Elméleti „összeesküvések” (2.)

Az összeesküvés-elméletek a Covid–19-járvány és oltakozás során újabb erőre kaptak, nem beszélve arról, hogy majdnem minden ellenzéki politikus mindjárt egészségügyi szakember (ezen belül járványügyi szakértő) lett – sarlatán, boszorkány, hazudós stb. Szerintük a kormány összeesküdött a magyar nép ellen, ám az efféle logika alapján az unió és Németország is összeesküdött Európa ellen, amikor elkezdett tárgyalni az oroszokkal.

A vakcinakérdésben nem foglalok állást, mert sem egészségügyi szakember, sem politikus nem vagyok. Azt viszont tudom, hogy a járvány irodalmi allegóriaként és filmes toposzként (A pestis, A hetedik pecsét – az újabbak közül az Inferno, Vírus stb.) egyrészt egy olyan társadalmi válsághelyzet megjelenítője, amelyben az „isteni” büntetéssel szemben szükség van egy igazi „emberi” hősre, a globális válság megoldásában, másrészt egzisztenciális allegória, amelyben a „vírus” önmagán jóval túlmutató jelkép.

Isteni büntetés? Emberi terv? Ördögi szülemény? Az első és a harmadik azt jelzi, hogy nem tudunk róla semmit, az emberi terv azonban már a konteó (összeesküvés-elmélet) kategóriájába tartozik, ami azt jelenti, hogy szintén nem tudunk róla semmit. A magam részéről maradok a Hollywood-fikció területén. Így akik emberi tervet látnak mindezek mögött, azok legalább négy csoportba sorolhatók.

Egy: Mel Gibson és Julia Roberts remek alakítása, illetve a történet magával ragadó volta miatt mindent elhisznek, ami egy világméretű összeesküvésről szól. Kettő: a Bourne-filmek sem hagyják hidegen (de A célszemély cybervalóságot idéző és az Alias-sorozat átláthatatlanul izgalmas és szintén misztikus, a CIA-hálózatot leleplező epizódjaival túl sok időt töltöttek). Három: fogékonyak az Oliver Stone neve által is hitelesített Amerika elhallgatott története vagy a NASA X-aktái és egyéb titkos történetek iránt (ide sorolva az istenek űrlények voltak elméletét mantrázó, amúgy szórakoztató és elgondolkodtató sorozatokat). Négy: mindenki más, aki nem kap válaszokat a kérdéseire. Rám mind a négy vonatkozik, mégis utánanéztem az összeesküvés-elméletek felismerését segítő hivatalos EU-oldalnak.

Ebben találom: összeesküvés-elmélet az a hiedelem, hogy bizonyos eseményeket vagy helyzeteket titokban, a színfalak mögül, negatív erők irányítanak, közös a titkos „forgatókönyv”, a részt vevő csoportok és „bizonyítékok” sora, annak tudatosítása, hogy „semmi sem történik véletlenül, és nincsenek véletlen egybeesések”. Amúgy a pillangóhatásként ismert elmélet szerint is minden legapróbb esemény megváltoztatja a világtörténelem alakulását – már megint a sorssal kellene valamit kezdenünk –, de etikai–ideológiai területet is érint az EU leírása, miszerint a világ jókra és rosszakra osztható, az elméletek bizonyos embereket vagy csoportokat hibáztatnak. Kiemeli az oldal azt is, hogy „az olyan bizonytalan időkben, mint a Covid–19-világjárvány, az embereknek különösen nagy szükségük van az áttekinthetőségre”.

Ezzel kapcsolatban fölmerülhet a kérdés, hogy amikor nincsen biztos tudás és áttekinthetőség, megszületik a gyanakvás – ez esetben például. az, hogy „kinek a javát szolgálja az adott esemény vagy helyzet”, és ha van ilyen, ha gyanakszik a közvélemény vagy a blogger valakire, a neten már be is azonosítják az összeesküvőket. Vajon kik lehetnek ők?

Az a bizonyos „láthatatlan” politikai hatalom, a pénzérdekek szövetsége, a hatalmai harc, a gyógyszeripar? Arra nem gondol senki, hogy ezt vajon tényleg egy egzisztenciális, a túlélésünket segítő tanulási folyamatként fogjuk föl? (Persze hogy nem gondol senki, hiszen – bár a gyógyszeripar, az innováció ebből valóban nagy haszonra tesz szert – ha áldozatokat kell hozni, mindig könnyebb az áldozatért másokat hibáztatni.) Fontosnak tartom még a kitételt, hogy az emberek tudjanak az összeesküvés-elméletekről, illetve az útmutatást: hogyan döntsük el, hogy konteóról van-e szó vagy sem. Nem valószínű az összeesküvés-elmélet, ha a szerző a téma egyik elismert szakértője, és tudományos kutatásból származó, ellenőrizhető tényekkel dolgozik, a forrást megbízható orgánumok idézik, azt több tudós és szakember is megerősíti, a tényellenőrző weboldalak hitelesnek minősítik. Az objektív, tényszerű nyelvezetet használó szerző a téma komplexitását nem titkolja, több szempontot is megjelenít.

Ezzel szemben az önjelölt szakértők semmilyen tudományos platformon nincsenek nyilvántartva, a referenciái nem ellenőrizhetők, az információforrás nem egyértelmű, a megosztásokat csak a fanatikus konteósok és a többi önjelölt szakértő oldalán látjuk, és a szerző úgy állítja be a hírt, mintha az lenne az egyetlen érvényes igazság. Nincsenek válaszok, csak kérdések, szubjektív és indulatoktól sem mentes a nyelvezet, ellenségként kezelve azokat, akik a titkosnak vélt forgatókönyv mögött állnak, és kutatási dokumentumok helyett érzelmekre ható képeket és/vagy anekdotákat látunk illusztrációként.

Ez még nem jelenti azt, hogy ne léteznének összeesküvések, azt sem, hogy azok ne lennének oly kifinomultak, hogy minden kritikus elmét át tudnának verni. A tudós embernek vannak (sőt, szükséges, hogy legyenek) víziói. Folyton háborog, de nem azért, mert háborodott. A tudós gyakran naiv: a tudomány mindenhatóságában hisz, nem gondol arra, hogy találmányait rossz célokra is felhasználhatják. (Ha nincs Einstein speciális relativitáselmélete vagy a nukleáris láncreakció elvét felfedező Szilárd Leó, nem lett volna Hirosima… De nem lettek volna atomreaktorok sem. Sem Einstein, sem Szilárd Leó nem dobott atombombát sehová!)

Ha félünk a pusztulástól, mert bizony félünk a pusztulástól, és nem élvezzük azt, mint az öngyilkos birodalmak, a félelmeink határait is meg kell ismerni. Ehhez azonban nemcsak a félelmeket kell azonosítani, hanem a határokat (és a konteókat) is tisztázni kell.

(A szerző irodalomtörténész)