalandregénybe vagy love storyba. Elidőzhet a „menyecskék bolondos, furcsa álmaiban”, s elképzelheti, hogyan kíséri „az egész világ szimpátiája a hóbortos szerelmest, akinek hangja még a harmadik városba is eljutott…

(A szerző irodalomtörténész)

Kapcsolódó írásaink

Csi Ta-jü

Csi Ta-jü

A felvirágzó Hongkongért

ĀOrbán Viktor miniszterelnök szerint haza csak addig van, amíg van, aki szeresse. Ezzel mélységesen egyetértek

Kosztur András

Kosztur András

A blokkpolitika visszatér

ĀVisszatérni látszik tehát a hidegháborús blokkok szembenállásának korszaka, az elmúlt évtizedekben meglévő geopolitikai és gazdasági ellentétek pedig egyre markánsabb ideológiai színezetet is kapnak

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom