Kondor Katalin

Vélemény és vita

Egyeseknek mindig sikerül

Kovács Bélának úgy tűnik, nem sikerült. Mármint kimentenie magát a kémkedés vádja alól. Legalább is a napokban megjelent tudósítások szerint

A vád az volt a néhány éve már folyó perben, hogy a hajdani jobbikos EP-képviselő az EU intézményei ellen kémkedett, méghozzá az oroszoknak, jelentős vagyoni hátrányt okozva ezzel az uniónak. A cikkekből mindmáig nem tudhattuk meg, konkrétan milyen titkokat árult is el az oroszoknak Kovács képviselő, de a titkok azért titkok, hogy mi, egyszerű földi halandók ne szerezhessünk róluk tudomást.

Nem volna persze rossz, ha a tájékozódni szerető állampolgárok megtudhatnák, miféle cselekedetek voltak azok, amelyek jelentős vagyoni hátrányt okoztak az Európai Uniónak Kovács úr jóvoltából. Már csak azért sem volna rossz, mert lenne összehasonlítási alapunk annak megállapításához, hogy a rendszerváltozásnak nevezett folyamat idején, amikor
a mi országunk hazaárulói, kirablói – őket ez idő tájt nem lehet kémeknek nevezni – mind közönségesen átjátszották nemzeti vagyonunkat az erre már régóta fogukat fenő nyugati cégeknek. Nos, azok az emberek vajon kimerítették-e a hazaárulás fogalmát? Mármint jogilag.

Mert a tisztességes magyarok szemében természetesen már régen hazaárulók ők, meg persze kémek, idegen hatalmaknak dolgozó kémek. A sajtó jelentős részét például már 1987-ben átjátszották, kiárusították. S legjobb tudomásunk szerint sem a kiárusítóknak, sem a vevőknek, azaz rablóknak nem esett bántódásuk, nyilván azért, mert a nyílt és szervezett kiárusítást úgy látszik, nem lehet kémkedésnek nevezni.

Holott, ha meggondoljuk, éppúgy a magyar intézmények elleni tervezett merénylet volt az egész rablóprivatizáció, pontosabban a magyar állampolgárok elleni merénylet is, mint esetleg Kovács Béla európai titkokat eláruló tevékenysége, hiszen nálunk is közvagyont, s valószínű államtitkokat is úgy árusítottak ki, mintha az csak a kiárusítók joga lett volna. Sosem fogom elfelejteni a MOM-ban dolgozó ismerőseim, riportalanyaim szívfájdító elbeszéléseit, miként verték át őket naponta ilyen-olyan hazugságokkal a kiárusítók, akiknek persze a hajuk szála sem görbült meg sem kémkedés, sem információátadás, sem az országnak jelentős vagyoni hátrányt okozó cselekedet elkövetése miatt. Azóta sem.

Így van ez tehát. Az egyiknek sikerül, a másiknak nem. Kovács Bélára fegyház is várhat, az ország kirablói megúszták. Annak ellenére, hogy nevüket ismerjük már jó régen. Mint ahogy azoknak a nevét is, akik naponta, s már évtizedek óta szakmányban árulják a hazát itthon és az unióban egyaránt. Csak éppen megtehetik, mert tőlünk még a hazaárulás fogalmát is elvették. Az unióban már nincs haza, ez már régóta egyértelmű szándék.

 Látjuk és helyeseljük, hogy az uniót nem lehet büntetlenül elárulni, lásd Kovács Béla perét. Az unió egyes országait viszont igen. A mi országunkat mindenképpen. Nekünk el kellett tűrnünk a fentebb emlegetett rablóprivatizációt, szép számú honi pénzéhes kifosztóink és a külföldi, még pénzéhesebb rablók összefogását az ország tönkretételében. Mostanság el kell tűrnünk például, hogy Vera Jourová, ez a rendkívül, tenyérbe mászóan pimasz, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért(?) felelős alelnöke kijelentheti, bele fognak avatkozni a magyar választásokba. Ez jogszerű? – kérdem. Jogszerű, hogy honi hazaárulóink naponta egyeztethetnek Jourovával arról, hogyan büntesse meg az EU hazánkat azért, mert nem hajlandó jogosnak nevezni jogtalanságokat, vagy például nőnek nevezni azt, aki férfinak született?

Határainkon belül sem sokkal jobb a helyzet, hiszen helyben maradt hazaárulóink is vannak szép számmal. Micsoda elferdült lélekre vall például, hogy egy polgármester, aki az ország egyik legszebb lakóhelyének és műemlék negyedének az első számú vezetője kijelentheti, nem akarja 1944-es állapotában viszontlátni a budai Várnegyedet. Magyarán meg akarja változtatni azt, amit századokon át formáltak csodálatos építészeink olyanná, amilyen lerombolása előtt volt, s amelyet mostanában fokozatosan állít helyre a kormány.

Talajt is adott a polgármester alá a Deutsche Welle lap, amely riportot közölt a budai Várban folyó munkálatokról. (Hogy mi miért nem ellenőrizgetjük a németek építkezéseit, azt nem tudom.) Mind a polgármester, mind a német lap nacionalista törekvésnek és diktatórikusnak nevezte az építkezést.

 Az őrület tehát nap mint nap fokozódik, csak éppen az igazság, a tisztesség nem akar valahogy helyreállni. Sem a fogalmak szintjén, sem a mindennapok gyakorlatában. Hiszen nem telik el huszonnégy óra, hogy ne érné függetlenségünket valami bántás. A normális szándékok büntetése, az abnormális dicsőítése. Tervszerűen folyik a hadjárat, a hazug lejáratókampány. S hogy ezt egyre többen észreveszik a gondolkodó emberek közül, arra sok jel mutat.

Egyre több ember szeretné ugyanis, hogy az unió jövőjével kapcsolatos döntéseknél jobban figyelembe vegyék a véleményüket. Ez, mint lapunk is közölte, az Európai Bizottság és az Európai Parlament közös felméréséből derült ki. Az EU nyomban határozott is, mondván, az uniót érintő döntésekbe be kell vonni a „legkülönbözőbb helyzetű” embereket. Valamire, úgy tűnik, ráébredtek odaát, a roppant demokratikus Brüsszelben. Azért ne legyünk túlzottan optimisták! Sok-sok fogadkozást megértünk már, de megtapasztaltuk azt is, mily lenéző véleményük volt a brüsszeli bürokratáknak és magyar csatlósaiknak a magyar kormány által elindított konzultációkról.

Ez utóbbiak, mint tudjuk, szorgosan lopkodták a kérdőíveket. Szigorúan a demokrácia nevében. Nagy reményeket egyelőre aligha fűzhetünk ahhoz, hogy egyhamar beleszólhatunk uniós életünket érintő döntésekbe. Joggal lehetünk óvatosak, hiszen túl sok negatív tapasztalatunk gyűlt össze már, akár csak az elmúlt esztendőben is arról, milyen mértékben hagyják, illetve nem hagyják, hogy tiszta legyen egy választás (lásd az Egyesült Államokat), hogy miképpen értéktelenítik el egy-egy politikai formáció eredeti elképzeléseit az árulók (lásd az Európai Néppárt színeváltozását), s hogy mily nemtörődöm ügyetlenkedésekkel, hozzá nem értéssel kezelnek életbevágóan fontos ügyeket (lásd az uniós vakcinabeszerzési botrányt).

A tisztesség messze került a politikától, a közélettől. Amelyet bizony a keserédes-bús hajdani Kalmár Pál dallal is felidéztem cikkem elején. „Az egyiknek sikerül, a másiknak nem.” Ha most írnák e dalt, némi iróniával már úgy mondanánk, egyeseknek mindig sikerül, a ketteseknek, azaz a másoknak nem. Vagy sosem. Mert az egyesek és a kettesek világában élünk. A sláger folytatása: „a sors olykor nem tudja, mit akar”.

(A szerző újságíró)

Kapcsolódó írásaink

Bán Károly

Bán Károly

Gyurcsány kemény csapata

ĀBűnügyi felügyelet alatt álló oligarcha finanszírozza a baloldal stratégiáját előkészítő, több tíz milliós közvélemény-kutatást. A nemes adományozó Bige László, a műtrágyakirály

Bogár László

Bogár László

Tudásmeghatározó hatalom

ĀA tudás hatalom, foglalta össze az emberi megismerés filozófiai lényegét Francis Bacon, és ennél rövidebben aligha lehetne megfogalmazni ezt a lényeget