Vélemény és vita
Klímavédelem vagy klímabiznisz, avagy a kisfröccs nem füstöl
Az utóbbi hónapokban nagy érdeklődéssel olvastam a Magyar Hírlapban, a klímavita témakörében megjelent cikkeket
Elismert tudósok, műszaki és gazdasági szakemberek fejtették ki véleményüket erről a témakörről. Úgy gondoltam, hogy vegyészmérnökként, az egyetemi kémia és környezetvédelem oktatásában csaknem harminc évet eltöltött szakemberként én is szeretnék hozzászólni a témához.
A klímavédelem híveinek véleménye három pontban foglalható össze:
1. A Föld átlaghőmérséklete nagy mértékben növekszik, elértük a globális felmelegedés korszakát.
2. A felmelegedésért elsősorban az antropogén (emberi) szén-dioxid-kibocsátás a felelős.
3. Ezért intézkedéseket kell hozni a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére, hogy ezáltal megvédjük a földi életet a klímakatasztrófától.
Először nézzük meg a hőmérséklet növekedését. Az IPCC (Intergovernmental Panel on Climate Change, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközeli Testülete) szerint a földközeli levegő átlaghőmérséklete az 1905 és 2005 közötti száz évben 0,74 °C-kal nőtt. A felmelegedés főként a jóval több szárazföldet tartalmazó északi féltekén mutatkozik. Ugyanis a Föld felszíne gyorsabban melegszik, mint az óceánok, az utóbbiak nagyobb hőkapacitása és a párolgás okozta hőveszteség miatt.
Magyarországon 1870 óta mérik rendszeresen a levegő hőmérsékletét.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) adatai szerint a 2018-as év volt a legmelegebb év ebben a százötven éves időszakban, a második és harmadik legmelegebb év szintén a 2000 év utáni időszakra tehető. Ezért a 2018-as évet részletesen elemeztem. Ebben az évben az országos középhőmérséklet 12,07 °C volt, ami 1,8 °C-kal haladta meg az 1981–2010-es évek átlagát. A nyári napok és a hőségnapok száma is több volt, mint az említett harminc év átlaga. Ugyanakkor a téli napok és a zord napok száma csökkent. Ezek az adatok összhangban vannak a hétköznapi megfigyelésekkel: nyáron vannak gyakran igen hosszú forró időszakok, míg a telek enyhébbek, mint az elmúlt évtizedekben.
A WMO (World Meteorological Organization, Meteorológiai Világszervezet) adatait vizsgálva hasonló megállapításokra jutunk. Európában a harmadik legmelegebb év volt 2018, ebben az évben a felszín közeli hőmérséklet 1,2 °C-kal volt melegebb, mint az említett harminc év átlaga. A Földet tekintve 2018 a negyedik legmelegebb év volt, a középhőmérséklet 0,43 °C-kal haladta meg az 1981–2010-es évek átlagát.
Ezek az adatok kétségtelenül a felmelegedést bizonyítják. Ugyanakkor az időjárás változik, gyakran szélsőséges jelleget ölt, és a Föld történetében mindig voltak hidegebb és melegebb periódusok. Ezenkívül az is érdekes, hogy a felmelegedés sokkal nagyobb nyilvánosságot kap a médiában, mint az esetleges hidegebb időszakok. Részletesen, gyakran több hétig ismételgetve írnak arról, ha például a sarkvidéken, Grönlandon vagy Jakutföldön extrém magas hőmérsékleteket mérnek.
Mellette jóval kisebb publicitást kapott az a tény, hogy 2019 májusában Magyarország mellett Olaszországban és Hollandiában is havazott, pedig ezek azért nem megszokott dolgok. Sőt ugyanebben az időszakban az Egyesült Államok hat északkeleti államában, amelyek összterülete Magyarország területének több mint háromszorosa, szintén jelentős havazás volt. A hótakaró vastagsága néhol a 20-25 cm-t is elérte, komoly közlekedési nehézségeket okozott. Persze lehet mondani, hogy ez csak egyszeri eset, 2019 májusa kivételes hónap volt.
De 2020 december végén ötven-száz éves hidegrekordok dőltek meg Nyugat-Szibériában, 2021 januárjában negyven éve nem látott mennyiségű hó és hideg volt Madridban és környékén. Összefoglalva megállapítható, hogy valóban emelkedett az átlaghőmérséklet az utóbbi években. Ugyanakkor ez az emelkedés közel sem extrém mértékű, az időjárás változatos, vannak hidegebb időszakok is.
A globális felmelegedés következményének tartják a tengerek szintjének nagymértékű megnövekedését elsősorban a sarki jéghegyek olvadása miatt. A klímamodellek szerint a tengerszint az évszázad végére egy-másfél métert emelkedik, sőt egyes modellek a többméteres szintemelkedést sem tartják kizártnak. Szerintük az alacsonyabban fekvő területek – például Nyugat-Hollandia – víz alá fognak kerülni, de láttam már képeket vízben úszó Velencéről és Londonról is. Az emberek millióinak kell majd elhagynia otthonát.
Ez az elmélet kiválóan alkalmas az emberek megtévesztésére és félelem keltésére, de sajnos (vagy inkább szerencsére) nem igaz. A Statista.de német statisztikai hivatal elemzése szerint, amely a NASA műholdakkal mért adataira támaszkodik, az utóbbi harminc évben évente átlagosan 3,3 mm-t emelkedett a világtengerek szintje. Ez az évszázad végéig tartó időszakra számolva nyolcvan év alatt 264 mm-t, azaz 26,4 cm-t jelent, ami messze elmarad a klímamodellek szerinti becsléstől.
A következőkben nézzük az üvegházhatás jelenségét és benne a szén-dioxid szerepét.
A Nap különböző hullámhosszúságú sugarai elérik a Föld felszínét. Egy részük elnyelődik, más részük visszaverődik. A visszaverődő sugárzás jórészt a nagyobb hullámhosszúságú infravörös tartományba esik, és ezt a sugárzást a légkörben lévő üvegházhatású gázok elnyelik. Így a hőenergia az alsó légrétegekben marad, ami felmelegedést eredményez. Ez azonban természetes jelenség, üvegházhatás nélkül 33 °C-kal hidegebb lenne a Földön.
Az üvegházhatásban kétségtelenül szerepet játszik a szén-dioxid is. Ennek a mennyisége a legújabb mérések szerint 400 ppm (parts per million), azaz 0,04 térfogatszázalék körüli, és elnyeli az infravörös sugarakat. Jóval nagyobb szerepet játszik azonban ebben a vízgőz, amelynek mennyisége a nedves, csapadékos légkörben akár a négy térfogatszázalékot, azaz a szén-dioxid mennyiségének a százszorosát is elérheti. Emellett a vízgőz sokkal nagyobb hullámhossztartományban képes elnyelni az infravörös sugarakat. A vízgőz szerepét a klímamodellek mégis valahogyan elfelejtik megemlíteni.
A szén-dioxid színtelen, kis koncentrációban szagtalan gáz, a levegő természetes összetevője. A zöld növények a fotoszintézis során megkötik a levegő szén-dioxid-tartalmát, és szerves anyagot, valamint oxigént termelnek. Nem mérgező gáz, sőt inkább jótékony hatású. Üvegházas növénytermesztésben szén-dioxidos dúsítást alkalmaznak, mert a nagyobb szén-dioxid-koncentráció megnöveli a termésátlagot. Felhasználják a reduktív borászatban is (a nitrogéngáz mellett), valamint gyógykezelésekre a mofettákban. Csak akkor káros és okozhat légzési problémát, ha zárt térben a szén-dioxid-koncentráció öt térfogatszázalék fölé emelkedik.
A szén-dioxid nem füstöl. A klímavédők gyakran készítenek olyan képeket, amelyeken füstölgő gyárkéményeket mutatnak, és mellette felhívják a figyelmet a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére. Ez mindenképpen látványos és hatásos, hiszen azt mutatja, hogy a kéményekből áramlik ki a levegőt szennyező anyag, csak éppen ez sem igaz, ez nem szén-dioxid. Ha a szén-dioxid ilyen lenne, akkor a dúsított ásványvíz, a Coca-Cola és a kisfröccs is füstölne.
A szén-dioxid kétféle módon, természetes és antropogén forrásokból juthat a légtérbe.
A legfontosabb antropogén forrás az energiatermelés, ez a hivatalos magyarázata annak, hogy a klímavédők elsősorban az energiatermelést akarják átalakítani, a fosszilis energiahordozók (szén, földgáz, kőolaj) helyett a megújuló energiaforrásokat (főként nap- és szélenergia) használni. Fontos antropogén forrás még a közlekedés, valamint az ipari és a mezőgazdasági termelés. Az antropogén források összesen azonban csak a szén-dioxid-kibocsátás négy-öt százalékáért felelősek, a többi 95-96 százalék természetes forrásokból származik. Vizsgáljunk meg alaposabban egy fontos természetes forrást, az emberi légzést.
A belélegzett levegő szén-dioxid-tartalma 0,04 térfogatszázalék, a kilélegzett levegőé viszont 4,1 térfogatszázalék. Ez mintegy százszorosa a belélegzett levegőének, tehát az ember egyáltalán nem „karbonsemleges”. Egy felnőtt ember naponta átlagosan (persze testsúlytól és fizikai aktivitástól függően) 580 liter szén-dioxidot lélegzik ki normál állapotban (0 °C és 1 atm). Ha ezt az értéket a Föld átlagos, körülbelül 10 °C-os éves átlaghőmérsékletére, a szén-dioxid-tömegére és egy évre átszámítjuk, akkor azt kapjuk, hogy egy ember évente 410 kg, azaz 0,41 tonna szén-dioxidot bocsát ki.
Érdekes eredményt kapunk, ha az elmúlt csaknem harminc év távlatában összehasonlítjuk a Föld lakosságának növekedését a mért szén-dioxid-koncentráció növekedésével. 1990-ben a Föld lakossága 5,288 milliárd fő volt. Az általuk évente összesen kilélegzett szén-dioxid mennyisége 2,17×109 tonna, azaz 2,17 gigatonna. A lakosságszám 2019-re 7,720 milliárd főre nőtt.
Ennyi ember évente összesen 3,17 gigatonna szén-dioxidot lélegzett ki. Ezek a számok azt mutatják, hogy 29 év alatt 46 százalékkal nőtt a természetes emberi légzés általi szén-dioxid-kibocsátás. Ugyanebben az időszakban a légköri szén-dioxid-koncentráció 350 ppm-ről 400 ppm-re emelkedett, ami 14 százalékos növekedésnek felel meg. Ebből persze nem szabad azt a téves következtetést levonni, hogy az ember természetes élettevékenysége során súlyos klímapusztítást végez. Inkább az a lényeges, hogy a szén-dioxid-koncentráció növekedése a légkörben jórészt természetes folyamat.
Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a szén-dioxid-koncentráció 2020-ra tovább növekedett, ez év szeptemberében már 410 ppm-et mértek a Manua Loa-i mérőállomáson. Ugyanakkor a kiszámított antropogén szén-dioxid-kibocsátás ez alatt az egy év alatt világviszonylatban 6,5 százalékkal csökkent, főként a koronavírus okozta ipari termelés csökkenése és a jóval kevesebb utazás miatt.
Ezek után felmerül a kérdés: mi az oka annak, hogy a klímavédők ennyire sulykolják a globális felmelegedést, és a szén-dioxidot nevezik meg mint legfőbb bűnöst? Az ok gazdasági, pénzügyi és politikai jellegű. Legfontosabb céljuk az energiatermelés átalakítása és a szén-dioxiddal való üzletelés lehetősége.
Az előbbire jó példa a németországi energiafordulat (Energiewende), amelynek fő célja az atomenergia fokozatos kivezetése és a megújuló energiák részarányának növelése. A megújuló energiák részaránya Németországban 2019-re elérte a 42 százalékot az energiatermelésben. Ennek azonban nagyon komoly ára van. A teljes energiafordulat becsült költsége meghaladja az 500 milliárd eurót, és ennek következményeként Németország büszkélkedhet Európában a legmagasabb lakossági villamosenergia-árral. Igaz, az energiafordulattal foglalkozó cégek, vállalatok és befektetők hatalmas haszonra tehetnek szert.
A másik a szén-dioxiddal való üzletelés lehetősége. Az Európai Unió kibocsátáskereskedelmi rendszere (European Union Emissions Trading System – EU ETS) 2005-ben indult. Megfogalmazott célja az energiaágazatból, az iparból és a közlekedésből származó üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése.
A részt vevő országok a kiszámított kibocsátásaik alapján kötelező kvótákat kaptak. Ha ezután kevesebb szén-dioxidot bocsátanak ki, akkor a fennmaradt kvótáikat eladhatják, tehát nyereségre tehetnek szert. Ha viszont többet bocsátanak ki, akkor kvótákat kell vásárolniuk, így büntetve ezzel a többletkibocsátást.
Létrejött a kibocsátási egységek piaca, a kibocsátási egységeknek áruk lett. A hangzatos megfogalmazás szerint aki többet szennyez, az fizessen annak, aki kevesebbet szennyez.
A részt vevő országok vállalják szén-dioxid-kibocsátásuk folyamatos csökkentését. Így eldönthetik, hogy energiatermelésüket, iparukat és mezőgazdaságukat alakítják át nagy költséggel, vagy karbonkvótákat vásárolnak – szintén egyre nagyobb költséggel.
A karbonbiznisz színhelye a lipcsei energiatőzsde, ahol áram és földgáz mellett szén-dioxid-kvótákkal is folyik a kereskedés.
A tőzsdén 2019-ben 1,139 millió tonna szén-dioxidnak megfelelő karbonkvóta került forgalomba. Ez a mennyiség önmagában is megdöbbentő, de még megdöbbentőbb az a tény, hogy a levegő természetes alkotórésze árucikk lett, a szén-dioxid levegőkémiai fogalom helyett gazdasági és pénzügyi fogalommá vált. És mindez a környezetvédelem köntösébe csomagolva.
A Bloomberg Pénzügyi Vállalkozás adatai szerint a karbonkvóta átlagára a lipcsei tőzsdén 2017-ben 5,84 euró volt, amely 2020 decemberére 30,0 euróra, azaz három év alatt több mint ötszörösére emelkedett. Az Európai Unió az emissziókereskedelmi rendszert tovább szigorítja, cél a „karbonsemlegesség” elérése 2050-re. A részt vevő országok vállalják a kibocsátásaik további csökkentését. Ez természetesen a karbonkvóta-kínálat csökkenéséhez és ezzel együtt a kvótaár növekedéséhez vezet. A biznisz tehát folytatódik, és a nyereség egyre nagyobb lesz.
A fentiekből láthatjuk, hogy egyáltalán nem környezetvédelemről vagy klímavédelemről van szó. Ezt szerintem legfrappánsabban Czelnai Rudolf professzor, a Meteorológiai Világszervezet egykori tudományos igazgatója, majd főtitkárhelyettese fogalmazta meg, ezért én is az ő szavaival szeretném befejezni: „Machiavellitől tudhatjuk, hogy a sikeres politika titka az, hogy a ráció mellett (ami fontos) szükség van valamilyen maszlagra is a tömegek számára (mert a rációra a tömegek ritkán vevők). No mármost, ha az energiaügy a ráció, és azt a klímaügy mögé eldugják, akkor ez azt jelenti, hogy a klímaügyet maszlagnak tekintik. Így a politika mögé bújva beindult az évezred talán legnagyobb üzlete: a klímabiznisz.”
(A szerző egy. adjunktus)
Szerkesztőségünk a témában várja a további véleményeket, észrevételeket a [email protected] e-mail-címen
