Búvár hencser sem leszek

Mintegy félszáz társadalmi és biológiai létezésmód társaságában – hiszen az állatok és emberek „természetrajza” sok ponton egyezik – ezek az állatformák is szerepelnek Nagy Lajos száz évvel ezelőtt megjelent Képtelen természetrajz című karcolatgyűjteményében. 1921-ben még rövidebb volt ez a lista, mára viszont egy egész enciklopédia összeállítható volna a társadalmi létezésformákból.

Olvasom és hallom a hírekben ugyanis, hogy már vagy 90-féle társadalmi nem létezik! Az LMBTQkifinomult és mindenféle nyelvi relativizmustól megfosztott szókészlete sem elegendő a megkülönböztetésükre, ráadásul a nemek listája folyamatosan bővíthető, attól függően, hogy valaki nem csupán melegnek vagy transzneműnek vallja magát, hanem, mondjuk, alulreprezentált Matildának, romantikus metroszexuálisnak, kétlelkű indiánnak, esetleg fogkefének vagy sünnek. Lassan már az egész klímakatasztrófát (avagy a globális felmelegedést) meg lehetne oldani abból a pénzből, amit világszerte a genderkutatásokra költenek. Hogy hasznosabb-e ez, mint a rákkutatás vagy az elméleti fizika, az maradjon egyelőre költői kérdés.

Amikor még kötelező volt az általános és középiskolában az orosz nyelv tanulása, már ötödikes koromban is nehezen értettem meg a semleges nemet. Gondolom, egy mai ötödikesnek – az egyre erőszakosabbnak tűnő érzékenyítés ellenére – szintén nehézséget jelent a hím- és nőnem mellé egy harmadik, egy semleges nemet értelmeznie, már ha olyan az anyanyelve, amelyben nincsenek nemek. Bajban vannak azok is, akiknek a nyelvében vannak ugyan nemek, de ha így haladunk, hamarosan új akadémiai törvény fog készülni azok megszüntetéséről, így az egész irodalmukat is újra kell értelmezni – mert a biológiai és a magyarban nem létező nyelvtani nemek mellett még az úgynevezett társadalmi nemekkel is kell valamit kezdeni.

(Szerintem egyébként afféle felsőbbrendű megkülönböztetés, úri cicoma ez a társadalminem-lét – de ez csak az én véleményem, amit nem lehet mellőzni, bár vitatkozni lehet vele –, és a semlegessel is úgy vagyok, mint ahogy a Bibliában, a Jelenések könyvében olvassuk: „Bárcsak hideg volnál vagy meleg! De mivel langyos vagy, se hideg, se meleg, kivetlek a számból.” Ez a példa amúgy a tettekre vonatkozik, az igenekre és a nemekre, mármint nem a biológiai vagy az úgynevezett társadalmi nemekre, hanem az egyértelmű és vállalt vagy nem vállalt cselekedetekre. És természetesen nem vonatkozik az olyan emberekre, akiknek identitásbeli defektusaik vannak, tehát ugyanúgy orvosi gondoskodásra szorulnak, mint azok, akik skizofréniában, hasadásos elmezavarban szenvednek.)

Visszatérve az oroszhoz: a gyévocska (lány) szükségszerűen nőnemű, a málcsik (fiú) hímnemű – de miért semleges az aknó (ablak) vagy a vrémja (idő)? Persze van erre logikus, értelmi és jelentésbeli magyarázat is, meggyőzőbbek azonban a részben belőlük is fakadó nyelvi szabályok, például a végződések, amelyeket itt most nem kívánok külön részletezni, vagy az, hogy az élettelen dolgokat jelentő szavak is semleges neműek. A hím- és nőnem közötti különbségtétel francia nyelvi tanulmányaim idején (a gimnáziumban, majd az egyetemen) már értelmezéskutatással is társult, nem kevés tanulság nélkül, bár ezeket a tanulságokat az úgynevezett társadalmi nemek tekintetében nem nagyon tudom használni. Ráadásul a francia költészetben létezik a hímrím és a nőrím (illetve a hímzárlat és nőzárlat) fogalma és gyakorlata: az első nyomatékos szótagra végződik, így emelkedő, jambikus, míg a nőrím trochaikus, ereszkedő jellegű – Babits, Kosztolányi vagy Tóth Árpád kiváló versfordításai igazi csemegék a rímtechnikák szempontjából is.

Száz évvel ezelőtt a korabeli tankönyvek tudálékossága kínálta föl Nagy Lajos számára a stílusparódia lehetőségét, miközben a Pliniustól a középkori kereszténységen keresztül máig nyomon követhető műfajban nem kevés moralizáló tanulságot is megfogalmazhatott. Ezek némelyike valóban képtelennek tűnik, de lehet, hogy mégsem az, mert megérkeztünk végre az abszurditások idejébe. Legjobb dolga például a százlábúnak van, hiszen senki nem róhatja föl neki, ha megbotlik – ellentétben a kétlábú emberrel, aki még azt a két lábát sem képes helyesen egymás mellé vagy után rakni. Ekképp a lassan százjelentésű LMBTQ-identitású tárgy vagy személy sem kérhető számon, ha megbotlik, illetve ha nem tudja, hogy melyik lába éppen kihez vagy mihez tartozik.

„Toronyszobám” könyvtárában ott vannak Nagy Lajos művei is, meg jó néhány bestiárium – hiszen nagy az Isten állatkertje, s mint tudjuk, alacsony a kerítés, a bestiáriumból elszabadulók néha összekeverednek az emberekkel és fordítva. S ha majd mindenkinek kötelező lesz nemet vagy fajt választani, én akkor sem leszek búvár hencser, egy „háromlábú állat, melynek a bal szárnya hiányzik” és aki „az émelyítők családjához s a patáscsőrűek alfajához tartozik”, mérete pedig „olykor a húsz-harminc litert is eléri”.

(A szerző irodalomtörténész)