Szerencsés Károly

Vélemény és vita

Politikai divatok

Az a bírálat, amely nem párosul hazafisággal, pozitív tettekkel, öncélú, pusztító és romboló

Politikai divat lett becsmérelni a magyart. A kívülről jövő támadásokat értjük, de jól nem esnek.  Mindig a belső bajok a fájóbbak. Mi, magyarok amúgy is nagy előszeretettel kritizáljuk magunkat, szinte kéjesen emlegetjük fel hibánkat, felnagyítjuk azokat az Alpok legmagasabb csúcsaihoz.

Nem egészséges ez, valami meghasonlottságot jelez. Talán van benne egy kis dac is: ha már annyi kudarc ért minket a történelmi időkben, legalább hibáinkban legyünk a legnagyobbak. Ostorozásunkban érdekes módon a legnagyobbjaink jártak az élen, de náluk megvolt a világos jobbító szándék. S e kettő olyan összhangban volt, hogy életüket is feltették nemzetünk jövőjére.

Nem idézem itt a különböző bíráló megjegyzéseket, de hangsúlyozom a jobbító szándékot, amit az életművek tesznek megkérdőjelezhetetlenné. A féltés mondatta Széchenyivel, Petőfivel, Jókaival, Eötvös Józseffel, Ady Endrével a kritikus megjegyzéseket, és ez a féltés, ez a szeretet eredményezte a feltétlen azonosulást a nemzettel.

Olyan azonosulás volt ez, ami igen ritka a világban, az egyéni sorsok annyira összenőttek a nemzet sorsával, hogy utóbbi sorsfordulói, leginkább tragédiái igen gyakran a személyes sorsokban is megmutatkoztak. Értendő ez úgy, hogy akár bele is haltak a nemzet tragédiáiba. Az önismeret náluk tehát együtt járt a hangos bírálattal és a cselekvő hazafisággal. Ennek van létjogosultsága, pontosabban csak ennek van helye egy nemzet életében. Az a bírálat, amely nem párosul hazafisággal, pozitív tettekkel, öncélú, pusztító és romboló.

Megtapasztaltuk ezt is az évszázadok során. S valami olyan rossz kombinációt látok elterjedni az utóbbi időkben, hogy a kritika mellé nem párosul jobbító szándék, s ezzel a bíráló mintegy ki is vonja magát a nemzetből, már nem önbírálatról, önismeretről van szó, hanem a magyarság feletti ítélkezésről. Kívülről, sőt felülről. Ennek végletekig vitt szélsőséges megnyilvánulása, hogy tagadják a nemzet létjogosultságát, s valami nagy globalizmusban képzelik el az emberiség létét, ahol csak az egyének maradnak, nemzeti közösségek nem.

Ezzel megszűnne az a védelem, amit a nemzet és állama nyújt tagjainak például a szabadságjogok, a kultúra, a nyelv, a szokások, a rend, de akár az életminőség vagy az egészség megőrzése terén. Ilyen világban csak kiszolgáltatott, természetes védelem nélküli egyének élnek, akiket sokkal könnyebb szellemi uniformisba öltöztetni.

Az önkritika jogos és szükséges képességéből mintha átkelnénk az ítélkezés, akár a saját magunk feletti ítélkezés mezejére. És sokan ennek értelmében kivetkőznének nemzeti mivoltukból. Most nem azokról beszélek, akiknek ez soha nem jelentett komoly lelkiismereti kérdést, mert csak feltételesen, részlegesen érezték magukat a nemzet részének.

Hanem azokról, akik csak a kritikát fogalmazzák meg, a hazafiságot, a patrióta tetteket már sajnálják, s egyéni sorsuk és ambícióik miatt ezt a kritikát felerősítették magukban egészen a tagadásig. Válaszaik sokfélék. A legegyszerűbb itthagyni mindent. Hiszen hány emberöltő óta hallották, hogy „kint” mennyivel jobb. Az elátkozott kérdés: ha nem ide születsz, mi lehetett volna belőled? S csak nagyon kevesen mondják: ami lettem, az annak köszönhető, hogy ide születtem.

A legokosabbak – de csak ők – elmondták, mit köszönhettek magyarságuknak. Nobel-díjasok, nagy tudósok, művészek. Bizony kevesen voltak és vannak, akik úgy érezték, tartoznak is valamivel a hazának. Összes ősünknek, akik a hazát megőrizték, és nekünk is, akik őrizzük. Még a „piszkos, gatyás, bamba” társaknak is, akik csak fütyörésztek, és eltemették a nótát.

Ítélkezés az is, ha a saját felelősségünket, a saját becsületünket hamar elfelejtjük, s mindig mindenért mást teszünk felelőssé. Ez sem önismeret, önbírálat. Ebben is nagy hagyományaink vannak. S az a „más” lehet akár a testvérünk, de lehet egy csoport, verbuváljuk is össze akármilyen alapon a gyűlölet fertőzte agyunkban.

Vallási (vallástalansági), etnikai, politikai alapon. Erre a primitívségre aztán „politika” épül, sőt ideológia. Megtapasztaltuk, mert ránk erőltették világmegváltó ideológusok meg birodalmi politikusok. Ezért az idegenkedésünk a birodalmaktól. A birodalom igényli az ideo­lógiai azonosulást, s ha vonakodnánk, kikényszeríti akár zsarolással, véres erőszakkal is.

A most készülő európai (és átalakuló amerikai) birodalom ideológiája pedig alapve­tően az ítélkezésre épít. A „fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak és nők” elítélésére. Rémisztő képződménnyé nyilvánítására. Önpusztítás ez, nem önkritika vagy önismeret, s hogy mi ezt látjuk és ki is mondjuk – élni akarunk, s a politikai divatokat nem majmoljuk-, elviselhetetlen skandalum a majmolók számára.

Sokan viszont egyszerűbb megoldást keresnek, és mindent az államtól várnak, s mindenért az államot teszik felelőssé. Az államot azonosítják a kormánnyal és – ez is nagy tradíció – annak fejével. Így volt ez Tisza Istvánnal, Bethlen Istvánnal, sőt Antall Józseffel is. Mérlegelni, megfontolni se kedv, se képesség nincsen. Ebből aztán lehet feledékeny rajongás is, mint Ferenc Jóska vagy Kádár János iránt, akiknek könyékig véres volt a karjuk.

De oda se neki. Leginkább gyűlölet született ebből a mentalitásból, szeretet kevésbé. De ha keveredett is a kettő, a politikában mindig voltak és lesznek olyanok, akik tesznek róla, hogy a gyűlölet kerekedjen felül, legalább arra a napra, amikor választani kell. Ezzel tisztában kell lenni.

Jókai Mór nagyon régen, másfél évszázaddal ezelőtt írta ezt: „Nálunk mindenki benne él a közéletben; a munkás ettől várja jobb sorsát, a kereskedő üzlete felvirágzását; a tudománynak ez ad vállára szárnyat vagy lábára láncot; a jellem ebben edződik acéllá, vagy olvad salakká; ennek saját cultusa van, saját dogmái, saját költészete és különösen saját divatjai.” Amikor ezt írta Jókai – 1862-ben –, még nem használták az elektromos áramot, de még a gázlámpa is nagy csoda volt, 1856-ban jelent meg tömegesen Pest belvárosában.

Igaz, hatlövetű Colt már volt, de az sem nálunk. Magyarországon (nem a trianoni terület!) nagyjából ötszáz gőzgép működött, s a kőbányai Dreher-sörgyár is csak a következő évben alapíttatott. Az országban háromezer-hatszáz kórházi ágy volt, és nagy szenzáció volt (riadalom, elutasítás), hogy Korányi Frigyes, Szabolcs vármegye főorvosa javaslatára a megyében kötelezővé tették a himlőoltást.

A világ s benne Magyarország másként nézett ki, de az ember és a közélet (politika) úgy látszik már akkor is hasonló volt. Legérdekesebb mégis az, hogy Jókai a közélet kultuszairól, dogmáiról, költészetéről és divatjairól ír. Ezektől ha szabadulhatnánk! A politikai költészet még hagyján, de a politikai kultuszok!

A személyi kultusz vagy az ideo­lógiák szemellenzője. Egy nemzetiszocialista vagy kommunista „istentisztelet” de el tudta vakítani az embereket. És az ehhez szükséges politikai dogmák. Politikailag korrekt állítások, amelyeket megkérdőjelezni nem szabad, sőt gondolkozni róluk, értelmezni, vizsgálni sem. Mert jön a megbélyegzés, kirekesztés. És a politikai divatok. Látható, hogy ezek a „divatok” az egyszer már levitézlett kultuszok, dogmák újbóli összegyúrásából állnak. És ehhez kellenek a jobbítási szándékot nélkülöző, önző szándékú kritikák.

Van táptalaja ennek, mert sok ember viszonya a világhoz, megelégedettsége vagy elégedetlensége nem feltétlenül a valós viszonyoktól függ, hanem gondolatainak rögeszmévé torzulásától, pillanatnyi lelkiállapotától, hangulatától. Ez utóbbiak manipulálása sokkal könnyebb, mint a viszonyok változtatása, az ország felemelése, fejlesztése. A manipuláció célja Jókai korában is ugyanaz volt, mint ma, csak az eszközök változtak.

Hogy lett Magyarországon politikai divat az önmarcangolás, saját nemzetünk becsmérlése, hosszú történet. A dolgunk az, hogy ezt a divatot ne fogadjuk el evidenciának, az önismeretnek álcázott önpusztítást vessük el, a bírálat mellé pedig mindig tegyük oda a jó szándékot és teremtő erőfeszítéseinket.

(A szerző történész)

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Mosoda

ĀFricska. „Az ellenzéki szavazók réges-rég túl vannak a Gyurcsány-dilemmán, a Fidesz számára kontraproduktív, hogy Gyurcsánnyal riogatja a szavazókat” – mondotta Závecz Tibor, a Závecz Research alapítója

G. Fehér Péter

G. Fehér Péter

Az ideológia kizárólagossága

ĀA jogállamiságra való hivatkozás mára amolyan politikai furkósbottá vált minden olyan irányzattal szemben, amely nem követi a balliberális eszméket

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom