Domonkos László

Vélemény és vita

Oltanak

Az orosz vakcina ellen gerjesztett ellenszenvet még lehet régi érzelmekre alapozni, de hogy szegény kínaiakkal mi a fene bajuk lehet igazából, nem tudható

Körzeti orvosi rendelő, délelőtt. Ha nincs is zsúfoltság, azért vagyunk itt a váróban egy páran. Folyamatos a jövés-menés, töltik a kitölteni valót, bemennek, arra a 20-30 percre kijönnek, megkapják az igazolást, már mennek is. Váltás, újak, újra és újra. Nem töltök ott ötven percnél többet, annyi mégis megállapítható: egy – gyanítom, erősen átlagos – fővárosi tetthelyen gyorsan, olajozottan, már-már szokványosan gördül, zajlik, halad minden.

„Viszlát négy hét múlva, ebben az időpontban.” Kilépek a napsütésbe: akkor most már – ötven százalékig legalábbis – védett vagyok, villan belém félig-meddig kérdés-, félig-meddig kijelentésformán, végtére is mit lehet tudni manapság, e téren (is) akkora a hírharangzűrzavar- és a hírpániközönvíz-kollekció, hogy tán jobb ebbe mélyebben nem is belegondolni. (Ennyit máris sikerült elérni, gratulálhatunk.)

Mire a valódi oltásokig eljutottunk: olyan mértékű manipuláció – tömegkommunikációs, főleg televíziós-internetes – „oltásmennyiség” ért bennünket, hogy alighanem több hadseregnek bőségesen elegendő lenne. Oltottak, oltanak bennünket, idestova egy éve. Egyetlen, illusztratív – de igen jellemző, tipikus – példa: a közelmúltban érkezett hidegfront felkonferálása. „Szibériai hideg közeleg.” „Dermesztő fagy tarolja le Magyarországot.” „Beköszönt az extrém hideg.” (Három-négy napig mínusz 3-4 fok volt, hajnalban pár fokkal több. Ez volt a szibériai, a dermesztő, az extrém és a többi. )

Mintha a rémisztés, a pánikkeltés, a riadt félelembe tuszkolás-taszigálás valamiféle középponti parancs buzgó végrehajtása lenne. Nem csak a valótlanságokra, a nyilvánvaló rémhírekre, kamuinformációkra, a klasszikus fake news speciális magyarországi pandémiás megjelenési formáira gondolok. Sajnos sokkal többről van szó. Arról, amit valaha a külvárosban a szabadulni akarók valahogy így fejeztek ki: na ne ótsál már, édesapám, mert…

Igen, a rettenetes az, hogy már a mostani idők előtt – midőn végre már valóban oltanak bennünket – szintén oltottak bennünket. Nem is akárhogyan, nem is akármilyen intenzitással és hatásfokkal, szovjet hódoltság alatt és után, sajna szinte mindegy. És íme az egyik legutóbbi végeredmény: eszerint a mostani oltások pusztító hatása másfél év múlva (miért pont akkor?) fog bekövetkezni, ki van ez találva, feleim, népirtás, rafinált genocídium, túl sokan vagyunk, így lehet ritkítani a jónépet, ugyebár. (Hát a munkaerővel mi lesz, elvtársak?)

Ez a gyöngyszem önmagában akkora oltóanyag, mint vagy ötezer Pfizer meg Sinopharm együttvéve. És igencsak hatékony. De van más is. Az orosz vakcina ellen gerjesztett ellenszenvet még lehet régi – ugyan abszolút idejétmúlt és indokolatlan – érzelmekre alapozni, de hogy szegény kínaiakkal mi a fészkes fekete fene bajuk lehet igazából, nem tudható.

Főleg, ha azt vesszük, hogy a gerjesztés következtében fintorgók amúgy imádják és megkülönböztetett előszeretettel veszik igénybe az olcsó és finom kínai étkezdéket meg a sok boltot a szétkapkodott zoknikkal, bugyikkal és mindenféle háztartási készségekkel – és soha rossz szó el nem hangzik a magyarul gyorsan megtanuló, mindig kedves, udvarias, készséges, sohasem agresszív, békés és dolgos itteni kínaiakra… És váltig van bőven más is, a Puskás Arénában fellelhető Orbán-alagúttól a szentgotthárdi Opel-gyár bezárásáról szóló hazugságig és tovább, tovább. Az átoltottság igen magas százalékot ér el, attól tartok.

Hogy mennyire vagyunk hát így oltások után védettek úgy istenigazából: nem is olyan könnyű kérdés. Tulajdonképpen nem is igazán szeretem a „védett” szót. Passzivitást, mozdulatlanságot sugall, a feladás, a belenyugvás lehetőségét. És még ha a derék francia író, Robert Merle Védett férfiak című regénye is eszünkbe jut: egészen sajátságos asszociációink is támadhatnak… Attól tartok, a „védekezés” szó lényegesen jobb. Aktivitást, erőt tételez föl. Részvételt, önálló elhatározást. A védettség: állapot, a védekezés: tett. A kezdeményező, az akarat, az elszántság páncélját használó férfias cselekvés maga.

Ebbe az irányba kell hogy mutassanak a jelek. Akár még itt, a körzeti rendelő oltalmat – oltást – adó helyszínéről távozóban is. Már csak ezért se örvendezzenek nagyon a nyakra-főre, régóta oltogatók. Akik most, úgy tűnik – erősíteni próbálnak, fel- és kihasználni próbálván a helyzetet, oltásokkal vagy másként, így és amúgy, alig egy évvel 2022 előtt. Csakhogy az oltás utáni állapot – tanúsítom – kimondottan felszabadító jellegű. Felrázó, tisztító. Aktivizáló hatású. Ez is oltások lélektanához tartozik. És ez talán nem is mellékhatás. De ha az, kifejezetten kívánatos.

(A szerző író)


Kapcsolódó írásaink

Kondor Katalin

Kondor Katalin

Naiv gondolatok jeles napok ürügyén

ĀA karantén sok megpróbáltatást hozott az emberekre, egyebek közt elvette tőlük a közös emlékezés melengető érzését is

Rab Irén

Rab Irén

Politikailag korrekt világkép

ĀNem értem, ki tud örülni a német sajtóban elhangzó egy-egy gúnyos, lenéző és hamis állítású mondatnak Magyarországról