Fél(szeg) rendszerváltozás (3.)

Kormányon 1945 óta hazánkban már többször voltak, nem is csak rövid időszakokra a 20. században és e század elején is. (1948–1990 között MDP és MSZMP néven.) Bőven volna lehetőségük, hogy korábbi kormányzásuk eredményeivel hozakodjanak elő, és ezeket hasonlítsák össze a patrióta kormányzat tevékenységével, és vonják le a nekik kedvező következtetéseket. A korábbi ténykedéseik felemlegetését azonban mégis nagy ívben kerülik.

Náluk ugyanis már jó százhetven éve az a jelszó, hogy a múltat végképp eltörölni (Kommunista Kiáltvány). Ezen nincs is semmi csodálkoznivaló, hiszen az ő múltjuk tele van soha meg nem valósított ígéretekkel, de főként szörnyűségekkel, tömegnyomorral, üldöztetéssel, tömeggyilkosságokkal. Ezekre hivatkozni sokkal inkább kudarcos, mint lelkesítő. A múltban gyökerező, de a jövőre vonatkozó ígéretek (ítélet nélküli bebörtönzések és vagyonelkobzások stb.) csak a társadalom marginális selejtjét-söpredékét vagy a demokratikus államrendtől elrugaszkodott kalandorokat lelkesíti.

Ha véletlenül mégis múltjukkal hozakodnak elő, azt csak akkor teszik, ha a nép már semmit nem tapasztalt személyesen az idézett időkből és cselekedetekből. Ilyenkor a múltbeli történéseket simán meghamisítják, a briganti, tömeggyilkos szereplőiket heroizálják. Így lett az 1919-es népbiztos tömeggyilkos Lukács Györgyből világhírű nagy filozófus vagy az országát, történelmi osztályát is eláruló Károlyi Mihálynak szobra az ország főterén. Szabó Ervin terrorteoretikusról pedig máig egy könyvtár van elnevezve.

A kommunista és a liberális globalisták fontosnak tartott kulcshívószavai teljesen csereszabatosak. Leninék példaképet láttak a párizsi liberálisnak mondott „szabadság, egyenlőség, testvériség” jakobinusokban (szabadság, elvtársak – volt a kommunisták köszönése is). Lukács György véres kezű 1919-es népbiztosról pedig halála után a „liberális Nyugaton” a Szabad Európa Rádió tartott egyórás méltatást.

Amikor ez elhangzott, azok, akiknek kortársait Lukács a falhoz állította, ugyanis már rég nem éltek A velük folytatott politikai küzdelemnek felettébb szükséges velejárója, hogy az ő valós történetükről mi, a patrióták beszéljünk a valós múltbéli tények felhasználásával. Ők ugyanis mindig a választók megtévesztésében hisznek és nem is alaptalanul, ezért céljaik elérése érdekében mindig csalnak, lopnak és hazudnak.

Az, hogy ez a tényszerű felvilágosítás időben megtörténjen, mindennél fontosabb. Ma ugyanis sok ember van, aki a rendszerváltozásban csalódott, mert nem azt várta, amit kapott. Közülük csak nagyon kevesen jutottak el a következtetésig, hogy a rendszerváltozás első húsz éve nem szólt másról, mint hogy a keleti, bolsevik rítusú globalizmus szép csendben semmitől és senkitől nem zavartatva átsiklott a nyugatias globalizmusba, közös „értékeik” gondos átmentésének jegyében, különös tekintettel a tevékeny káderanyagra. Magukkal vitték a már 1919-ben és főként 1945 után felhalmozott kommunista–globalista hagyományokat, különös tekintettel az államadósság-halmozási rutinjukat, és az adóssághegy kialakításában közreműködő nyugati liberális kapcsolataikat.

Az 1990 óta hivatalos rendszerváltozásnak tekintett idők óta úgy telt el húsz év, hogy ezt a „varázslatos átváltozást” a választók még nem látták igazán át, ezért az ismételt ígérethalmazokat elhitték és többször visszatapsolták őket
a hatalomba. 1990-től is újra ígérték a választóknak (1994-ben), hogy szakértőként vezetik majd az országot szemben a képzetlenekkel, utalva az első demokratikus kormány kétségtelen hibáira. Ebből lett a Bokros és Surányi által vezényelt, a hazai érdekek és értékek totális terrorbombázása, az ország nyomorbatyuba csomagolása.

Medgyessy Péter 2002-ben még azt ígérte, hogy semmin sem változtat, amit az első Orbán-kormány jól csinált, de ők még jobban fogják csinálni. Ebből lett a devizaalapú hitelprogram a háztartások, hazai vállalkozások és az önkormányzatok végzetes eladósítása. Az első Orbán-kormány 1998-as jelszava „több mint kormányváltás, kevesebb mint rendszerváltás” megvalósításának kezdetei ezért a „kegyesnek” nem nevezhető hazugság miatt további nyolc évig várattak magukra, mert minden trükkös választási leleménnyel felvértezve ismét hatalomra jutottak 2006-ban. (Ebbe beleférhettek az 1947-es kék cédulás választás jelenre hangolt, modernizált változatai is, mint a láncszavazás és a délutáni, illegális mozgósítás.)

A ma már szavazóképes 1995 után születetteknek nincs személyes élménye a 2002–2010 között eltelt évekről, mert nem kellett dolgozó emberként, családfenntartóként vagy nyugdíjasként megszenvedniük. Ez tíz fiatal korosztály, több mint egymillió ember.

A történtek felidézése az idősebbeknek sem árt, mert sokan közülük a mai javuló, rendezett viszonyokat örök érvényűeknek, nekik automatikusan járóknak és nem verejtékkel megteremtettnek tekintik, mi több, sokan közülük isszák a bemozizott leendő „csodákat” is, amikben nem lesz hiány, ahogy közeledünk a választáshoz. 2002-ben mindenek előtt megígérték a „jóléti” rendszerváltást.

Ennek alapja az Orbán-kormány által a kasszában hagyott ötszázmilliárd forint volt, ami ki is tartott az év végéig. Lett pedagógusbér-emelés, de főként a saját támogatói kör jóltartása. Az örömtüzek hamar kialudtak, és jöttek a sötét hétköznapok. Csúcsra járatódott a globalisták örök érvényű jelszava a „lopj, csalj, hazudj” harci biztatás, ami már oly sokszor bevált. A jelszó teljes fényében ragyogott az úgynevezett devizaalapú hitelek ügyében. Azt hazudták kormányzati segédlettel, no meg hatalmas külföldi tulajdonú bankérdekeltséggel is támogatva, hogy a drága forinthitelek helyett olcsó devizaalapú hiteleket kell felvenni, mert így lehet jól járni.

A hitel másik, fenyegető költségtényezőjéről egyáltalán nem volt szó, pedig négy évtized tapasztalata állt rendelkezésre, hogy a fő céldeviza, a svájci frank és a forint árfolyamának alakulását áttekintsék, amiből kitűnik, hogy a forint leértékelődésre van ítélve, ami hamarosan megjelenik a hitelek költségében. Amikor egy alkalommal népes bécsi közönségnek ezt részletesen bemutattam, a hallgatóság el volt képedve, és el sem akarták hinni, hogy bankjaik nálunk mit műveltek. Náluk ugyanis a sokkal kisebb árfolyammozgást létrehozó svájcifrank-alapú hitelezés is törvénytelen volt.

A hitelezők érdekében a teljes hazai globalista csapat bedobta magát, még a legfelső bírói fórum is. Írásba adták, hogy az is lehet devizahitel, amikor az ügyfél devizát nem is látott, de az is, ha a szerződésben a deviza szó nem is szerepel. A devizaalapú hiteltörténetet joggal lehet a modern kori magyar történet nép elleni „hideg” fegyverekkel elkövetett terrortámadásának tekinteni, családok tízezrei jutottak koldusbotra.

Potom pénzért lett oda a legutolsó valamirevaló állami vagyon, a budapesti reptér is. Végül 2008–09-ben csődbe juttatták az országot, közben azt hirdették, hogy megmentették a húszmilliárd eurós IMF-hitellel, ami hosszú időre megvonta a gazdasági cselekvőképességet az országtól.

A ma kormányra igyekvő liberális és annak maszkírozott erők nagyon komoly fegyverzettel indulnak a választási küzdelembe. Az ő támogató közönségük nemcsak e hazában él, de szerte a nyugati világban is. A földgolyót valamiféle nyílt társadalommá alakítani akaró, önjelölt „megváltó”, hálózatszövő csapat. Sajnos ezek a körök nagyon komoly előrehaladást értek el évtizedes lappangó stratégiákkal. Őket pénzeli a nemzetközi pénztőke, aki kortesnek már régen megfogadta Soros Györgyöt. Szolgálataiért a korábban a nevén tartott mintegy huszonötmilliárd dollárból (Open Society Fund) mintegy hatmilliárdot meg is tarthatott privát vagyonként. A többiből majd követői gazdálkodnak, lévén ő már kilencven év feletti.

Manapság a nemzetközi nagytőke csak és kizárólag olyan tudományos műhelyeket, írókat „tudósokat” támogat, akik telve vannak a multikulturalizmussal. Érdemes azt is átfutni, hogy Nobel-díjat irodalmi alkotásokért manapság ki kaphat. A média nemzetközi szerepéről sem szabad megfeledkezni. Hiába írt a „megtért”német újságíró, Ulfkotte tartalmas könyvet a hazug sajtóról, minden megy tovább zavartalanul. Mi több, a hazai új, modern kis Kun Béla-jelöltünk (Fekete-Győr) már egyenesen az általa propagandasajtónak tekintett orgánumokat betiltaná (sajtószabadság!), és rögtön, bírói ítélet nélkül ültetne le embereket (jogbiztonság!).

Vélhetően két lapot tűrne meg: a DK újraírná a Vörös Újságot, a Momentum pedig kiadná a Szivárványunk című napilapot. Nagy a támogatottsága a szivárványos, migránsos „világmegváltásnak” egyes nemzetközi szervezetekben is. Az ENSZ például arra törekszik, hogy a migrációt alapvető emberi jognak kezeljék mindenütt. (Szerencse, hogy erre azért még sok országban nem hajlanak.) Ami az Európai Uniót illeti, nem szükséges a részletezés. Fegyverük a definiálatlan jogállamiság, ami nem más, mint jogalap nélküli ürügy a zaklatásra, agyament fából vaskarika. Semmi kérdés, 2022 tavaszán a patrióta nemzeti erők állnak majd szembe az egyesített kommunista és liberális globalista had hazai és külföldi osztagaival. Erre kell készülni, és nem fél(szívvel), hanem teljes lendülettel.

(A szerző közgazdász)