Diadal

De sokszor nem úgy használjuk, ahogy kellene. Abbeli igyekezetünkben, hogy felértékeljük a győzelmet, olyan események is megkapják a diadal főnevet, amelyek nem fedik a fogalom esszenciáját. „Max Verstappen diadala Abu-Dhabiban, a Forma–1-es futamon” – írják, vagy „Szilágyi Áron diadala a kardvívó Magyar Kupán.” Mit írunk majd, ha a holland pilóta világbajnokságot nyer, vagy olimpiai bajnok kardvívónk harmadszor is fellép az olimpiai dobogó legtetejére? „Diadal nem teremhet / semmilyen téren annak, aki lomha” – írja a kalandos életű Cervantes, arra utalva, hogy a szó emberfeletti teljesítményre sarkall. A közmondás is megerősíti ezt: A diadalmat nem nyeri senki sem a kemence mellett. Magyarul: fáradozás nélkül nincs siker. Nota bene: a diadal szóelvonással keletkezett a régi nyelvi diadalom főnévből. A diadalom egy ismeretlen eredetű szótő származéka.

„Fújó paripák / Száguldjanak a kivívott diadalra” – olvassuk az Egy gondolat bánt engemet című Petőfi-versben. A költő érzi, hogy csak ezzel a szóval fejezheti ki belső izzását, vízióját, látomását, hamleti mélységű monológját.

A diadal szó a magyar sportéletben Andrássy Manó Hazai vadászatok és sport Magyarországon című, 1857-es kiadványában íratott le első ízben, Petőfi tehát 1846 decemberé­ben megelőzte a később divatossá vált fogalmat a sport mezején! A Pesti Hírlap is érezte a 19. század végén, hogy valójában csak egy nagy verseny győztesének a teljesítményéről írhatjuk, hogy diadalt aratott, ha történetesen olimpián vagy világbajnokságon vitte el a pálmát. „A magyar versenyzők legfényesebb diadalukat tudvalevőleg az úszóversenyben aratták” – állt az athéni olimpiai tudósításokban 1896-ban. Ma is azt írhatom, hogy ha megfelelő módon használjuk a főnevet, megdobogtatja a szívünket. Büszkék leszünk, dia­dalittasak, csettintünk. Idézzük a közhelykörbe került jó magyarnak lenni szófordulatot. Továbbadjuk a hírt, és terjed szájról szájra. A diadal már nemcsak egy ember vagy egy csapat ügye, hanem egy nagyobb közösségé, politikai előítéletek nélkül egy egész országé.

De ha elkoptatjuk a szót, és azt írjuk, hogy diadal volt a másodosztályú csapat feljutása az első osztályba, akkor visszaélünk a fogalom jelentésével. A diadal egyébként túlmutat a sporton, és helyénvaló a használata több esetben is. Például amikor azt állítjuk, hogy önmagunkkal csatázni kemény viadal, de önmagunkat legyőzni a legnagyobb diadal. Bernáth Aurél festőművész írja naplójegyzeteiben: „Vannak bizonyos szavak a magyarban, melyek hibátlanok, magyarosak, de a köznapi használat során az óvatosság a helyénvaló.” És megemlíti az elbűvölő szót, hogy tudniillik elbűvölni senki sem tud bennünket – csak a szerelem. Nos, a szerelem is lehet diadal, amelyben van győztes és legyőzött. De a kudarcból és a vereségből szintén születhet diadal. Még a legnagyobb diadal is áldozatokat követel. Diadalnak tekintjük, amikor az ember az ellenségei felett arat győzelmet. A magyar történelem sok szép példát mutat. Joggal nevezi történetírásunk diadalnak Hunyadi János tettét, amikor 1456-ban Nándorfehérvárnál legyőzte a túlerővel ostromló török sereget.

A diadal a szememben világraszóló siker. Vigyázzunk a fogalomra. Kár elpattogtatni unos-untalan.

(A szerző újságíró)