Vitéz Ferenc

Vélemény és vita

Kinek kell szégyelleni magát?

Szobakatedra. A lét magában hordozza a szégyent – állította Heidegger, a filozófus –, ezért a szégyent senki nem kerülheti el, legföljebb szégyene nem derül ki

Máskor egyfajta kompenzációként jelenik meg, illetve maga nem is tehet arról, ami a szégyenét okozza.

Itt csak két irodalmi példát említek. Az 1988-as Sátáni versek miatt az iszlám világ által vérdíjjal üldözött Salman Rushdie 1983-ban írt Szégyen című könyve a szégyenből született erőszakról szól (Pakisztánban szégyent hoz a családra az a lány, akinek fiúként kellett volna megszületnie), a szintén Booker-díjas Coetze Szégyen című, 1999-es regényének cselekménye az apartheid utáni Dél-Afrikában játszódik, s egy élet válságba jutásának, feladásának, majd az élet átértékelésének a története.

Ha valakit meztelenségre kényszerítenek, levetkőztetik, meggyalázzák, közprédára bocsátják: a szégyennel büntetik, megszégyenítik. Emlékezzünk csak az Abu Ghraibban és más iraki börtönökben történtekre, mikor az amerikai katonák a meztelen, halomba fektetett rabok (mint a haláltáborokra emlékeztető trófeák) fölött pózoltak a világhálóra is feltöltött fényképeken, erről a jelenségről Susan Sontag írt döbbenetes esszét A mások megkínzásáról címmel, amely olvasható a 2008-ban magyar nyelven is kiadott Egyidőben című kötetében.

Amikor viszont valaki meztelenre vetkőzik, és úgy mutatja meg magát mások előtt, önként vállalt szégyenével, feladott szemérmével szeretné bizonyítani, hogy már vezekelt, és méltó a megbocsátásra. A politikusok és a művészek között is találunk néhány olyan embert, akit nem rettent a fizikai vagy az allegorikus meztelenség, tudván közben, hogy a politikus és a művész is szerepet játszik – jó esetben a szerepe megegyezik saját karakterével.

Talán ez nem vonatkozik a toleranciát jelszavazó, ám a mások tűrőképességét semmibe vevő felvonulásokra, ott ugyanis a meztelenség (és a többi) inkább provokációnak tekinthető, nem pedig őszinte kiállásnak, és nem vonatkozik a felnőtt videókra sem, ahol a meztelenség fogalma, a tárgyiasuló érzékiség, az érzéketlenséget vagy az emberi létezés teljességére való alkalmatlanságot fejezi ki.

Mind a kettő hazugság és megtévesztés: a felvonulás és a pornó is, nem beszélve arról, hogy az ideológiai alapon szerveződő demonstrációkban mindig van valamilyen pornográf elem. Minden nagyobbnak, többnek, hosszabbnak és kielégítőbbnek látszik a valóságnál, de még az esetlegest, a kicsit, a jelentéktelent, sőt a károsat és ártalmasat is pozitív trenddé lehet formálni, amit a liberális média még tovább tud fokozni. (Umberto Eco több esszéjében járta alaposan körbe a témát, tudniillik, hogy a mediatizált társadalom mindent képes elhinni, még a legnagyobb képtelenséget is, lemondva józan eszéről és egészséges értékítéletéről, míg önként hajtja bele a fejét a [liberális] hazugságok jármába.)

Bevallom, szoktam olyat álmodni, s ezzel talán nem vagyok egyedül, hogy meztelen vagyok, kint, az utcán, ismeretlenek előtt, s nem tudom eltakarni a szemérmemet. Szégyellem és megalázottnak érzem magam. A pszichológusok bizonyára súlyos következtetéseket vonnának le ebből, hogy milyen rejtett frusztrációim vannak, a filozófusok talán csak legyintenének, hogy ez szükségszerű, hiszen „a lét magában hordozza a szégyent” – miért csodálkozom rajta, hogy velem is megtörténik?! Én meg azt látom az álombeli meztelenségben, hogy sok mindent eltitkolok mások előtt a hétköznapi életben, és hiába törekszem a maximalizmusra, vannak olyan vonásaim, amelyekre nem lehetek büszke. (Egy ilyen álom után nem szoktam jól érezni magam, egyébként pedig „nudista” vagyok, amikor írok, főleg akkor, ha verset, mert mindig meztelenre kell vetkőznöm – ám ha ez sikerül, már nincs is szégyellnivalóm.)

Kosztolányi Dezső új, az 1924-es A bús férfi panaszai után írt versei 1928-ban, Meztelenül címmel jelentek meg, s az első versből, a Csomagold be mind című költeményből fejthetjük föl igazán a teljes jelentést. „Csomagold be mind, ami volt, ami régen / volt, ami édes, mind csomagold be, / ami több, mint játék, szerelem, több, mint / élet is, a kin­cseim csomagold be, / régi szavam, az aranyt, kevélyen / csengő rí­meim, melyekkel magasan / röpültem a többi fölött, s ékes igéim, / mind-mind csomagold e batyuba, / abba, amit hoztam, s hagyd az úton másnak, / hogy hősi-igazul járjak egyedül, / egyszerű ember az egyszerű földön, / s meztelenül legyek, amint megszülettem, / meztelenül legyek, amint meghalok.”

Kosztolányiról úgy vélekedik az irodalomtörténet, hogy a metafizikai távlatok és filozófiai lehetőségek kevésbé ragadták meg, inkább a játékosság dominálta költői kifejezését, ellenben a többi közt ez a fenti vers(részlet) arra utal, hogy a meztelenség mint filozófiai/metafizikai fogalom igenis meghatározta Kosztolányi költői és emberi attitűdjét. Önértelmezéséből kiderül, hogy „csengő rímeit” és „ékes igéit” a sorssal (vagy Istennel) való találkozás meztelen pillanatában félre kell tenni, minden összegyűjtött talmi „értékről” le kell mondani, hiszen nincstelenként jöttünk a világra, és ugyanúgy kell távoznunk belőle.

Persze, a nincstelen világrajövetel csak filozófiailag helytálló. A születésünkkel együtt megkapott kulturális tőke – vagy a pozitivista miliőelmélet és a szocio-biologizmus hívei szerinti naturalista meghatározottság – cáfolni látszik a „meztelen” születést. Ám a szépen felöltöztetett távozásunk a fizi­kai létből mégis meztelen, és csak akkor van okunk a szégyenre, ha szégyent hagyunk örökségül a ránk emlékezőkre.

A legtöbb szégyellnivalója rendszerint mindig annak van, aki nem szégyelli magát, hogy mások bűneit fölemlegesse. Ezzel mintegy kihangosítja önmaga feddhetetlen voltát, és büszke arra, hogy saját bű­neit a mások félrelépéseivel igyekszik eltakarni – függetlenül attól, hogy a bűn, mindenki fölötti ítéletként, egyforma. A hívő és hitetlen számára egyaránt bűn, ha például a Tízparancsolat bármelyikét is áthágja – a teológia moráletikája és a büntető törvénykönyv is szankciókkal sújtja a parancsolatok megszegését.

Érdemes volna így azon is elgondolkodni, hogy mi zajlik például az unióban. Az egyszeri uniós képviselő a parlamentben azt hangoztatja, hogy mennyire toleráns és liberális, miközben a lelkében talán egy korrupt fasiszta, értve a jelző alatt, hogy mindenáron meg akarja büntetni, ha valaki más, ha valaki különbözik tőle, ha veszélyezteti a hatalmát és a gazdája elképzeléseit. Egyes magyar embereknek (a hétköznapi egzisztenciáktól a közszereplőkig) lehet szégyellnivalójuk, Magyarországnak azonban nem!

Az ország léte magában hordozza a Heidegger-féle szégyent, ezt azonban leginkább a klasszikus Trianon-szobor, a megcsonkított meztelen női akt, a végtagjaitól (országrészeitől) megfosztott torzó fejezi ki, a francia Émile Guillaume alkotása, amelynek egyik változata Debrecenben látható. Mindennap elmegyek előtte, s arra gondolok, hogy miért lehetek büszke a magyarságomra, és miért nem szégyelli magát Európa…

(A szerző irodalomtörténész)

Kapcsolódó írásaink

Dippold Pál

Dippold Pál

Soros-bukta

ĀSoros Györgynek nem tetszik az Európai Tanács pénzpolitikája. Maga az EU sem tetszik neki