Szerencsés Károly

Vélemény és vita

Hozzáférni a sírhoz

II. Rákóczi Ferenc emléknapja van ma, március 27-én, születésének napján. Egy nagyszerű kor elevenedik meg, ha valaki veszi a fáradságot és beletekint e rendkívüli férfiú életregényébe

Nagyszerű – mondom –, mert sorsfordító, hősies, mert ellentmondásos, és mert még benne volt a magyarság és a Kárpát-medence sokféle útjának lehetősége. Nagyszerű, mert szinte elképzelhetetlen, hogy a háromszáz éves török háború és a százötven éves török megszállás után, amely a magyarság legfőbb szállásterületeit érintette, kiderült, hogy óriási magyar erők szunnyadnak még a Kárpátok ölelte országban.

Erdélytől fel Kárpátaljáig, Felső-Magyarországtól a Dunántúl nyugati pereméig. Elvonul előttünk Thököly Imre, Bercsényi Miklós, Károlyi Sándor, Balogh Ádám, Bezerédj Imre, Csáky Mihály, Sibrik Miklós, Forgách Simon, Ocskay László, Esterházy Antal. A kurucok. A bujdosók. Árulók. A két hazában két nagy ellenség közt is őrlődők. Az ő sorsuk példázta legjobban, mivé lett hajdan nagy és erős hazánk. Hogyan lehetett, hogy az Árpádok, Anjouk, Hunyadiak nagyhatalma prédájává vált mohó szomszédainak, és a magyarság űzött vaddá lett saját hazájában?

Mi lehetett a valódi ok? Kérdezzük meg Rákóczit. Ő úgy tudta, és a vele tartók is nyilván, hogy bajaink legfőbb oka az volt, hogy a magyar nép „visszaélt a keresztes hadjáratot hirdető bullával, és fellázadt a nemesség ellen, még Ulászló király idejében megfékezték, legyőzték és olyan szoros szolgaságba fogták, s a nemesség olyan korlátlan jogot nyert a jobbágyai fölött, hogy a törvények szerint a parasztnak nincs is más tulajdona, csak a lelke”.

És ezt nem viseli el, gyűlöli urait, a bosszú élteti, és eközben elfeled minden más nemes érzést. Hazaszeretetet, tanulást, szorgalmat. Akár az érdekeit is. Megkönnyítette ez minden kívülről ránk törő dolgát akkor is, később is. Megdöbbentő, hogy Rákóczi az 1700-as években ilyen élénken emlékszik 1514-re, Dózsa György lázadására.

Mi lehetett az ok még, hogy így elernyedtünk? A lelkekért folytatott küzdelem, amelyben nem a szellem megnyerésével, hanem elbutításával kívántak sikert elérni. „A káptalanok teljesen felhagytak az ifjúság oktatásával, különösen mióta a jezsuiták viselnek erre gondot” – írta Rákóczi.

És persze ott volt a katolikus egyház és Kálvin, valamint Luther követői közti harc. Nem kis gondot okozott Rákóczinak, hogy „az egész sereg – alig tizedrészét kivéve – kálvinista volt, s a papjaink iránt mutatott tiszteletlenség még a pártomat követő főurak szemében is az egyház rombolásának és üldözésének látszott”. Nem egyszerű helyzet, főként, hogy Rákóczi buzgó katolikus volt.

Rákóczi és a többiek a szabadság helyreállításáért fogtak fegyvert 1703-ban. S ebben már megint több ellentmondás is van. Legfőképp, hogy Budát és végül az országot nem is oly régen, 1686-ban szabadította fel az egyesült európai hadsereg, de ahogy ez errefelé lenni szokott, a felszabadítás kétségtelen teljesítményét beárnyékolta némi provinciává süllyesztési szándék. És előtte, alatta és utána a dúlás is.

Meghódított területnek minősíttetett a régi magyar föld, és akinek írása nem volt róla, nemigen került vissza birtokába. Idegenek jöttek földesúrnak – persze magyar nemességet, főrangokat kapva –, és idegenek jöttek főleg délről, rácok, ahogy akkor hívták őket. Más vallással, más nyelvvel, más temperamentummal, csaknem hódítóként, és nemcsak a pusztává vált vidékekre, de magyarok mellé és helyébe is. És a császár – Lipótnak hívták – szépen megjutalmazta őket, és még le is választotta területüket a magyar királyságról.

Aztán Erdély önállósága is megszűnt – a gyönyörű magyar tündérkerté –, oda is özönlöttek a más nyelvűek, ki tudja, miféle népek, oláhok, tatárok. Erdély is különválasztatott a magyar királyságtól, most már a császár fennhatósága alatt, igaz a Szent Korona birtokaként. Közben a magyar országgyűlésen résztvevők lemondtak a szabad királyválasztás és az ellenállás jogáról.

Thököly paktált a törökkel, Rákóczi inkább XIV. Lajos francia királlyal szövetkezett volna (szegről- végről – felesége révén – rokonok is voltak) vagy Nagy Péter orosz cárral, a lengyelekkel és másokkal is. Kevés sikerrel. És akkor elkezdték az osztrákok ócsárolni a magyart, telekürtölni Európát a mi kuruc barbárságunkkal. Voltak szövetségeseik a birodalmukban, akik a helyünkre vágytak.

Nagyurak és mohó pórok, iparosok, mindenféle nációk. Hiszen az aranyos szegelet nekünk is megtetszett valamikor. És nem örököltük, legfeljebb Attilától, hanem meghódítottuk. Rossz hírünk már akkor megjelent nyugaton, hiszen jártunk is arra hódító-rabló hadjáratainkban. De aztán szép keresztény államot alkottunk, törvénnyel, írással, templommal, kultúrával. És karddal, amely megvédett minket is, de védte Európát is. Karddal és kereszttel. Kard szerezte, hit tartotta meg a magyarságot és országát.

De hírünk Bécsben, Prágában jobb nem lett Mátyás alatt sem. S most aztán rázendítettek az akkori tudósítók. Rákóczi ilyennek látta a magyarságról kialakított képet: „Hol durva, barbár és paraszti erkölcsökkel vádolják, hol azt vetik a szemére, hogy nem ért a tudományhoz és a szépművészethez. Néha pedig dorbézolását, lustaságát, kapzsiságát kárhoztatják.” Rákóczi visszautasította a rágalmakat. Számkiűzött szava kevesekhez jutott el. De hozzánk szól, ha alig is érti valaki, mi értjük. „Hiszen jó, jó: nem vagyok semmi / És mégis muszáj minden fajnál / Jobbnak lenni. / S mit ér, ha jobb vagyok?” (Ady)

Mit ér, ha jobb vagyok? Magyar maradhatok. Talán még abban sincs igazságtalanság, ahogy a nagyságos fejedelem magyarázta e bajokat. „Melyik ausztriai király alapított kollégiumokat, ahol az ifjúságba csiszoltabb erkölcsöt oltottak volna? Melyik állított akadémiákat, ahol ez a nemzet tudományban és a szépművészetben művelhette volna magát? Melyik vezette be a nép közé az ipart és a kereskedelmet, hogy eltérítse a lustaságtól?” Széchenyi kiált innen: a szabadság mellé munka kell! Akadémia kell, egyetem. Bőrkötény. Részvény. Szorgalom, tőzsde, gyár, vasút, hitel. Tudás és erkölcs! Mert mit ér, ha jobb vagyok? És tényleg jobb vagyok?

II. Rákóczi Ferenc nagy úr volt, császárral dacolt, sereget toborzott, a pallos is lesújtott nem egyszer az akaratából. Idegenben halt meg, 1735 nagypéntekén. Hűséges társa feljegyezte: „Amicsoda életet élt, és amicsoda halála volt, hiszem, hogy megmondották nékie: ma velem lész a paradicsomban.”

Nagy úr volt Rákóczi Ferenc, és micsoda asszony volt az édesanyja, Zrínyi Ilona, aki még Buda bevétele után is sikeresen védte Munkács várát, hátha jön a férje, Rákóczi mostohaapja, Thököly Imre. Nem jött.

Nagy úr volt Rákóczi Versailles-ban is, telve önérzettel, szolgálni akarással, igazságérzettel. Rodostóban esztergáján dolgozott szinte mindennap mise után, a küldöttségek fogadása közben. Szerette ezt a munkát, ő, aki Magyarországra iparosokat hozatott. Királyokkal, cárokkal alkudozott.

Mert hát Erdély fejedelmének és Magyarország vezérlő fejedelmének is megválasztatott. Hogy a szabad királyválasztásról lemondó pozsonyi országgyűlés, avagy a Habsburgok első trónfosztását kimondó ónodi volt-e legitim, erről csak akadémiai körökben érdemes vitatkozni. Petőfi szavai mégis megborzongtatóak: „De hol tettek le a földbe téged, / Hol sirod? nem tudja senki sem!”

A szabadságharc tisztes békével ért véget, amiben Pálffy János Bécs részéről és Károlyi Sándor a kurucok részéről állapodott meg. Abban, hogy ezt megtehették, és a megmaradt gyenge kuruc sereg tagjai hazamehettek, birtokaikat megtarthatták, nagy szerepe volt Savoyai Jenőnek is. A majtényi síkon leszúrt száznegyvenkilenc kuruc zászló megadásról szólt, de nem a nemzet meghunyászkodásáról.

Rákóczi megadni sem kívánta magát. Számkiűzött lett. Végül Kassán helyezték örök nyugalomra, édesanyjával, Zrínyi Ilonával, Bercsényi Miklóssal és más kuruc vezérekkel egyetemben 1906-ban. Vigyázzunk, hogy odaférjünk még a sírjához, ha megemlékeznénk a „Cum Deo pro Patria et Libertate”-ról!

(A szerző történész)

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Hadházy paparazzi

ĀFricska. Forma–1-es tempóban zajlik honunk ellenzékénél az aljassági verseny

Dippold Pál

Dippold Pál

Önagyonülésezők

ĀBrüsszelben megint adtak egy pofont az ürüléknek. Az Európai Tanács online ülésének vezető napirendje a koronavírus-járvány elleni védekezés volt