Régi szavak – új szótárak (2.)

A nyelvi kérdésekről előtte is gyakran írt, de a Pesti Hírlapban éppen száz évvel ezelőtt kezdett ebben a témában publikálni, és ő volt a szerkesztője az újság ajándékaként 1933-ban megjelent A Pesti Hírlap nyelvőre antológiának.

A Kosztolányi nyelvi és esztétikai-irodalmi témájú írásait közreadó kötet címváltozatával 1930-ban megjelent esszéje (Lélek és nyelv) a kedvenc motívumait, az idegen nyelvek, a szóeredet és az asszociációk kérdéseit járja körbe. Itt most egy 1922-es glosszájából idézünk. „Szépítgettük a szavakat, a házmestert házfelügyelőnek neveztük, a cselédet háztartási alkalmazottnak, a szolgát személyzetnek. Újabban azonban megfigyeltem, ezek az emberek, kik nehéz-nehéz munkát végeznek, bús daccal vállalják nevüket. Csak semmi körülírás és kesztyű.” Nos, ez az észrevétel az apropója az újabb kis csokor első szavának.

Korrektség. A latin eredetű korrekt szónak három elfogadott jelentése van. Mint kifejezés: szabatos, helyes, pontos és hibátlan, magatartásként a becsületes, kifogástalan és feddhetetlen jellemet mutatja s az eszközöket illetően a törvényes és megengedett módszert. A politikai korrektség (PC vagy píszí) a nyelvhasználatban az 1960-as évek végétől kezdett elterjedni, és a rendszerváltozás után minket is elért.

Ez a nyelvezet látszólag a tolerancia jegyében született, de mivel politikát és ideológiát, viselkedést és gondolkodást is jelöl, hiába törekszik rá, hogy ne sértse meg a legkülönfélébb kisebbségek érzelmeit, hatalmára nemcsak a nyelvi-ideológiai diktatúra, hanem a nonszensz is jellemző.

Nem tudni, mennyiben korrekt a BBC 2005-ös döntése, amely szerint a terrorista megnevezése „megtévedt bűnöző” legyen (mintha a bűnöző nem volna eleve megtévedt), vagy a glasgow-i kávézó esete, jóval a BLM-mozgalom előtt, ahol nem voltak hajlandók „rasszista” feketekávét felszolgálni csak akkor, ha a vendég „tej nélküli kávét” kért. Nem tartható korrektnek továbbá, ha valakinek azért kell szégyenkeznie, mert fehér, heteroszexuális, keresztény férfi – s még igencsak korrekt módon fogalmaztunk.

Bukás. Maradva a „kínos nyelvi korrektség” témájánál, több mint tíz évvel ezelőtt közölt erről cikket Péli Péter a Nyelv és Tudomány internetes szakportálon, megemlítve, hogy az Angoltanárok Szövetsége a bukás helyett korábban a „késleltetett siker” kifejezést javasolta. S szórakoztatóak, egyúttal szomorúak a következő javaslatok is: a csúnya „szépségdeficites”, a halott „más anyagcseréjű”, a vak „optikai kellemetlenségekkel küzd”, a kopasz „előnytelen hajú”, a bolti tolvaj „nem hagyományos vásárló”, a hazudós pedig „máshogy őszinte”.

Ez a nyelvi törekvés maga is bukás, noha terjesztői legalább a késleltetett sikerben hisznek. Bukás a LMBT mozaikszó is, mert a hozzá illesztett „Q” arra utal, hogy az illető még nem döntötte el a nemi irányultságát, a „plusz” jel pedig a normálistól eltérő genderváltozatok tucatjaira.

Camus 1956-os kisregénye, A bukás hőse egy sikeres ügyvéd, aki rádöbben környezete és saját hazug voltára. Arra, hogy ez a „másképpen őszinte” lét végletesen gyáva és gyönge, amely önmagát számolja föl, és ott, ahol az ember korábban otthon érezte magát, immár idegen. Ma már nem kell magyarázni a bizonyítványokat, mert a tolerancia bajnokainak elég, ha a jogkövetőt törvénytelenséggel, a normákat szem előtt tartót tisztességtelenséggel, a nemzeti érzelműt diktatúrával és rasszizmussal bélyegzik meg. Bukás lesz ennek a vége, és nem egy iskolai vagy közéleti teljesítményre kapott elégtelen, hanem egy civilizáció bukása.

Nő. Mivel a nőnemű felnőtt személyt és a növekedést külön-külön jelöli, látszólag azonos alakú szó (homonima), mégsem egészen az, mert az alaktani egybeesés nem tűnik teljesen véletlenszerűnek. Igaz, hogy a nemre vonatkozó szót az uráli korból hoztuk magunkkal, míg a másik eredete ismeretlen, ám a kettő között jelentéstani összefüggést is fel lehet fedezni. A növekedés egyúttal gyarapodás, a növényt nevelni kell (mindnek a nő a szótöve), és valljuk be, az áldott állapotban való gyarapodásra, a saját testből való növelésre is a nő képes. A folyamat kezdetéhez persze a férfi is hozzáteszi a maga részét, azután a nevelésben játszik szerepet.

Balegyenes. Alapvetően a sportnyelvben használt szó, azon belül az ökölvívásban, ahol a bal ököllel adott egyenes ütést jelöli; továbbá az 1950-es évek rigmusköltészetében is megjelenik, amiről a „Munkásököl vasököl, oda csap, ahova köll” örökbecsű szállóige tanúskodik.

A kifejezés egyébként oximoron, azaz: egymást kizáró, önmagában rejlő ellentmondás, hiszen a bal még néhány haladó nyugati nyelvben sem társítható össze az egyenessel. Mi is inkább baljós jelekről, ballépésről, balszerencséről vagy balkézről született gyerekről beszélünk. A jobbegyenes inkább kifejezi a dolgok helyes menetét, például az angol vagy a francia nyelvben a jobb oldallal jelöljük az egyenes irányt is. Noha ez a mai politikai ellenzék viszonyaira nem teljesen igaz, mert a baloldalnak is van jobbkeze.

(A szerző irodalomtörténész)