Rosszkedvünk telétől a birnami erdőig

Shakespeare III. Richárdjában a király monológja „rosszkedvünk telével” kezdődik, és azzal végződik, hogy „elhatároztam, hogy gazember leszek”. Valami ilyesmi zajlik immár másfél éve a balliberális oldal jóvoltából. A „rosszkedvünk telét” ők okozzák egyszerűen azzal, hogy gazemberekké váltak. Így összeállva, valóban rémisztő, hogy egy közülük való „ikont” idézzek. Egymással versengve adják fel elveiket – amelyek, lehet, hogy nem is voltak –, és jelentik ki kórusban: „elhatároztuk, hogy gazemberek leszünk”.

Még csak másfél év telt el a 2019-es önkormányzati választások óta, amikor Budapest főpolgármestere és közgyűlése, számos budapesti kerület, továbbá jó néhány vidéki város polgármestere és testülete ellenzéki kézbe került. Korai mérleget vonni, de az biztos, hogy ezeken a helyeken az ellenzéki kormányzás megmutatta a valódi arcát. Az eredmény lesújtó. A rájuk szavazók is rájöttek, hogy rossz lóra tettek…

Számos helyi lakos és vállalkozó e településeken és kerületekben – akik az arcukat nem vállalják, mert félnek a vezetés bosszújától – azt mondja, hogy „ha tehetném, elköltöznék”, „el kéne vinni innen a vállalkozásomat”. Arra a kérdésre, hogy miért, az a válasz, hogy a helyi légkör a kerület, a város, a főváros vezetésének „köszönhetően” elviselhetetlenné vált. A hozzá nem értés – „én nem értek ahhoz, amire vállalkoztam”, mondja egy polgármester –, az arrogancia, az acsarkodás, az itt élők és dolgozók lenézése, a bosszúállás általános magatartássá vált.

Azt sejtettük, hogy nem értenek semmihez, azt is, hogy a széthúzás üzembiztosan felüti majd a fejét, de arra, hogy még a látszatra sem ügyelnek, amikor szóba kéne állni a lakossággal, a vállalkozókkal, akkor fensőbbséges és arrogáns magatartás a válasz, nem számítottunk. Nagyvonalúan megengedjük, hogy hibázzanak, hiszen mi sem vagyunk tökéletesek, de az, hogy a hibáikat acsarkodással leplezik, elviselhetetlen. A tehetségtelenség megbocsátható lenne, bár ezeken a szinteken már semmi esetre sem.

A III. Richárd-béli „rosszkedvünk tele” immár az összes évszakra vonatkozik, és sajnos azt kell látnunk, hogy az előttünk álló évek az ellenzéki vezetésű településeken „rosszkedvünkkel lesz tele”, és bizony naponta menekülhetnénk. Mindenkire rátámadnak: az autósokra, az orvosokra, a zsidóságra, a zeneiskolára, egymásnak ugrasztanak egész csoportokat, közösségeket, nekimennek az időseknek, a fiataloknak, a vidéken élőknek, senki nem marad ki a szórásból.

Néhány kirívó mondat jelzi, hogy mi fortyog a lelkük mélyén, ami időnként kibuggyan: Niedermüller Péter szerint a „fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak és nők rémisztő képződmények”, amivel a túlnyomó többségben lévő jóérzésű emberek alapvető emberi méltóságát sértik meg. László Imre Hitler-éltetése nem veri ki a biztosítékot az „antifasiszták és ellenállók” csapatánál. Ezekben a megnyilvánulásokban a DK viszi a prímet, a többiek még csak fel sem szisszennek. Ebből is látszik, hogy Gyurcsány Cipollaként mennyire képes hipnotizálni a hozzá csapódókat.

A korrupció azonnal megjelent a köreikben, elég, ha a Lánchíd körüli botrányra vagy a buszmutyira gondolunk, ahol újabb és újabb visszaélésgyanús elemek derülnek ki. A kispesti eset mutatja meg igazán a balliberális oldal romlottságát. A nyilvánvalónak, a rendkívüli bűnöknek való cinikus falazás és hazudozás ennek az oldalnak a lélegzetvétele – következmények nélkül. A Czeglédy-ügyről sokan sokat írtak már, az, hogy egy ilyen cinikus, minden hájjal megkent figura ikonja lehet a balliberális oldalnak, mindent elmond róluk.

Az egymás közötti viszonyokról újra és újra kiderül, ahogyan a főpolgármester mondta, hogy legszívesebben „elásnák egymást”. Napvilágra kerülnek a belső ellentétek, amelyek sokszor szakadáshoz vezetnek. A kétszínűség, az ígéretek be nem tartása, az egymás hátba döfése napi rutin. A koalíción belüli feszültségeket eltakaró függöny a legtöbb helyen már szétkaszabolva, a felek már gyógyíthatatlan sebeket ejtettek egymáson.

Hamvas Béla írja az 1962. február 4. című esszéjében, amely a jövő egy lehetséges embertípusáról szól, ő csirihaunak – egy madár-rovarnak – hívja őket: „Maguk között sem okosabbat, sem hatalmasabbat nem tűrnek meg. Szüntelenül veszekszenek, tökéletesen értelem nélkül, egymást lökdösik, tépdesik és taszigálják, ok nélkül egymást mardossák, (…) mindegyik csaknem állandóan tele van vérző sebekkel. Mivel a sebek természetesen fájnak, a lények ingerültek és folyton egymást figyelik, mihelyt az egyik csak gyanús mozdulatot tesz, támadásnak vélik. (…) A sok száz madár-rovar berregő zúgással repül, de rendesen nem nagyon messzire. Néhány mérföld után leszállnak, mert elunják, és amilyen lármásak, rendetlenek, piszkosak, amilyen eszeveszetten veszekszenek, éppen olyan restek. Ahol megtelepszenek, ott pillanatok alatt mindent fölfalnak, állatot, hangyát, tetűt, egeret, gilisztát, békát, levelet, füvet, a fa levelét, kérgét, rügyét. Ahonnan eltávoznak, ott sivatag támad, puszta föld és a kövek.”

Úgy tűnik, hogy a csirihau, ez a valóban rémisztő képződmény megérkezett…

Bántó a „moslékkoalíció” kifejezés, de sajnos találó, olyan társaságokat öntött össze valamely nagy „rendező”, amelynek egyes összetevői sem ehetőek, együtt viszont mérgező eleggyé válnak.

Ha nem vigyázunk, és 2022-ben ők kerülnek hatalomra, nemcsak egy tél lesz rosszkedvünk tele, a nemzeti, konzervatív oldalt földönfutóvá akarják tenni, nem riadnának vissza a statáriális bíróságoktól sem. Hatalomvágyuk és elődeik gyakorlata – a Szamuely-féle gyilkoló páncélvonattól a Rákosi-féle totális megfélemlítésen és az ’56 utáni véres megtorlásokon át Gyurcsány szemkilövetéséig egyenes út vezet – megmutathatja, hogy amit gondolnak, kimondanak, mint a legmélyebb vágyaikat, azt meg is tennék.

A mérhetetlen hatalomvágy és az ebből fakadó gyűlölet mindenre képes!

A III. Richárdtól egyenes lépés vezet a Macbethig, Shakespeare másik sötét alakokról szóló drámájáig, ahol Macbeth és Macbethné könnyedén behelyettesíthető az ellenzék vezérfiguráira. Itt a végső összecsapás Macbeth vára alatt, a birnami erdőnél következik be. Egy jóslat szerint a véreskezű Macbeth ellen akkor tudnak győzni, ha elindul ellene az erdő. A Macbeth ellen vonuló katonák faágakat tartanak maguk elé, mintha valóban egy erdő volnának… 2022 tavaszán legyünk mi, a magyarság minden jóérzésű emberéből összeálló nemzeti–keresztény koalíció a „birnami erdő”, így győzzük le ezt a mérgező összefogást!

(A szerző építész, volt országgyűlési képviselő)