Vélemény és vita
A magyar próza ereje (2.)
Szobakatedra. A Jókait támadóknak talán nem is a nemi szerepek, hanem a klasszikus és örök emberi értékek fájnak? – így fejeztem be korábbi írásomat, reflektálva arra, hogy már Az arany ember sincsen aranyból a genderhaladók számára
Jókai magánélete a saját korában sokakat felháborított, előbb az, hogy nála idősebb, majd az, hogy nála jóval fiatalabb nőt vett feleségül (így egészen korszerű volt), szépírói és gondolkodásformáló szerkesztői, publicisztikai, kritikai és parlamenti életművének jelentőségét azonban az utóbbi időkig nem kérdőjelezték meg.
Persze túl szerettek volna lépni Jókain azok is, akik rajta nevelkedtek, például Mikszáth és Bródy, Krúdy és Móricz, ám ez természetes, amikor a romantika egyeduralkodó írója mögött a realista, naturalista és lélektani próza útjait kereső új generáció le akarja dönteni a bálványokat.
Jókai erejét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy halála után több mint száz évvel is ezt a bálványt döntögetik. Talán éppen a látnoki képességeiről tanúskodó A jövő század regénye miatt, amit 1872-ben kezdett közölni, s utópiájában az 1952 és 2000 közt játszódó eseményeket jósolta meg. A kevésbé ismert Jókai-művek közé tartozik a könyv, ám az Örök harc és Örök béke részek előszavában az ismeret, a hit és a képzelet erejéről beszél, a többi közt a nemzet- és hazaféltés aggodalma mellett, ilyen gondolatokat fogalmazva meg:
„Láttam az eszmék nyomain támadt titáni harcokat egész fegyverben álló milliók között: az emberi jogért Amerikában, – a lelki szabadságért s nemzeti egységért Itáliában, – a nemzeti feltámadásért Lengyelországban, – egy hitbabonáért Kelet-Indiában, – az európai súlyegyenért a Krímben, – egy büszkeségért Franciaországban s egy absztrakt állameszméért Ausztria és Poroszország között és aztán egy társadalmi elvért Párizsban. Ezek tenger vért és milliárdokat elnyelő harcok voltak, s indító eszméik akár győzve, akár legyőzötten folyvást élnek.”
Hátborzongató éleslátás, ráadásul a „nagy küzdelmek között az emberi érdekek apróbb csoportosulásainak külön küzdelmét is” nyomon követi Jókai, a fajgyűlöletet, a nemzetiségi ellenszenvet és önfenntartási törekvést, a „szent és nem szent” közötti küzdelmet, a mohamedán fatalizmust és a „királyálmoktól holdkóros” kalandorokat. A fegyverkezési versenyt, az államadósságokat, a tőke és munka közt folyó harcot; s hogy minél „könnyebben halmozódik a pénz a társadalom magaslatain, annál könnyebben omlik szét onnan a társadalom lapályaiba”.
Folyik a harc „az erkölcsi életalap s a társadalmi rothadás között”; lassan kivágnak minden erdőt, „az égalj maga is mostohára változik”, s a „túlnépesült ó-világ kiömleszti szélein a tajtékot”: a száműzöttek és feltörekvők, a csalók és sarlatánok, „a szabadelvűség mártírjai” és a futóbolondok meg a kielégületlenek megváltoztatják „Amerika mostani jellemét”.
Viszont száz év múlva is lesznek sokan, „kik hazájukat szeretik, kik az emberiség nagy bajait orvosolni törekszenek, kik a néperkölcsöt nemesítik”. S velük szemben ott lesz a Nihil. Aki nem hisz „se Istent, se hazát, se nemzetet, se túlvilágot, se államot, se emberi törvényt, se családot, se becsületet, se költészetet; aki megtagadja a múltat, nem bánja a jövendőt, akinek nincs más célja, mint a mai nap, más ura, mint az én, más törvénye, mint azt tenni, ami neki jólesik”. – Jókai nem fantáziált vagy próféciált 1872-ben, hanem a tények és folyamatok ismeretében fogalmazta meg a következtetéseit. Viszont hitt a háború utáni „örök békében” is.
Az 1948 utáni kultúrapolitika tiltólistára helyezte Jókai e művét, s majd csak 1982-ben jelenhetett meg kritikai kiadása. A történelem másképp alakult ugyan, mint azt Jókai elképzelte regényében, ezen kívül minden „jóslata” aktuális. Az a bizonyos jövő, mely nekünk máig a jelen, és sok tekintetben nekünk is csak a jövő, az önkéntes szolgálatok jegyében valósul meg, „szilárd alapra helyezi a társadalmi erkölcsöket, s a családi életnek, a szerelemnek, az ideálnak oltárait újra fölszenteli”.
Visszahozza a szibériai száműzötteket újraéledt hazájukba; befolyást gyakorol az időjárásra, behatol a természet titkaiba; enyhíti az uralkodó járványokat; a nőnek becsült állást ad a társadalomban, a gyermeket az állam kincsének tekinti, s akként gondoskodik róla – írja Jókai. „Az csak egy pártnak ad létet, melynek jelszava: munkás hazaszeretet. Az csak egy vallás számára épít templomot, melynek dogmája: józan emberszeretet. […] Az a becsületszót olyan erőssé teszi, mint a törvény, s a lelkiismeretet teszi első folyamodású bíróvá.”
Javaslom a Jókait támadóknak, hogy A kőszívű ember fiai és Az arany ember mellé vegyük be a kötelező olvasmányok közé A jövő század regényét is. Ha elolvassák, talán megbékélnek Jókaival. Persze, ahhoz előbb mindenkinek önmagával kellene megbékélnie.
(A szerző irodalomtörténész)
