Domonkos László

Vélemény és vita

Pacepa halálhírére

Egy hete érkezett a hír: 92 éves korában az Egyesült Államokban koronavírusban elhunyt minden idők egyik leghíresebb titkosszolgálati vezetője, Ion Mihai Pacepa, Ceausescu egykori kémfőnöke

(Érdekes, megfigyeltem, az ilyen alakok – ávós főtisztek, kémfőnökök, maffiózóvezérek és hasonlók – általában 88–90–95 éves korukban lelik halálukat, míg egy József Attilának 32, Petőfinek 26 évesen kellett elmennie, de példának okáért Semmelweis Ignác mindössze 47, Teleki Pál is csak 62 évet élt – nagyon nincs ez így jól, Úristen…)

Ez a Pacepa azon ritka román könyvíró volt, akinek műve igazi kincsnek számított: emlékszem, Raffay Ernővel mekkora örömmel, milyen titkos összeesküvői boldogsággal forgattuk 1987-ben a nagy nehezen megszerzett és több mint bizalmas belső kiadványként magyarul megjelent Pacepa-emlékiratokat, a Vörös horizontok című – a rendszerváltozás után persze már „rendes” formában is kiadott (de akkor is szenzációnak számító) – nagy leleplezést. (Amit az először 1993-ban napvilágot látott A Kreml öröksége hatásában, átütő erejében már meg sem közelített.)

Pacepa számolt be – számos, rendkívülinek-újdonságnak számító disznóság mellett – például arról is, az őrült diktátor „raduval” (radioaktív sugárzással) hogyan akarta eltetetni láb alól Király Károlyt, az erdélyi magyarság egyik vezetőjét (Károly bátyánk húga, Király Ibolya azután számos részletben megerősítette és roppant izgalmas részletekkel egészítette ki Pacepa információit).

Magyar vonatkozás az a páratlan bravúr is, hogy az egyik legkiválóbb, 2018-ban elhunyt, de máris méltatlanul feledni kezdett magyar filmes-televíziós újságíró, a nagyszerű M. Szabó Imre volt tudtommal egyetlen nemzettársunk, akinek az inkognitóban, rendkívüli biztonsági intézkedések között élő néhai kommunista titkosszolga-potentát, a Ceausescu-korszak Securitatéjának 1978-as disszidálásáig helyettes vezetője – nem akármilyen körülmények között – interjút adott…

Nagy leleplező volt valóban, és mint a nagy leleplezők általában, ő sem volt mentes a gyarlóságtól, hogy olykor csak a valódit mondja, ne csak az igazat: hitelességét ugyan többnyire indokolatlanul vonták kétségbe, annyi mindenesetre alighanem az igazsághoz híven kiderült róla, hogy – hiába, a Balkán és a klasszikus tétel, miszerint románnak lenni nem nemzetiséget, hanem foglalkozást jelent – a legkorruptabb korabeli hatalmasságok közé tartozott, és különleges, még a kortárs nómenklatúrán belül is többszörösen kitüntetett helyzetével úgy és annyiszor élt vissza, ahogyan és ahányszor csak akart.

Viszont tény: Pacepa nélkül talán 1989 decembere sem úgy és akkor jön el, ahogyan eljött. Ceausescu nemcsak halálra ítélte és (természetesen) mindenétől megfosztotta, de egy évtizeden át mindent megtett, hogy Király Károly – és még oly sokan – sorstársává váljék. (Nagyon is indokolt volt az a James Bond-filmekbe vagy talán inkább sci-fikbe illő életmód, ahogyan ez a politikai menedékjogot kapott, hivatalnok küllemű, széles fekete keretes szemüvege mögül aggodalmaskodva a világba pislogó férfiú létezni kényszerült a szabadság birodalmának kinevezett Egyesült Államokban.)

A román legfelsőbb bíróság 1999-ben rehabilitálta, 2004 végére tábornoki rangját is visszakapta – ennek ellenére sohasem tért vissza hazájába. Ő tudta, miért… Mi azt tudjuk: a Pacepák ideje mindig elérkezik. A végkifejletekkel együtt, így is, úgy is. Hogy ezt jó tudni vagy mégsem annyira: nézőpont kérdése, ki-ki döntse el maga. Búcsúzásképpen egy román szó mindenképpen dukál. (Ezt is ki-ki értse, ahogy akarja.) Mulcumim, köszönjük, domnu general.

(A szerző író)

Kapcsolódó írásaink

Szakály Sándor

Szakály Sándor

Nem kellett megvárni

ĀSok-sok minden előkerülhet a ládafiából. Olyan dolgok is, amikre esetleg már nem is emlékszünk, hogy mikor és miért is kerültek oda

László Tamás

László Tamás

A székelység számára kinyílt a nagyvilág

ĀBékés úton lehetne kimunkálni, adaptálni már létező, célba jutott megoldásokat és újakat megfogalmazni a kisebbségek jogai, gazdasági-társadalmi fejlődése érdekében