Kit választanál?

Megkaptuk az életmintát a világ uraitól, pontosabban a magát a világ urának tekintő Egyesült Államoktól. Nem csak mi, szinte az egész világ. Mint hajdan a szocialista tábor a Szovjetuniótól. Éppen ezért ezen a közép-európai égtájon mi, magyarok cseppet sem csodálkozunk, hogy most azok, akik nem oly régen még a szovjetek parancsait követték egész életükben, egy ideje már egy másik kontinensen élőktől várják, miképp kell importálni erre az égtájra mindazt, ami ott előfordul. Igen, a káoszt is, amelybe az Egyesült Államok belesétált.

Az ember csak áll és néz, hová sodorta a világ urát a láthatatlan hatalom, amely valójában látható, de ha valaki néven nevezi, akkor kikéri magának, vagy elegánsan eltünteti, mint jó néhány gondolkodó embert, Kennedytől, mondjuk, Ulfkottéig (Udo Ulfkotte, a Frankfurter Allgemeine Zeitung korábbi újságírója, aki az utóbbi években több könyvet publikált például arról, hogyan manipulál a média, illetve hogyan profitálnak egyesek a menekültválságból – a szerk.).

Ami a közelmúlt elnökválasztási ellentmondásait, a csalásokat, a megtervezett balhék sokaságát illeti (#MeToo, Black Lives Matter, gendererőszak és a többi ürügyén), amelyben Európa jó része szinte közös nevezőre került Amerikával, gondolkodásra késztetett sokakat.

Józan ésszel nem hitte volna az ember, hogy mindazon jelenségek, amelyeket fentebb említettem, villámgyorsan átjönnek az óceánon, és Európában is teret nyernek mint a modern élet kívánatos, erkölcsös elképzelései. Márpedig teret nyertek. A majmoló ostobák mindent lekoppintottak, ami odaátról érkezett, boldogan átkozták ki Alain Delont, mert másképp vélekedett a nőkről, a hófehér hattyút is fekete táncosokkal akarták eltáncoltatni, meghurcoltak futballbírókat, mert sötét bőrűnek nevezték azt, aki valóban sötét bőrű, és már az óvodásokat is genderelméletre óhajtják oktatni.

Európa tehát végképp behódolt. Jó ideje már amúgy is tétován tántorog a szakadék vagy az öngyilkosság szélén, de esze ágában sincs szembenézni siralmas helyzetével. Most sem fogja szerintem feltenni magának a kérdést, amely így szól: egy távoli, összetákolt nemzet kudarcából vajon milyen tanulságot lehet levonni innen, Európából? Sosem fogja bevallani, hogy az Egyesült Államok mára már végképp megmutatta, hogy nem szolgál mintául senkinek. Persze csak akkor, ha erkölcsi szempontból próbálja a választ keresni. Nincs mit keresni. Az Egyesült Államok szellemi és erkölcsi értelemben is megbukott. Vele bukott, csak még nem vallja be, Európa is, mert a szolgai másolás, a behódolás idevezet.

Európa megölte lakóiban és híveiben a hitet, útvesztésében elhagyta a szellemi és erkölcsi értékeket, nem érdekli a múltja, az öröksége. Nem én mondom, évek óta nagyon sokan mondjuk, egy társadalomban csakis a szellemi, erkölcsi értékeknek van megtartó erejük.

S mert ezen értékeket száműzték, hát az összeomlás elkerülhetetlen.

Holnapra megfordítjuk az egész világot – dalolta több nemzedék a kötelező szovjet nótát, a fényes szellők ígéretét. Megfordították, kétségtelen, háttal a tükörnek.

S most nem ugyanezt éljük át? Anyagi javakban valamivel gazdagabban, ám szellemi javakban siralmasan lemaradva. Durvábban: elhülyülve. Kérdezem: mi jön mostanság az Egyesült Államokból és az uniós Európából, ami fontos? Ami magasztos? Semmi. Csak a többség, a józan többség, a művelt többség elleni merényletek. Azok jönnek, fizikai és szellemi síkon egyaránt. Importlázongás, importgonoszság, importostobaság s persze erőszak. Szellemi, fizikai és anyagi erőszak.
A jövő ez idő tájt nem sok jót ígér. A minta, amit mézesmadzagként próbáltak elhúzni az orrunk előtt, azaz az Egyesült Államok és az Európai Unió, eltűnt, megszűnt példaként szolgálni. Eltűnt a képzeletbeli glória is a fejük felől. Látnivaló, a szolgai módon hozzájuk ragaszkodók is bajban vannak, csak hazugsággal, akciókkal próbálják fenntartani a látszatot. S persze anarchiával – ez jól bevált módszer – akarják a maguk romlott képére formálni a világot. Eddig ez tűnik biztosnak. Meg az, hogy hatalommal nem lehet a mennyországba jutni. De ezt ők nem tudják, meg nem is érdekli őket.

Reménykedjünk, hogy jönnie, jönniük kell valakinek, valakiknek, akik megfordíthatják a világot, mert most nagyon szomorú állapotban van. Nagy és súlyos a kereszt, s nehéz biztató gondolatokat, tényeket találni. Így hát a drága jó és sajnos már néhai Bedő György (a Kairosz Könyvkiadó alapítója, tulajdonosa) egyik nekem dedikált könyvéből idézem bejegyzését. Szent Ágoston mondatát írta bele: „Forog a világ, de áll a kereszt.”

(A szerző újságíró)