Szerencsés Károly

Vélemény és vita

Varázsszem

Április 3-án, 1938-ban olyasmi történt, amit a közvélemény már nagyon várt

Nyolcvanhárom évvel ezelőtt délben ezen a napon az emberek feszült figyelemmel ültek a rádiókészülékek elé. Vasárnap volt. A rádiózás Magyarországon még csak tizenhárom éve létezett, de ezalatt óriási fejlődésen ment keresztül, az ország szinte egészét behálózták az adótornyok.  A rádió Budapesten és vidéken is kezdett az írott sajtó vetélytársává válni, ha az emberek gyors információra, szórakozásra vagy éppen kulturális élményre vágytak. Az ország ezekben az években a rádiókészülékek gyártása terén valóságos nagyhatalomnak számított. Európa-, sőt világszerte ismerték az itthoni Orion-, Siemens-, Standard-, Philips-üzemekben gyártott rádiókészülékeket.

A legmodernebb rádiókon már megjelent az állomáskeresést megkönnyítő – világra nyitó - bűvös varázsszem is. 1938-ban a becslések szerint négyszázezer készülék lehetett Magyarországon. Már sok magánlakásban is ott állt a komódokon, asztalkákon. Elengedhetetlen tartozék volt a közösségi helyiségekben. Kávéházakban, kocsmákban, egyesületi helyiségekben.

Április 3-án, 1938-ban olyasmi történt, amire a politika, a közügyek iránt érdeklődő közvélemény már nagyon várt. Megszólalt maga a kormányzó, Horthy Miklós! Valami nagyon fontos dolognak kellett történnie, hogy rászánja magát erre a szózatra. Hangját alig ismerhette valaki, a korábbi tudósításokba legfeljebb egy-egy formális mondat juthatott. A kormányzó idegenkedett ettől az új eszköztől. Konzervativizmusa, a tömegektől való távolságtartása, tekintélyének őrzése távol tartotta a rádiótól.

A kormányzást amúgy is a miniszterelnökök végezték, s azok közül is jóval közelebb állt hozzá Bethlen István, aki a dolgokat nem a nagy nyilvánosság előtt intézte, mint Gömbös Gyula, aki először élt a rádió adta lehetőségekkel, s a tömegek vállán kívánt a kormányzó helyére lépni. Pedig ez már a rádió korszaka volt, sőt a hangosfilmé is. Horthyban viszolygást keltett a tömeg, a rádió, a film. Mert ki tudta ezeket elképesztő hatásossággal felhasználni saját akaratának érvényesítésére? Adolf Hitler.

Hitler akkor már öt éve hatalmon volt Németországban. Nagy eredményeket ért el. A kormányzó számára ellenszenves, sőt riasztó eszmével és eszközökkel. A nemzetiszocializmus megdöbbentő erőkoncentrációjának forrása a dinamizmus és a fegyelem soha nem látott összeegyeztetése volt, amelynek kovásza a faji felsőbbrendűség hirdetése volt. Ezt Horthy is tudta.

És ő ugyanilyen ellenszenvvel viseltetett a másik felsőbbrendűséget hirdető s a némethez hasonló igényekkel fellépő szovjet birodalommal szemben is. Hitler is, Sztálin is szívesen elegyítette birodalmi törekvéseit a „szociális igazságosság” követelésével, a demokrácia és a parlamentarizmus „leleplezésével”, bizonyos államok, sőt „fajok” kiiktatásának szükségszerűségével. Volt Magyarországon is egy tömeg, amely ennek a hullámára is, annak a fuvallataira is felkapaszkodott volna, fel sem fogva, mire megy ki a játszma.

Ezért szánta rá magát a kormányzó, hogy szóljon a nemzethez. Tudomásom szerint huszonnégy éves államfői tevékenysége alatt ez volt az egyetlen ilyen esemény. (A híres 1944. október 15-i proklamációja lemezről szólt, s nem is a saját hangján, hanem egy színész előadásában.) A közvetlen kiváltó ok az volt, hogy megtörtént az Anschluss, azaz Németország és Ausztria egyesülése. Vagyis Németország 1938. március 12-én megszállta Ausztriát, s ezzel hazánk szomszédjává vált.

Hitlert Linzben, Bécsben mámoros, tomboló tömeg várta. A mosolydiplomácia működött, Kánya Kálmán külügyminiszter kifejezte, hogy a „legnagyobb reményt fűzünk az új szomszédi viszonyhoz”. De itthon nagy lett az „idegesség”. A szélsőjobb rögtön feszíteni próbálta a húrt. Hátha újsütetű nyugati szomszédunk segítségével a hatalom közelébe juthat. A Magyar Nemzeti Szocialista Párt (teljesen jelentéktelen) nagygyűlésen követelte, hogy szerepet kapjon a kormányban. A nyilasok azt hitték, terrorral (robbantások, a kormányzó elrablása) eredményesek lehetnek. Azt híresztelték, ha hatalomra kerülnének, a Trianonban elcsatolt Nyugat-Magyarországot Hitler visszaadná.

A szociáldemokraták is mozgósítottak. Köztük a sok megbújt kommunista. Kéthly Anna Szegeden bejelentette, hogy a párt nem tartja be a már réges-rég megszegett Bethlen–Peyer-megállapodást, falun is szervezkedik. A földkérdés radikális megoldását egyre hangosabban követelték a népi írók, a Márciusi Front. A parlamentben széljobbról szorgalmazták a zsidóság térfoglalásának korlátozását.

Az utcán még többen és még radikálisabban léptek fel. Felrémlett, hogy Hitler nem áll meg a magyar határon, de kiterjeszti a megszállást legalább a Dunáig. Ez ria-dalmat váltott ki a zsidó nagytőkések és intelligencia körében, hiszen védelmet csak a magyar államtól várhattak. Tűrhetetlenül mozgolódtak a dunántúli németek közül is sokan. Hitler – s a belső erők - nyomása már kézzelfoghatóvá vált a választójog módosításának parlamenti vitájában. Demokratikusabbá kellett volna tenni, de paradox módon ez a szélsőségeknek kedvezett volna.  

Horthy Miklós ebben a helyzetben szánta rá magát a megszólalásra. Nem túlzás állítani, hogy milliók várták ezt a jelzést a rádiókészülékek előtt. A kormányzó maga írta a beszédét, és maga is mondta el a Várban lévő dolgozószobájából. Nyilván voltak, akik tájékoztatták a helyzetről, de éreznie is kellett, hogy „valami sajátságos bizonytalanságérzés, sőt aggodalom lett úrrá sokaknak a lelkén”.

Kevés tanulságosabb beszéd hangzott el a magyar rádióban ilyen helyzetben és ilyen pozícióból. A hisztériára hajlamos közvélemény megnyugtatását kívánta elérni Horthy, amikor arról szólt, hogy a „mi szempontunkból” nem történt más, mint hogy egy régi jó barátunk egyesült egy másik régi jó barátunkkal. Mégsem mondhatta, hogy egy régi jó ellenségünk egyesült egy másik régi jó ellenségünkkel. Már csak ezért sem, mert igaz sem lett volna.

A beszéd üzenete az volt, hogy mind a „boldog elragadtatásba ejtett” nemzeti szocialisták, mind a „régi szép emlékek múlásán érzett méla bánatokba” feledkezett legitimisták nyugodjanak meg. S főleg azok, akik a zavarosban szeretnek halászni.

„A rendet és a nyugalmat ebben az országban büntetlenül nem fogja zavarni senki” – szólt a határozott állásfoglalás. Nincs itt hely az összes részletre kitérni, de azért ezek elég bátor szavak voltak az adott körülmények között: „Nem elég, hogy valaki önmagát kinevezze világmegváltónak, és frázisokkal, jelszavakkal, ügyes demagógiá­val tömeget, sőt esetleg ingatagabb jellemű intelligensebb csoportokat is félre tudjon vezetni.” Horthy biztosan hitt benne, hogy az ország képes lesz ellenállni a fenyegetésnek.

Érezte azt is, hogy tenni kell valamit az elégedetlenséggel szemben, ami sok esetben jogos is volt, de sok esetben gerjesztett, mesterségesen szított. Beszélt a szociális intézkedések szükségességéről, a március elején meghirdetett „ötéves tervről”, amely „munkát fog adni mindenkinek”. Ez a történetírásunkban „győri programként” rögzült, amire nemhogy öt, de jószerivel két évünk sem maradt.

Tanulságos, hogy a kormányzó ebben a beszédében sokat foglalkozott a hadsereggel, abban az értelemben, hogy a politizáló hadsereg nemcsak értéktelen, de a nemzet összessége és minden egyes polgára számára káros is. Magabiztossága imponáló és egyben illúziót keltő is volt. „Egyszer már megmutattuk 1919 után, hogy a rendbontó elemektől meg tudjuk tisztítani hazánkat és nemzetünket, és most is biztosíthatom az országot, hogy abból, amit akkor tudtunk, nem felejtettünk el semmit!”

A háborúba rohanó Európában ezek megnyugtató szavak voltak. Budapesten, Párizsban és Londonban is így értékelték. De Berlinben és Moszkvában más léptékkel mértek. Hat év múlva Hitler, majd Sztálin is megszállta az országot, s ránk ültette „rendbontó” elemeit. Nekünk maradt a varázsszem az elsötétített szobák belső zugaiban. Ez a varázsszem aztán beköltözött a lelkünkbe, s lett a mi szép hitünk, igazságunk, reménységünk. Még így húsvét táján is.

(A szerző történész)

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Térden állva

ĀFricska. Két szimbolikus történés a legnagyobb keresztény ünnep előtti napokból. Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere engedélyével szobor emeltetett a BLM mozgalomnak

Erdő Péter

Erdő Péter

Az igazság ünnepe

ĀTavaly tavasszal, az első nagy kijárási tilalom idején újra beszélni kezdtünk arról, hogy hogyan készül a házi kenyér. Az üzletekben elfogyott az élesztő