László Tamás

Vélemény és vita

Karácsony a jelenlét ünnepe

A karácsonyi történésekben a transzcendens, végtelen Isten megmutatta a bensőséges dimenzióját, jelenvalóságát a mi kicsiségünkben is. Isten kegyelméből erőt merítve válhat számunkra valóban a szeretet ünnepévé a karácsony

Karácsonykor különös jelentősége van annak a gondolatnak, hogy „Isten léte nem tőlünk függ, jelenléte viszont rajtunk múlik”, hisz a karácsony sokszorosan a jelenlét ünnepe. A világ és Isten kapcsolatáról szól Simone Weil örökérvényű paradoxona, sajátos istenbizonyítéka: „A világ létezik, rossz és irreális. Isten nem létezik, jó és reális.” Ma ezt a gondolatot sokszorosan átélheti az európai, legalább a gyökereiben keresztény ember. Mindennapi tapasztalat az Európa templomaiban történt brutális gyilkosságok közepette, hogy a világunk éppenséggel létezik, de már olyan rossz és irreális, mintha nem is létezne. Isten pedig ezzel párhuzamosan egyre inkább jelenvalóvá válik, hiszen ahol „elhatalmasodik a bűn, túlárad a kegyelem”, Isten gyógyító jelenléte.

Pilinszky János szerint korunk népbetegsége a jelenlétvesztés. Nem ott vagyunk, ahol szeretnénk, ebből fakad a sokféle elvágyódás. Ahol vagyunk, ott pedig nem vagyunk egészen jelen, ebből menekülések, pótcselekvések születnek. Semmi nem múlik el következmények nélkül. Válaszokat kell adnunk korunk kihívásaira, és újra és újra át kell gondolnunk, élnünk az örök dolgokat is. A mai, balliberális diktatúrával terhelt Európában az identitásaink minden szintje gyengült. Az identitásaink sok vonatkozásban szorosan összefüggnek a jelenlétünkkel: az erős identitás erős jelenlétet igényel, illetve feltételez.

A karácsonyt is megfosztotta a lényegétől, alapvető üzenetétől a jelenlét hiánya. A kereszténység hajnalán a betlehemi barlangban egy család, a Szent Család áll. A fogantatás alapélményével az angyal Máriát ajándékozza meg, a család megvédésére Józsefet keresi fel egy másik angyal. Ez a családi, férfi és női szerepek ősmintája egyben. A karácsony misztériuma magasabb szinten megismétli a teremtéstörténetet, miszerint az Isten az embert a maga képére és hasonlatosságára, férfinak és nőnek teremtette.

A karácsony fényében az, hogy az Alaptörvényünkbe bekerült „az apa férfi, az anya nő”, nemcsak egy axióma, hanem az alapvető emberi identitásunk megtisztítását is szolgálhatja. Ez a szikár kijelentés számtalan következménnyel is jár: az apának családjáért felelős, azt védelmező, példaadó, vállalkozó kedvű férfinak, az anyának pedig gondoskodó, szerető, életet adó és elfogadó nőnek kell lenni. Egyenként fél emberek vagyunk, a kiegészülésre vagyunk kódolva, kettőnk egységéből valósul meg a teljesség. Ahogyan Weöres Sándor írja: „A teljesség megbomlásának fő formája, hogy nő és férfi lesz belőle. (…) Ahogy a nő-test és a férfi-test kiegészítésre szorul, éppígy csonka a nő-lélek és a férfi-lélek.” Egymás segítségével a teljességre vágyunk, aminek a kulcsa a kiegészülés: „…a férfi saját zárt lényét fejleszti egyre nyitottabbá, teljesebbé; a nő, mint egy puha melegség, száll a végső, puha, meleg fészekbe.”

A karácsonyt is meg kell tisztítani mindattól, amit a fogyasztói, szekularizált, hitetlen világ rakott rá, még a szimbólumaitól is megfosztva azt. Karácsony kapcsán folytassuk az evidenciák sorát – egyben eltávolítva az életünket borító hordalékot. A karácsony a világtörténelem egyik legnagyszerűbb jelenlét-ünnepe: Krisztus születése. Minden születés a teremtés legerősebb jelenléte, a kilenc hónapig tartó teremtő várakozás beteljesülése. Készülés a csodára, egy csecsemőre, aki hús a húsunkból, vér a vérünkből. A szülés, születés véres valóság, nem az a hamis „jézuskás” történet, ami elfedi a lényeget. Elfedi azt is, hogy az Isten Fia egy istállóban, a városból kitaszítva született, egy jászolba fektetve. Istennek az emberrel való szolidaritása teljessége ez…

Azt mondjuk, hogy karácsony a szeretet ünnepe: egymást próbáljuk szeretni a túlhajtott ajándékozásban a legtöbbször anélkül, hogy a másik számára ajándékká válnánk. Ezzel szemben példát kellene vennünk Isten legszebb tettéről, a megtestesüléséről, arról, hogy közénk lépett, egyszülött fiát küldte közénk, még azt is vállalva, hogy majd meg fogjuk ölni őt. „Krisztus újra földre szállott, vándorlásunk társa lett” – hangzik az 1938-as Eucharisztikus Kongresszus máig énekelt himnuszában. Ezt a születésnapot a szekularizált és Istentől elfordult világ egy kereskedelmi ünneppé tette, amiben a felfokozott vásárlási láz dominál, és a gyakorlati materializmus (amitől a keresztény emberek sem mentesek) cukormázzal leöntött, édeskés, a lényegről elfeledkező, azt eltakaró nappá változtatta. Holott ez egy egészen rendkívüli alkalom arra, hogy azon gondolkodjunk el, hogy itt az Isten szeretete nyilvánul meg, amibe beleolvaszthatjuk a miénket.

Amikor azt mondjuk, hogy a karácsony a legintenzívebb jelenlét ünnepe, annak következményei vannak. Valójában ettől félünk, ettől riadunk meg, és ettől válhat az ünnep egyfajta meneküléssé, távollétté. Istennek ebből a végtelen intenzitású jelenlétéből viszont erőt meríthetünk, és megtapasztalhatjuk, hogy mi is az a jelen levés itt és most, és mindig. És persze megtapasztaljuk azt is, hogy a mi jelenléteink mennyire töredékesek, mennyi feltételhez kötöttek.

A szeretet közelség-bensőségesség és az egymás iránti felelősség együttesen, nem egymás ellen kijátszva a szeretetnek e két dimenzióját. Azok, akik a szeretetnek elsősorban a közelség elemét tartják fontosnak, az én-te kapcsolatokban az első – egyébként törvényszerűen bekövetkező – csalódás esetén magukban is csalatkozva megfutamodnak; azok, akik az egymás iránti felelősséget tartják alapvető fontosságúnak, könnyen viszik törésre a kapcsolatot. A kettő együttesen, szimultán viszont olyan, mint egy jó híd: egyszerre rugalmas és szilárd. Ilyen az Isten: felelős értünk, teremtményeiért és bensőséges, minket megelőző szeretettel szeret minket. Ennek a kézzelfogható jele maga a karácsony, amelyben már benne van elővételezve a húsvét, a kereszthalál és a feltámadás is, karácsonykor erről se feledkezzünk el. A karácsonyi történésekben a transzcendens, végtelen Isten megmutatta a bensőséges dimenzióját, jelenvalóságát a mi kicsiségünkben is. Isten kegyelméből erőt merítve válhat számunkra valóban a szeretet ünnepévé a karácsony.

Weöres Sándor pontos és a mai korra különösen igaz gondolata: „Isten rajtad: végtelen könny. Isten benned: végtelen mosoly.” A mai világ szenvedő, Istentől elfordult, ezért részvéttel mondhatjuk ebben a valóságos világban élve, hogy az Isten rajtunk végtelen sírás – legalábbis kellene hogy legyen, a karácsony bensőséges misztériumát megértve és megélve viszont a bensőséges Isten végtelen mosollyá válhat bennünk. Ezt üzeni a karácsony mindannyiunknak.

(A szerző építész, volt országgyűlési képviselő)

Kapcsolódó írásaink

Bogár László

Bogár László

Ádám karácsonya

ĀA legnagyobb unokám módfelett izgalmas házi feladatot kapott a karácsonyi szünetre, azt kellene szavakba öntenie, hogy vajon miként írta volna meg Madách Imre Az ember tragédiájának elképzelt budapesti színét

Rab Irén

Rab Irén

Közszolgálat német módra

ĀA nyelvet nem ismerik, a forrás mindig a balliberális oldal, a fizetett megmondóemberek és a hasznos idióták