Újévi ajándék (avagy válaszféle Weber úrnak)

Az ajándékot Manfred Webertől, az erkölcsi etalon uniós képviselőjétől kaptuk. Még az óév utolsó napjai egyikében, de nyilván a jövőre szólóan is. A különös életpályájú úr ugyanis azt közölte velünk, magyarokkal, hogy tévúton járunk. Orbán Viktor miniszterelnök – amúgy már nem először – válaszra méltatta ezt a különös erkölcsű embert. Lassan már megszoktuk ugyan, mégsem lehet belenyugodni, hogy az emlegetett úr és jó néhány társa Magyarországot bíráló mondataira hiá­ba adunk választ, hiába sorolunk fel akárhány ellenőrizhető konkrétumot, amelyek mindegyike cáfolja a Weber által jellemzett tévutat, úgy tűnik, az Európai Unió korifeusai, Weber úrral egyetemben tévedhetetlennek vélik magukat, s eszük ágában sincs figyelembe venni a cáfolatokat. Ezt nevezik ők demokráciának. Megrögzött civilként meg kell említenem, hogy egy miniszterelnöknek értelemszerűen más az érvrendszere, mint egy politikával csak az újságok hasábjain találkozó polgárnak. Mégis, hadd legyen jogunk minősíteni a karrierista Weber bírálatait a magunk civil módján.

Nos, meg kellett élnünk, hogy szinte csatlakozásunk óta támadják az unió okosai azt az elvet és gyakorlatot, miszerint mi meg akarjuk őrizni nemzeti identitásunkat. Soha senki a magasságos unióból meg nem magyarázta nekünk, miért is bűn ez? Soha, senki meg nem indokolta, mi lenne (nekünk, nem nekik) jó abban, ha – feladva nemzeti önállóságunkat – egyesülnénk az unió számos államával egy katyvasztársadalomban, mely már euró­painak nem is nevezhető, legfeljebb csak földrajzi elhelyezkedése miatt. Miért kellene nekünk az egyre sokasodó mecsetek, a folyton támadott s már jórészt zárva tartott templomok árnyékában, a szinte rendszeres terrortámadásoktól rettegve élnünk, mint teszik ezt a „művelt Nyugat” polgárai? Mitől tévút ez? Mi erre a válasza, Weber úr? Ajánlom, vegye a fáradságot, és cáfolja meg például Rab Irén úrhölgy és Georg Spöttle úr Magyarországon megjelenő és Németországról szóló újságcikkeinek valóságtartalmát, netán a rejtélyes halált halt Udo Ulfkotte könyveinek állításait, amelyek mindegyike tényeken alapul, s amelyeket a magyar sajtóban rendre olvashatunk. (Ők ugyanis jól ismerik a német társadalmat, a német valóságot.) Ezek az írások márpedig azt bizonyítják, hogy önöknek a saját házuk táján kellene keresgélniük, avagy, miképp a magyar közmondás szól, söprögetniük, már ami a német hétköznapi valóságról szóló híreket illeti.

Volna min változtatniuk, az biztos. Amit pedig a magyarországi valóságról szóló tájékozottságuk elárul, az pusztán annyit jelent minden tisztességes magyar ember számára, hogy az önök információi a magyar valóságról igencsak a koncot leső, hazaáruló, korrupt képviselőinktől származnak, s igazságtartalmuk jórészt a nullához közelít. Tudja mi a helyzet, Weber úr? A magyar társadalmat már az sem hozza ki a sodrából, hogy a magukfajták rendre bírálgatnak bennünket, s a miniszterelnök meg kénytelen válaszolni. (Sokak szerint feleslegesen, mert önöket nem érdekli semmi más, csak a saját hatalmuk fenntartása.)

Néhány mondat még arról, hogy ön tévútnak nevezte Magyarország menetelését a jelenben. Vegye tudomásul, bizony egyre többen értenek egyet önnel Magyarországon, tudniillik egyre többen gondolják azt, hogy tévút volt az unióhoz csatlakozni. Az „egyszerű” állampolgárok véleményét tolmácsolom, nem a miniszterelnökét és más politikusokét. Önök a minimális tiszteletet sem adják meg nekünk, ezt már számtalanszor tapasztalhattuk. Sebaj, túléljük, remélem. Ugyanakkor nem tudjuk figyelmen kívül hagyni mi, civilek, hogy az önök kancellár asszonya totális tévútra vitte Európát, csak hogy munkaerőt szerezzen önöknek. Nem jött be neki. De azért erőlteti Európa iszlamizálását. Martin Schulz úr, aki az Európai Parlament elnöke is volt vagy öt esztendeig, de még csak nem is érettségizett, ám pályafutása során még azt is eltűrték neki, hogy az egyes országok miniszterelnökeit megbízhatatlanoknak nevezze, mert mindig csak a saját országukra gondolnak.

Sorolhatnám a neveket még, a velejéig erkölcstelen Daniel Cohn-Benditektől a Hannes Swobodákig, akik összevissza hazudoztak (bizonyíthatóan) Magyarországról, de csak azt tudom mondani, önök ne oktassanak ki bennünket erkölcstanból, hanem végre söprögessenek a maguk háza táján, s gondolkozzanak el például a Brexiten. S azzal is legyenek tisztában, hogy Magyarországon sokan vannak tisztában egy jól meghatározható csoport szellemi és hatalmi céljaival. Önök őket szolgálják. Őket, akik már régen meghatározták, lerajzolták Európa új térképét. S örökös hazugságaikkal, vádaskodásaikkal naponta segítik ennek létrejöttét. A régi, szellemes mondás szerint ugyanis az történik, hogy két farkas és egy bárány rendre eldönti, hogy mi lesz vacsorára. Kétharmaddal ugyebár, roppant demokratikusan. Amúgy persze jogállami módon.

Belátom, nagyon kellemetlen, hogy nem megy olyan gyorsan Euró­pa átalakítása az önök szájíze szerint, mint ahogy elképzelték, de jogot formálunk ahhoz, hogy küzdjünk ellene, még akkor is, ha „tévúton járunk”.

Közben – vannak ilyen véletlenek – kezembe került egy írás, amely ismerteti John F. Kennedy beszédét, melyet 1961 áprilisában mondott el New Yorkban, az Amerikai Lapkiadók Társasága előtt. Csak röviden idézek belőle: „Az egész világon szembe kell néznünk egy fegyelmezetten egységes és könyörtelen összeesküvéssel, amely elsősorban rejtett módszerekkel növeli befolyásának területét – beszivárgással a megszállás helyett, felforgatással a választások helyett, gerillákkal éjszaka, mintsem katonákkal nappal. Ez egy olyan rendszer, amely rengeteg embert és anyagi erőforrást tömörít egybe… Az előkészületek titkosak, nem nyilvánosak. A hibáikat eltemetik, az őket elhagyókat elhallgattatják, nem ismerik el… Ők irányítják a hidegháborút olyan háborús fegyelemmel, melyet semmilyen demokrácia nem remélhet és kívánhat teljesíteni.”

Kennedy elnök sorsát mindenki ismeri. Pontosabban végzetét.

Tisztelt Weber úr, sajnálattal közlöm sok-sok civil magyar emberrel egyetértésben, innen a tévútról, hogy most, amikor átléptünk az új esztendőbe, kételyeink az Euró­pai Unió működésével kapcsolatban szinte ugyanazok, mint amikor beléptünk ebbe a furcsa képződménybe. S ez – az eredeti ígéreteket, terveket nézve – cseppet sem a mi szégyenünk.

(A szerző újságíró)