Domonkos László

Vélemény és vita

Dekabristák 2020

A közhellyé laposított mondás, miszerint a történelem ismétli önmagát, javításra szorul: a történelem időnként nagyon szeretné megismételni önmagát – de sohasem tudja

A Pallas nagy lexikona szerint a dekabristák a fél évtized híján éppen kétszáz éve, 1825 decemberében kitört oroszországi felkelés résztvevői voltak (maga a dekabrista szó decemberi embert jelent), akik Szentpétervárott megpróbálták megdönteni I. Miklós cár hatalmát. „A decemberi forradalmat egy véletlen eset: trónváltozás idézte elő, s az volt a célja, hogy nagyobb politikai és állami változásokat hozzon létre.

Maga a szövetkezés onnan eredt, hogy az orosz tisztek a napóleoni hadjáratok alatt huzamosan tartózkodván Német- és Franciaországban, megismerkedtek ott a szabadabb eszmékkel. (…) A forradalmat főképpen az orosz hadsereg tisztjei készítették elő, de az összeesküvésben a polgári emberek is részt vettek.”

A közhellyé laposított mondás, miszerint a történelem ismétli önmagát, javításra szorul: a történelem időnként nagyon szeretné megismételni önmagát – de sohasem tudja. (Lásd a nagy ókori aranyigazságot: nem léphetsz kétszer ugyanabba
a folyóba.) Vannak persze, akik ezt nem látják be. Magyarországon sem.

Megszaporodóban az ál- és önjelölt forradalmárok, remélem, észrevették. Mintha csupa újmódi dekabrista hangoskodna, így az esztendő utolsó havában (is), Hungária annyi igazi forradalmat-szabadságharcot megért, meggyötört terepein,
kis- és nagyvárosi lázongók, akik a parkolási nehézségektől a Covid-kezelésén át az időjárásig az égvilágon mindenért a „Zorbánt” okolják mind ócskább-alpáribb stílben, mind primitívebb indulatokkal. Fodrásznál és bolti pénztárgép előtt, buszon és aluljáróban, alkalmi találkozásokkor és az internet vegyessaláta-dzsungelében, mindegy.

A 2020-as dekabristák a „Zorbánt” teszik felelőssé az egészségügy helyzetéért és a nyugdíjakért, a tartós esőért, és a Fidesz, ha hiszik, ha nem, ebben már szinte csak járulékos elem. Azok lopnak és kész, többet nemigen foglalkoznak vele.

De a „Zorbán”, az igen! Nemcsak álszent, prűd és bűnpártoló (persze „a bandájával együtt”), de nagyjából Batu kán országpusztító hordáinak és Vito Corleone professzionalista maffiózó legényeinek vezetőjévé is kineveztetik – minden rossz eredendő és elsöprendő eredőjének.

A riasztóan eszelős, irracionális gyűlölködés pedig csak fokozódik, úgy látszik. És nemcsak primitív panelprolik és iskolázatlan, félanalfabéta ösztönlények a dekabrista hangadók és harcosok, nem.

A helyzet ennél sokkal rosszabb. Volt iskolatársaim – jól menő ügyvéd, válóperekre specializálódva, hasonlóképpen levesbe aprítani valóval jócskán rendelkező fogorvos, egykori nagyvállalat igen menő és ennek megfelelő nyugdíjjal bíró gépészmérnöke (hogy hirtelenében csak hármójukat említsem) – éppúgy a dekabrista élcsapatba tartoznak (mint erről sűrűn bombázásra küldözött üzeneteik tanúskodnak), mint a fodrásztól ismert, jól szituált öregúr vagy éppen egykori Duna tévés (bizony!) kollégáim egyike-másika. Vannak szép számmal.

És azonnal kijelentendő: ezek az emberek nem szocik. Nem is DK-sok, pláne nem Momentum-aktvisták. (Legtöbbjük tudtommal a Kádár-korszakban még párttag sem volt.)

Csurka Istvánt és néhány kiváló, újabban egyre többször aggódva megszólaló politológusunkat kell idéznem sürgősen: ébresztő, magyarok! Ellenségeink elszántak és leleményesek, mint a Borgiák.

A manipuláció csúcstechnológiája pedig akkora, hogy az a gyanúm, még mindig nincs fogalmunk róla igazából.

Az orosz dekabristák összeesküvése a nagylexikon szerint „voltaképpen szabadkőművesi szövetkezés volt, de elsősorban politikai célokra alakult”.

Stimmel.

A folytatás: „A titkos társulatok két fő csoportban egyesültek, ezek egyike az északi, másika a déli szövetség volt. (…) Azzal a tervvel is foglalkoztak, hogy ha majd 1826 május havában – amint tervezve volt – Sándor cár déli Oroszországban hadi szemlét tart, őt megölik s a kormányt felforgatják.”

Mindez persze, a kétszáz éves példázatanalógiával egyetemben – hallom előre – rémlátás, összeesküvés-elmélet, sokadjára vagy legalábbis erős túlzás.

Bár így lenne.

Ukrajna vagy a totálisan behülyített Nyugat-Európa példája ugyan elég szemléletes ellenpélda, de maradjunk még egy kissé a dekabristáknál. Pontosabban a korabeli fejleményeknél, mert ha ezeket felidézzük, talán nyilvánvalóbb lesz, hogy egy rendkívüli kvalitású magyar miniszterelnök nem mindennapi személyisége és teljesítménye vált ki éppen ilyen szélsőséges indulatokat – együtt az elmúlt évtized páratlan értékeinek támadhatatlanságával… A dekabrista puccskísérlet „keserves véget ért, (…) részeseit, szám szerint mintegy 120-at Szibériába küldték”. És talán a legfontosabb: az események után az orosz diplomácia körlevélben tájékoztatta az illetékeseket a történtekről. Kísértetiesen ismerős mondatok: „Széles összeesküvés, melynek célja az volt, hogy Oroszországot a teljes rettenetes anarchiába taszítsa. (…) Az összeesküvésnek egyebek közt a célja Oroszország megmentőjének, Európa békeangyalának élete elleni merénylet volt. Hiszen az összeesküvők készültek (…) mindenben utánozni azokat a bűntetteket, amelyek történtek Cadizban, Nápolyban és Torinóban. (…) ez nem felkelés volt.”

Ám itt még (talán) nem tartunk. Viszont Strache ellehetetlenítése, Salvini, Trump megbuktatása nem volt elég. Nem is lesz. Az önkéntes hülyék meg – Sztálin hasznos idiótái 2020-as dekabrista mezben – mind hangosabbak. Lépni kell.
Az évnek nemsokára vége. A harc folytatódik.

(A szerző író)

Kapcsolódó írásaink

Jerzy Targalski

Jerzy Targalski

Birodalmi adók és ideológia

ĀMinden birodalomnak szüksége van egy összetartó ideológiára, amelyet, ha fenn akar maradni, minden alattvalóra ki kell vetni

Deme Dániel

Deme Dániel

Védőoltás? A fehérek, kérem, álljanak a sor végére!

ĀA nyugati országokban épp kezdődő Covid–19 immunizációs program keretén belül egyes hangadók azt követelik, hogy a védőoltást először a fekete, hispán és más etnikai kisebbségek kapják meg, mielőtt a fehérek is sorra kerülhetnének