Domonkos László

Vélemény és vita

Rekviem körökért

Az Orbán-kormány leváltását minden eszközzel és minden módon megpróbálja elérni a baloldal, nem is feltétlen Magyarországról, hanem külföldről

Több idő lévén emlékidézésre, a nem is oly távoli múlt nem is oly feneketlen (de igen tanulságosan mély) kútjából előkerül ez-az. Például az az idestova húszéves memóriafilm, amelyben ős-Budavárában, a Dísz téren azt mondja egy hála Istennek azóta is, ma is oly ismerős hang: „A haza soha nem lehet ellenzékben.” Ez nem az a letaglózó vereség utáni letargia ideje volt, mint nyolc évvel korábban, 1994-ben. Mert az előbbi mondatra lázba ho­zóan, felvillanyozó-feltámasztó erővel rímeltek a következők: „Hozzanak létre kis, néhány emberből álló csoportokat, baráti csapatokat, polgári köröket. […] arra van szükség, hogy százszámra alakuljanak (…) Erőnk csak akkor valódi erő, ha képesek vagyunk megteremteni és megszervezni a polgári Magyarország nyilvánosságát. […] Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!”

Még abban az évben csaknem tizenkétezer polgári kör van az országban, milliós létszámmal. És a (tulajdonképpen mindenkori) miniszterelnök feladatkijelölő jelmondata: „Készenlét és mozdulás, ha eljön az idő.” Az idő pedig, akárcsak az alkalom, Szolzsenyicintől tudjuk, mindig elérkezik… Így érkezik, így érkezhet el a történelmi 2010-es esztendő és az azt követő új korszak.

Az ártatlan, tiszta gyermeklélek, úgy lehet, titokzatos égi sugallatok révén, ugyanúgy hajszálpontosan érzi és tudja jelen és jövendő nagy összefüggéseit, mint a hosszú élettapasztalat pátriárkai bölcsességét hordozó öregek. A fiam tízéves volt 2002-ben. Látva nem éppen rózsás hangulatomat, egyszer váratlanul megszólalt: „Ne búsulj, apa, Orbán Viktor úgyis visszajön…”

Jeles földim-cimborám, Temesi Feri írja, hogy 1848 októberében Szegeden, a ma Klauzál Gáborról elnevezett téren Kossuth Lajos a tízezres tömeghez beszélvén, egy öreg tanyai magyar odasúgja a szomszédjának: „Mögmondta öregapám, főtámad még Rákóczi fejödelöm…” Hát ezeket üzenték a polgári körök. Nagyjából.

Látom a tobzódó diktatúra kellős közepén a Gellért-hegy oldalába (!) elhelyezhetett, gyomorforgató-bicskanyitogató gigászi-világító „Orwell Viktor” feliratot. Bele-belepillantok az úgynevezett közösségi média oldalain a mocskolódásokba, amelyeknek annak idején a külvárosban, ahol cseperedtem, a fele elég lett volna, hogy tükörsimára kalapálják az elkövetőt. Hallgatom a rádióban, tévében a sokszor egészen bravúros módon sima szájú, rafinált kormánylejárató elméleteket, kommentárokat, „vélekedéseket”, idestova négy és fél évtized médiatapasztalatainak birtokában figyelve a kifinomultan aljas manipulációs technika változatos formáinak érvényesítését, legtöbbször minimum közepes, de bizony gyakran elég kiemelkedő – és mindenképpen: hatékony (ez a fő!) – színvonalon…

Mindezek után már csak a tűnődő kérdés marad: meddig még? Mire várunk, barátaim? Kiváló biztonságpolitikai szakértők, titkosszolgálati szakemberek, hozzám hasonló öreg róka írástudók, minden hájjal megkent, edzett-harcos régi médiamunkások mondják, mondják a magukét, mondjuk szinte monomániás elszántsággal, már-már rögeszmésen: nagyon nagy baj lehet, tényleg az ország sorsa, a nemzet jövője forog kockán.

Ez nem hatásvadász duma. Véres valóság. Az lehet nagyon könnyen. És nem is csak és nem elsősorban a Fekete-Győr-féle fekália, házi libernyák nyikhajok és nem a Hadházy-féle jószágok miatt. (A vonatkozó nőnemű véglényeket pláne hagyjuk.) Nem. Sokkal erősebb, komolyabb, sokkal okosabb és elszántabb-felkészültebb erők sorakoznak a háttérben. Földi László úgy fogalmazott: az Orbán-kormány leváltását minden eszközzel és minden módon megpróbálja elérni a baloldal, nem is feltétlen Magyarországról, hanem külföldről. Higgyünk a hozzáértőknek.

Azok a körök annak idején – nem is olyan régen – készenlétben álltak, és mozdultak is, amikor csak kellett, és amikor csak szólította őket az idő. Sohasem felejtem el a Hernád és a Péterfy Sándor utca sarkán azt az eredetileg ki tudja, miféle célt szolgáló nagyobbacska helyiséget, ahol jómagam is mondhattam a magamét, harcostársaimmal együtt, és amelynek köszönhetően hosszú-hosszú évek múltán, még a tízes évek első felében is rám-rám köszöntek ismeretlenek vagy csak haloványan felrémlő arcok tulajdonosai.

Például az az idősebb asszony, akivel évekig olykor boltban, postán találkozva a legédesebb és legszebb emberi cinkosság jelzőtűzként felfénylő ígéretével mindig összemosolyogtunk. Úgy, mintha legalábbis is ilyen-amolyan – ki tudja, miféle pikáns, bensőséges, nagyszerű – közünk lett volna valaha egymáshoz,. Merthogy volt is.

Ez a mosoly kell nemsokára. Szóval indulás.

(A szerző író)


 

Kapcsolódó írásaink

Boros Imre

Boros Imre

Fél(szeg) rendszerváltozás (4.)

ĀKossuth Lajos volt az első a forradalmi kormány pénzügyminisztereként, aki a pénzforgalmat hazai kézbe vette, és éppen a Pesti Kereskedelmi Bankon keresztül bocsátotta ki bankóit, amelyek fedezete kezdetben az adományozók nemesfémadományaiból állt

Latorcai János

Latorcai János

A magyar–lengyel barátság napjára

ĀMinket, magyarokat és lengyeleket nemcsak páratlan közös múltunk, nemcsak közép-európai politikai sikereink, hanem a jelen és a jövő legfontosabb kihívásai is összekötnek