Vitéz Ferenc

Vélemény és vita

Februári fehér éhek

Itt hóval, másutt esővel vagy égből jött jeges darával köszöntött a február

A középiskolások nagyon várták, hogy megint együtt lehessenek – nem a tanórák, hanem a közösség miatt –, ám továbbra is a távolság egyszerre kényszerű és kiismerhetetlen varázsával kell valamit kezdeniük február végén meg márciusban, ki tudja, meddig. Az örök szerelmesek pedig (akik soha nem egy konkrét személybe, hanem mindig magába a szerelembe szerelmesek) tovább álmodozhatnak az „igaziról” – mert az esélyük sem volt meg arra, hogy találkozzanak vele. Talán a virtuális kapcsolatok is erejüket veszítették, mert nem volt mögöttük a valóság lehetősége.

Ez a február is elmúlik mindjárt – vagy eltelik (bár a kettő között minőségi különbség van, mert az „elmúlás” nem, de az „eltelés” magában rejti a betelést és a beteljesülést), éledezik a remény a tavaszra, az újjászületésre. Ez a tavasz most más lesz, mint a többi, más a remény is, mert minden korábbinál jobban meg van telve az éhséggel. Magunkra szedtünk némi, a tükröket ellenségként tekintő hájat ugyan a bezártságban, az éhségünket szeretnénk átfordítani valami (nem a testünket, hanem a lelkünket hizlaló) cselekvéssé.

Márai Sándor A négy évszak című prózai epigrammakötetében ezt írta a februárról: „Így ülünk a februári hajnalban, kedvetlenül és lila körmökkel. Kamránk, melyet ősszel bölcsen megraktunk, kiürült már, a befőtteket és az oldalast megettük, a savanyú káposzta végére járunk. Ismerőseinket elviszi egy tüsszentés is e hetekben.”

Látjuk, hogy a nők lakkcsizmái besározódnak a hólében, nőiségüket szinte már ki sem tudják fejezni (a körömfestések vagy
a sminkek kérdőjeles idejében nem sok értelme van körömnek és sminknek). Számukra ez idő tragikus következmény is lehet, mint ahogy a férfiak számára is, akik nem lelik módját a nőiséggel való találkozásra, de még a lila körmöt átfestő nőiségigényre vagy a sminkre sem.

„A könyvekre csömörrel pillantunk ez éjjeleken, úgy tetszik, már elolvastunk minden könyvet, s egyik sem tudott segíteni – írja Márai. […] A fényre emlékszünk, mely reménytelenül hiányzik életünkből, a fényre, melyben van valami pogány és kegyetlen, valami erkölcstelen és nagyszerű, mint az életben. Aztán arra gondolunk, hogy ez a hónap, mely telítve van zenekari hangversennyel és tüdőgyulladással.”

E hónapban az íróknak is le kell csökkenteniük a tevékenységüket, egyszerre legföljebb négy-öt sort lehet írniuk (Márai szerint). Úgy kell viselkedniük, mint a medvéknek, akik nem is gondolhatnak a farsangra, mert mindig kimaradnak belőle. Legföljebb viccelődhetnek velük – az írók négy-öt sorban, a nem írók egy képben és egy képaláírásban fejezhetik ki azt, hogy mit gondolnak a világról.

S mikor az ember azt érzi, hogy „az ablak előtt a fákat nyöggetik a böjti szelek”, az „eszelős öröm” és a „visító boldogság” (amely „fütyölt az értelem méltóságára”), hirtelen rádöbben arra, hogy februárban kellett volna mindent újrakezdeni, nem pedig januárban.

A februárból ugyanis már látjuk a tavaszt, míg a januárból az egész esztendő reménységében mégis „csak” a februárt látjuk. A tavasz pedig mindig ígér valamit, legrosszabb esetben is önmagát kínálja föl prédaként, hogy éljünk vele. Tanuljuk meg szeszélyességéből, hogy bár tavasznak gondoljuk, lehet még az elrejtőző, jégbe reppenő tél is, és hogy a rügyek nem garanciák a virágzásra.

Márciusra készülve olvasom Márai Sándor februári jegyzeteit, és köztük, intéséhez hűen, a rövid lelki és gondolati esszenciák aktualitásával találkozom. „Az elmúlt két évtizedben [az 1938-as megjelenést tekintve: az első világháború után] egyetlen magyar író sem követett el nő miatt öngyilkosságot. Rossz jel: rossz a nőkre és rossz az irodalomra.”

Az irodalom közben átalakult, a nők is, a férfiak is átalakultak: nem találták meg önmagukat az irodalom által is rögzített, átalakuló világban. Mostanában öngyilkosságot nem azért követnek el az emberek, mint Goethe és az ifjú Werther idejében, hanem ezért, mert feladva az egyik énjüket, nem találják meg a másikat.

Erről nem írt Márai (szó szerint), de arról igen, hogy a gazdagok végül már nemcsak a pénzben, hanem a nagybetűs jelképekben is gondolkoznak (Örömben, Igazságban, Tulajdonban – amely három egymással összefügg: a Tulajdon Igazsága teszi az életet Örömmé), és úgy lebegnek az élet fölött, mint a szentek. Érdemes föllapozni Márai A szerep című, a színpadias létre vonatkozó kilencsoros írását is a februári ciklusból, amely így kezdődik: „Mikor a világba megyek, mikor emberekkel beszélek, egyszerre megszűnök én, s elkezdődik a szerep – csak a festék és a vendéghaj hiányzik.”

József Attila verseiben (olvassuk később) van „valamilyen gyöngéd és remegő dünnyögés, mintha egy őz dideregne és vinnyogna a holdfénytől hideg és veszélyes világban”, verseinek remegése azonban fehérséggé változik. Fehér fényjelekké – jaj, micsoda blaszfémia ez most, a „fekete fények” idejében! – februári reggeleken, számjegyekből fölépülő Bach-fúgává. Valami sóhajjá, „reggel négykor”, amely azt kívánja, hogy Magyarországnak tengere legyen, amelynek partján borral koccinthatna Verlaine és Vörösmarty. Hiszen az olvadásban „elég odavetni egy jó szót, és [a világ] nyakadba borul”.

Most már csak azon kell gondolkodni e februárban, amelynek mindjárt vége van, hogy vajon képesek vagyunk-e elhordozni ezt a terhet. Hogy eléggé kifehéredtünk-e a terhek cipeléséhez. Hogy a Bach-fúga ébresztette végtelen fehérségünkben szeretnénk-e kifehéríteni a március sarát is. S a tél keltette hiányban elég éhesek vagyunk-e arra, hogy megtaláljuk végre önmagunkat?

(A szerző irodalomtörténész)

Kapcsolódó írásaink

Őry Mariann

Őry Mariann

Aki kimarad, az lemarad

ĀJoe Biden az európaiakhoz szól! – lelkendezett a nyugat-európai liberális sajtó, mielőtt az új amerikai elnök beszédet tartott a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencia rendhagyó, virtuális rendezvényén, múlt pénteken

Bogár László

Bogár László

Poszt-Covid-dilemmák

Ā1000. Állandó szerzőnk, a kitűnő publicista, közgazdász Magyar Hírlap-béli ezredik írását olvashatják. Köszönjük hűségét. Isten éltesse Bogár Lászlót, azt kívánjuk neki és magunknak, hogy még legalább ennyi cikkel örvendeztessen meg minket

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom