Ostobaság

De hát, ahogy mondják: az ész véges, az ostobaság végtelen. A monumentális alkotást a háború kitörése miatt csak 1914 szilveszterén avatták fel. Talapzatára Deák-idézetet véstek, amely így szól: „Amit erő és hatalom elvesz, az idő és a kedvező szerencse ismét visszahozhatják, de miről a nemzet félve a szenvedésektől önmaga lemondott, annak visszaszerzése nehéz és mindig kétséges.”

A meglepő az, hogy amit nem tettek meg hetven év alatt, és nem tett meg a Rákosi-diktatúra sem, azt öt évvel a rendszerváltozás előtt, 1985-ben meglépte a város pártvezetése! Hogy mi késztette a város kommunista vezetőit erre a balga lépésre, nem tudhatjuk. Az is elképzelhető, hogy egyéni ambícióról volt szó, vagy közösen jutottak arra az elhatározásra, hogy veszedelmesek a város főterén Deák szavai. Esetleg provokációnak szánták? A mai krónikás valahogy úgy képzeli, hogy hívatták a szakembert, aki meg is jelent a városi pártbizottság titkára előtt.

– X. elvtárs, volna egy kis feladat – kezdte a párttitkár. – Igenis, párttitkár elvtárs – válaszolta a mesterember. – Miről lenne szó? – Egy kis csiszolásról… Idejét múlta egy mondat a Deák-szobor talapzatán. El kellene távolítani… – Igenis, párttitkár elvtárs. Mikor parancsolja? – Amint leszáll az éj… – És még hozzátette: – X. elvtárs, ez pártfeladat!

A mester megvakarta a feje búbját, és kifelé menet megismételte magában: „Ez pártfeladat!” És elvégezte, amit megkövetelt a párt.

Másnap kora reggel a városi pártbizottság titkára a Széchenyi tér felé vehette első útját, és elégedetten állapíthatta meg, hogy Deák Ferenc váteszi mondata nincs többé. Bátortalanul felpillantott a szobor arcára, és úgy látta, mintha a haza bölcse összevonná a szemöldökét, ezért gyorsan eloldalgott onnan.

A párttitkár még a délelőtt folyamán értesíthette kebelbarátait a Deák-idézet eltávolításáról, és egy kis esti kvaterkázásra invitálhatta őket. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy a város polgárai felfedezzék a csonkítást, és megpróbáljanak a jog tengerében úszni. Az eset egyre nagyobb port kavart, és kellemetlen perceket szerzett a város kommunista vezetőinek.

A párttitkár pedig egyik éjjel azt álmodhatta, hogy kocsizni ment Deák Ferenccel, és a gyeplő Deák kezében volt. Nagyon göröngyös útra tértek, s a négy ló nekitüzesedvén sebesen kezdte elragadni a kis szekeret. A párttitkár minden pillanatban attól tartott, hogy felfordulnak, ösztönszerűen a gyeplőhöz kapott, mire Deák megjegyezte: „Bátyám, ha bele nem kap a gyeplőbe, tán megmenekülünk, de ha belekap, okvetlenül elveszünk.”

Másnap a párttitkár ismét hívatta a mesterembert, és azt mondta neki: – X. elvtárs, volna egy kis pártfeladat. Vissza kellene vésni…

Apró Ferenc írja a Szegedi képeslapok – a képeslapok Szegedje című kötetében: „A nem várt, erős fölzúdulás hatására Deák sorait újra felvésették.”

Álltam a szobor alatt a tavaszi napfényben, és Szeged költőjének, Juhász Gyulának a mondatai jutottak eszembe: „A gondolatok vámmentesek. Sajnos az ostoba gondolatok is.”

(A szerző újságíró)