Oltanak

Körzeti orvosi rendelő, délelőtt. Ha nincs is zsúfoltság, azért vagyunk itt a váróban egy páran. Folyamatos a jövés-menés, töltik a kitölteni valót, bemennek, arra a 20-30 percre kijönnek, megkapják az igazolást, már mennek is. Váltás, újak, újra és újra. Nem töltök ott ötven percnél többet, annyi mégis megállapítható: egy – gyanítom, erősen átlagos – fővárosi tetthelyen gyorsan, olajozottan, már-már szokványosan gördül, zajlik, halad minden.

„Viszlát négy hét múlva, ebben az időpontban.” Kilépek a napsütésbe: akkor most már – ötven százalékig legalábbis – védett vagyok, villan belém félig-meddig kérdés-, félig-meddig kijelentésformán, végtére is mit lehet tudni manapság, e téren (is) akkora a hírharangzűrzavar- és a hírpániközönvíz-kollekció, hogy tán jobb ebbe mélyebben nem is belegondolni. (Ennyit máris sikerült elérni, gratulálhatunk.)

Mire a valódi oltásokig eljutottunk: olyan mértékű manipuláció – tömegkommunikációs, főleg televíziós-internetes – „oltásmennyiség” ért bennünket, hogy alighanem több hadseregnek bőségesen elegendő lenne. Oltottak, oltanak bennünket, idestova egy éve. Egyetlen, illusztratív – de igen jellemző, tipikus – példa: a közelmúltban érkezett hidegfront felkonferálása. „Szibériai hideg közeleg.” „Dermesztő fagy tarolja le Magyarországot.” „Beköszönt az extrém hideg.” (Három-négy napig mínusz 3-4 fok volt, hajnalban pár fokkal több. Ez volt a szibériai, a dermesztő, az extrém és a többi. )

Mintha a rémisztés, a pánikkeltés, a riadt félelembe tuszkolás-taszigálás valamiféle középponti parancs buzgó végrehajtása lenne. Nem csak a valótlanságokra, a nyilvánvaló rémhírekre, kamuinformációkra, a klasszikus fake news speciális magyarországi pandémiás megjelenési formáira gondolok. Sajnos sokkal többről van szó. Arról, amit valaha a külvárosban a szabadulni akarók valahogy így fejeztek ki: na ne ótsál már, édesapám, mert…

Igen, a rettenetes az, hogy már a mostani idők előtt – midőn végre már valóban oltanak bennünket – szintén oltottak bennünket. Nem is akárhogyan, nem is akármilyen intenzitással és hatásfokkal, szovjet hódoltság alatt és után, sajna szinte mindegy. És íme az egyik legutóbbi végeredmény: eszerint a mostani oltások pusztító hatása másfél év múlva (miért pont akkor?) fog bekövetkezni, ki van ez találva, feleim, népirtás, rafinált genocídium, túl sokan vagyunk, így lehet ritkítani a jónépet, ugyebár. (Hát a munkaerővel mi lesz, elvtársak?)

Ez a gyöngyszem önmagában akkora oltóanyag, mint vagy ötezer Pfizer meg Sinopharm együttvéve. És igencsak hatékony. De van más is. Az orosz vakcina ellen gerjesztett ellenszenvet még lehet régi – ugyan abszolút idejétmúlt és indokolatlan – érzelmekre alapozni, de hogy szegény kínaiakkal mi a fészkes fekete fene bajuk lehet igazából, nem tudható.

Főleg, ha azt vesszük, hogy a gerjesztés következtében fintorgók amúgy imádják és megkülönböztetett előszeretettel veszik igénybe az olcsó és finom kínai étkezdéket meg a sok boltot a szétkapkodott zoknikkal, bugyikkal és mindenféle háztartási készségekkel – és soha rossz szó el nem hangzik a magyarul gyorsan megtanuló, mindig kedves, udvarias, készséges, sohasem agresszív, békés és dolgos itteni kínaiakra… És váltig van bőven más is, a Puskás Arénában fellelhető Orbán-alagúttól a szentgotthárdi Opel-gyár bezárásáról szóló hazugságig és tovább, tovább. Az átoltottság igen magas százalékot ér el, attól tartok.

Hogy mennyire vagyunk hát így oltások után védettek úgy istenigazából: nem is olyan könnyű kérdés. Tulajdonképpen nem is igazán szeretem a „védett” szót. Passzivitást, mozdulatlanságot sugall, a feladás, a belenyugvás lehetőségét. És még ha a derék francia író, Robert Merle Védett férfiak című regénye is eszünkbe jut: egészen sajátságos asszociációink is támadhatnak… Attól tartok, a „védekezés” szó lényegesen jobb. Aktivitást, erőt tételez föl. Részvételt, önálló elhatározást. A védettség: állapot, a védekezés: tett. A kezdeményező, az akarat, az elszántság páncélját használó férfias cselekvés maga.

Ebbe az irányba kell hogy mutassanak a jelek. Akár még itt, a körzeti rendelő oltalmat – oltást – adó helyszínéről távozóban is. Már csak ezért se örvendezzenek nagyon a nyakra-főre, régóta oltogatók. Akik most, úgy tűnik – erősíteni próbálnak, fel- és kihasználni próbálván a helyzetet, oltásokkal vagy másként, így és amúgy, alig egy évvel 2022 előtt. Csakhogy az oltás utáni állapot – tanúsítom – kimondottan felszabadító jellegű. Felrázó, tisztító. Aktivizáló hatású. Ez is oltások lélektanához tartozik. És ez talán nem is mellékhatás. De ha az, kifejezetten kívánatos.

(A szerző író)