Bogár László

Vélemény és vita

A Bivaly éve

2021 a Bivaly éve lesz a kínai naptár szerint. A Bivaly erős, állhatatos, szívós és kitartó, és ha egyszer elhatározott valamit, nincs olyan erő, ami meg tudná akadályozni abban, hogy véghez vigye

Most már csak azt kellene megértenünk, hogy ez a konok és kitartó elhatározottság mire is irányul majd a következő évben.

Bár a jövő mindig bizonytalan, de most az elmúlt évek során természetesnek tekintett bizonytalansághoz képest is egészen más helyzet van kialakulóban. Elég, ha arra gondolunk, hogy egy éve még nem nagyon akadt senki, aki előre tudta volna, hogy mit tartogat a 2020-as év, hogy a globális gazdaság visszaesése az elmúlt évszázad legsúlyosabb helyzetét hozza létre. Ezért aztán nem is a jövőre várható konkrét történések jellegét, irányát, mélységét próbálom „eltalálni” (ez úgyis reménytelen vállalkozás lenne), hanem inkább azt listába foglalni, hogy mi mindenről kellene minél mélyebb tudás ahhoz, hogy egyáltalán értelmezni tudjuk szorongattatott helyzetünket, és valahogy kiutat találjunk belőle.

Ehhez mindenképpen fontos volna összefoglalni ennek az évnek a legfőbb tanulságait. Az első és legfontosabb talán éppen az, hogy nyilvánvalóvá vált, amit elég régen sejtünk. Vagyis hogy a „világtársadalom” komplexitása bizonyosan túljutott egy kritikus ponton. Azon a kritikus ponton, ahol még vannak, egyáltalán lehetnek olyan emberi intézmények, amelyek ellenőrzésük alatt tudják tartani azt a végzetesen komplex rendszert, amit jobb híján „világtársadalomnak” nevezhetnénk. Elég különös dolog ez, hisz minden kultúra ősi meséi között van legalább egy olyan történet, amelyik éppen erről szól, vagyis arról, hogy az elbizakodott meggondolatlan ember olyan folyamatokat indít el, amelyek felett aztán teljesen elveszti az ellenőrzést, és már semmi sem marad a kezében, amivel megállíthatná a teljes pusztulást. De úgy látszik, hogy ezek a történetek hiába beszélik el mindezt, mert a nyugatias modernitás létkaraktere öntelt magabiztossággal sétált bele ebbe a végzetes csapdába. És ezt nem menti az a sajátos körülmény sem, hogy a nyugati embert egy olyan „sötét energia” mozgatta (és mozgatja ma is), amiről a nyugati embernek „nincs tudomása”, pontosabban van vagy lehetne, de fantazmagóriának, összeesküvés-elméletnek minősít mindent, ami ezt feltárhatóvá tehetné számára. Ez a „sötét energia” tehát eleve lehetetlenné tette, hogy kreatúrájának, a nyugati embernek reflexív viszonya lehessen „kívülről mozgatottsága” tényéhez. E „sötét energia” előbb fegyverként használva a nyugati embert szétroncsolta, kifosztotta, majd „bedöntötte” a szakrális, nagy kultúrákat (beleértve ebbe sajnos a kereszténységet is), és az így összedarált véres pépet elkezdte „emberiségnek” nevezni. E differenciálatlan, konfúzus pép, ahogy várható volt, spontán burjánzásba, vagyis proliferációba kezdett, megteremtve a proli, az engedelmes munka- és fogyasztóerő-állat létkarakterét. Az így létrehozott proli folyamatos kifosztása nyomán megszerzett roppant erőforrásokból elindított technoevolúcióval azonban e „sötét energia” – immár feleslegesnek vélvén az általa létrehozott emberiségnek nevezett proliferálódó biomasszát – megkezdte vagy inkább felgyorsította ennek felszámolását. Ami 2020-ban történt, az e végfelszámolási folyamat első igazán látványos állomása.

Az előző öt év két nagy „világtémája”, a migráció és a klímaügy már sejtetni engedte, hogy e „sötét energia” legfőbb célja a mindenre kiterjedő káosz minél gyorsabb elmélyítése. A migráció káoszgeneráló hatását nem kell különösebben indokolni, hiszen az elmúlt évtizedek folyamán Nyugat-Európa lépésről lépésre történő szociokulturális aknamezővé tételének fő eszköze éppen a migráció volt. A klímahisztéria valóságos célja pedig főként az energetikai rendszerek hamis logikák mentén történő összezavarása, kaotikussá tétele volt, hisz az energetika a kontrollálhatatlanul komplexszé tett világ egyik legérzékenyebb alrendszere. A kegyelemdöfést azonban a világjárvány és a világjárvány kezelésében megmutatkozó káosz adta meg. Ez a járvány, bármi is legyen a lényege, és bárki is tervezte meg, zseniális konstrukció, mert a szó legközvetlenebb értelmében halálos csapdába csalta az emberiséget. Vagy minden mozgás és érintkezés teljesen leáll, és akkor megszűnik ugyan a járvány, de abba pusztul bele az emberiség, mert a komplexitásnak ezen a szintjén a teljes leállás katasztrófák egész sorát és ennek nyomán pusztító konfliktusok egész tömegét indítja el, vagy nincs semmilyen korlátozás, de akkor azért omlanak össze a rendszer alapintézményei, és azért alakul ki az önpusztító konfliktusok egész sora, mert a megbetegedések és halálozások szintje kezelhetetlenül magas lesz. Jobb híján minden ország valahol a két szélsőség között mozogva megpróbálja az életben maradáshoz éppen szükséges „optimális kombinációját” létrehozni a szabadságnak és a korlátozásnak, ám félő, hogy ez csak a lassú, kulturált és illedelmes elpusztuláshoz tud elég lenni.

Az előttünk álló Bivaly éve tehát kritikus évnek ígérkezik, mert ennek az egyelőre megoldhatatlannak látszó dilemmának a belső konfliktusai spontán módon, mintegy tehetetlenségüknél fogva „eldöntik” valamelyik irányba az egész, komplexitásának szintje miatt már kezelhetetlennek látszó rendszer sorsát. Ma még szinte semmilyen támpontunk nem lehet ahhoz, hogy egyáltalán elemi szinten képet alkothassunk a várható fejleményekről. Szóval a Bivaly erejére, eltökéltségére és kitartására minden eddiginél nagyobb szükség lesz.

(A szerző közgazdász)

Kapcsolódó írásaink

Putsay Gábor

Putsay Gábor

Stabilitást adó bértámogatások

ĀBár a koronavírus-járvány a magyar gazdaságot és a munkaerőpiacot is sújtotta, a vírushelyzet első és második hullámában bevezetett központi programok összességében 1,6 millió ember munkahelyének megőrzésében segítettek

Deme Dániel

Deme Dániel

Élhetetlenség, menekülés

ĀA valódi okokat, amik miatt már hetedik éve lényegesen többen költöznek el San Franciscóból, mint amennyien ott letelepednek, inkább a radikalizálódott Demokrata Párt társadalmi és politikai kísérleteiben kell keresnünk