Hetesi Zsolt

Vélemény és vita

Nincs tudományos összeesküvés, csak a könyörtelen valóság

Önmagában egy szenzációsnak tűnő új eredmény még nem jelent semmit, csak akkor, ha mások is megerősítik, és az újdonságot bejelentő cikk számos kedvező hivatkozást kap, ezzel az eredmény elfogadottá válik

Az éghajlatváltozásról, pontosabban annak emberi eredetéről vitázni csak úgy érdemes, ha nagyon körültekintően és hozzáértőn nyúl az ember a kérdéshez. A tudományos módszer magában hordozza a tévedés lehetőségét, de azt is, hogy a hibát ki lehessen mutatni. Önmagában egy szenzációsnak tűnő új eredmény még nem jelent semmit, csak akkor, ha mások is megerősítik, és az újdonságot bejelentő cikk számos kedvező hivatkozást kap, ezzel az eredmény elfogadottá válik. Ha azonban – tűnjön akár világrengetőnek is az eredmény – még szaklap sem hajlandó közölni, akkor abban valami hiba kell hogy legyen, nem új eredmény. Mert a tudomány így működik: az új elméletet meg kell erősíteni, meg kell vizsgálni, hogy hol bővíti jelenlegi tudásunkat, hol épül a meglévőre, alá lehet-e mérésekkel támasztani. Itt szeretnék eloszlatni egy közkeletű tévhitet, ami az új eredményekre vonatkozik. Ma már a tudományban rendkívül ritka az olyan felfedezés, amely egy régebbi elméletet teljes egészében kiüt a nyeregből és a helyére lép, inkább olyan eredmények születnek, amik egy-egy homályos foltot tisztáznak, vagy kibővítik egy elmélet hatókörét. Egy példával hadd érzékeltessem mindezt. A relativitáselmélet nem érvénytelenítette a newtoni mechanikát, hanem a nagyon nagy sebességek tartományára új összefüggéseket adott meg, amelyeket a mérési tapasztalat is megerősített, a newtoni mechanika pedig továbbra is érvényes kis sebességek tartományában. Senkinek nem jutna eszébe felkapni a fejét egy Einsteint cáfolni igyekvő magánkiadású könyvre vagy önjelölt tudósra, aki saját világraszólóságát hangoztatja, mert a tudomány, amint írtam, nem így működik. Régen előfordulhatott, hogy egy képzett, művelt ember akkor is elért nagy eredményt, ha nem a tanult szakmájáról volt szó, ma ez nagyon ritka jelenség.

A Magyar Hírlap hasábjain lassan három hónapja tartó vitát az éghajlatról ebből a szempontból nem érzem megfelelő terepnek az érvek ütköztetéséhez, hiszen itt a tudományos módszer nem tud érvényesülni, mivel nincs mód arra, hogy egy-egy érvet kellő mélységig tárgyalhassunk, továbbá vannak erre megfelelő tudományos fórumok. Környezetpolitikai szempontból már más a helyzet, azonban az érvek egy síkra hozatala gyakorlatilag követhetetlenné teszi a vitát – mert nem azonos súlyú az a kijelentés, hogy a szén-dioxid valójában elenyésző hatású üvegházhatású gáz, és az, hogy az IPCC hiteltelen vagy elfogult. Csak halkan jegyzem meg: ha már darabra mérjük, hogy a vitában hányan tették le írásukkal a voksukat egyik vagy másik oldalon, azt is nézzük meg, hogy a félrevezetőnek, elfogultnak, szakmai hozzáértést nélkülözőnek kikiáltott IPCC nevét hány cikkben sikerült egyáltalán helyesen kibontani angolul? S ha ez nem sikerült – mert több cikkben nem sikerült, ez van –, ugyan honnan lehetne hiteles információjuk az említett pamfletek szerzőinek arról, hogy miképp néz ki az IPCC berkeiben a kutatómunka menete?

Nem szeretném a továbbiakban szétfeszíteni a műfaj kereteit, de Lóránt Károly javaslatát megfogadva a vita tudományos részével szeretnék foglalkozni, sőt ennél tovább nem is szívesen mennék, szóval ki kell térnem néhány szigorúan tudományos kérdésre, amelyek a vita során fölmerültek, sajnos minden érvre, gondolatra nem lehet a jelen műfaj korlátai miatt válaszolni.

1. Elhangzott, hogy a légkörben található szén-dioxid körülbelül öt százaléka emberi eredetű. Ez az állítás tévedés, és tényként beállítani hibás. A légköri szén-dioxid koncentrációja az ipari forradalom előtt 280 milliomodrész (ppm) volt, lényegében az utolsó jégkorszak óta. Jelenleg ugyanez a szám 411 ppm. Valami csak történt az elmúlt mintegy háromszáz évben, ami előtte nem volt a rendszer része, nem? És valóban, a fosszilis források égetése az, ami erre magyarázatul szolgál. A jelenségnek van egy közvetlenül mérhető része is. A fosszilizálódott maradványokban más a szénizotóp-összetétele, mint a légkörben található széné, mert a növények előnyben részesítik a könnyebb C12-izotópot, így a fosszilis források égetése során felszabaduló szén-dioxid relatíve növeli a légkörben a C12 mennyiségét, a C12:C13 arány megváltozik, ami mérhető, és pont úgy változik, ahogyan nő a szén-dioxid-koncentráció. Ez a változás pedig nem öt, hanem 45 százalék! (168. számú cáfolat a Skeptical Science weboldalon)

2. Az is elhangzott a vita során, hogy az igazi és sokkal fontosabb üvegházhatású gáz a vízpára. Ez természetesen igaz, a vízpára felelős az üvegházhatás körülbelül hatvan százalékáért, de az állítást tovább kell gondolni, hiszen nem a vízpára kontrollálja a hőmérsékletet, hanem a hőmérséklet kontrollálja a vízpára mennyiségét. Ennek az az oka, hogy az atmoszféra hőmérséklete korlátozza a vízpára maximális mennyiségét a légkörben, a maximumérték fölött a víz nem marad a levegőben, kicsapódik. A szén-dioxid és még néhány üvegházhatású gáz (metán, nitrogén-dioxid stb.) ezzel ellentétben a légkörben nem tud kondenzálódni, és pontosan ezek a gázok kontrollálják az éghajlatot. A növekvő hőmérséklettel ráadásul nő a párolgás is, ezzel a vízpára mennyisége a légkörben, ez egy öngerjesztő visszacsatolás. (36. számú cáfolat a Skeptical Science weboldalon)

3. Ennek az előbbi érvnek a továbbfejlesztéseként jelent meg a vita során több írásban is Miskolczi Ferenc elmélete, amely lényegében azt állítja, hogy a Föld légköre önszabályozó az üvegházhatás tekintetében, azaz ha nő a szén-dioxid koncentrációja, a vízpáráé csökken, összesített hatásuk állandó marad. Néhány hónappal ezelőtt kezdtünk bele egy tudományos megbeszéléssorozatba Miskolczi Ferenccel, így az érv elméleti hátteréről egyelőre korai többet mondani, mint annyit, hogy a nemzetközi tudományos közösség nem fogadta el valósnak, továbbá úgy tűnik, hogy a légkörben a vízpára mennyisége nem csökken, ahogy Miskolczi elmélete szerint kellene, hanem nő. Még annyit Miskolczi Ferenc kapcsán hozzá kell tenni, hogy ha ez az elmélet éppen nem is működik, a színképvonalak numerikus számításai kapcsán ő már letette névjegyét az asztalra, nincs szégyenkeznivalója.

4. Néhány mélyebbre ásó érv a korábbi írásokban – már ami a fizi­kai hátteret illeti – úgy beszél az üvegházhatásról, mintha azt szegény Arrhenius kitalálta volna 1896-os cikkében, aztán azóta mindenki változtatás nélkül átvenné. Ebben az a csúsztatás, hogy időközben a fizikában a kvantumelmélet hozott óriási forradalmat, és természetesen a molekulák elnyelési színképét is ez az elmélet írja le, amely Arrhenius után harminc évvel született meg. Meglehet, nem könnyű dolog megérteni a színképvonalak kiszélesedését, amely az abszorbens molekulák koncentrációjától, a hőmérséklettől, a nyomástól stb. függve bonyolult összefüggéseken keresztül számolható ki, de azért nem szabad azt sugallni, mintha a modern kor légkörfizikusa egy százhúsz éve kitalált módszert követne, figyelmen kívül hagyva a molekulák kvantumelméletét.

5. Olyan érvet is találni, miszerint a szén-dioxidból már hiába rakunk többet a légkörbe, mert az alsó légkör telítődött vele, azaz nem nő tovább a szén-dioxid abszorp­ciós vonalain a kifele menő sugárzás elnyelése. Ez az érv két szempontból sem helytálló. Egyrészt azért, mert a színképvonalak kiszélesedése egészen addig növekszik, amíg nő az abszorbens gáz koncentrá­ciója (bár nem lineárisan), másrészt pedig azért, mert a légköri sugárzási átvitelt leíró úgynevezett áramlási egyenletben nemcsak az szerepel, hogy egy adott elnyelő közegen keresztül mennyit veszít a sugárzás az intenzitásából, ha áthalad, hanem mivel az elnyelő közeg maga is sugároz, minden rétegnek van kibocsátása is, amit a forrásfüggvény jelenít meg az átviteli egyenletben. Ennek megoldása bonyolult fizikai probléma, de semmiképp nem kerülhető meg, a probléma nem egyszerűsíthető le. (74. számú cáfolat a Skeptical Science weboldalon)

6. Az egyik vitairatban Zlinszky János, a növekedés korlátairól írott gondolatai olyan kritikát kaptak, amelyek nem helytállók, és népszerű városi legendán alapulnak.
A „növekedés határai” címmel zajlott kutatás 1973-ban ért véget, és egy akkor újszerű módszert alkalmazott, számítógépes modell keretei között, kilenc forgatókönyvben vizsgálta, milyen lehetséges jövő vár a társadalomra. A vizsgált paraméterek a népesség számát, az ipari teljesítményt, az élelemtermelést, a rendelkezésre álló nyersanyagokat fogták át, azt kutatva, miként alakulnak ezek különféle beavatkozások (takarékosság, új technológiák) esetén és beavatkozás nélkül. 2008-ban és 2014-ben összevetették a kulcsparaméterek valós alakulását 1973 és 2008, illetve 2014 között (G. Turner: Is Global Collapse Imminent? An Updated Comparison of The Limits to Growth with Historical Data, 2014), és azt találták, hogy a beavatkozás nélküli pályát követi az emberiség azóta, nagyon nagy pontossággal, amint arról a cikk ábrái meggyőzően árulkodnak. Az, hogy ezen modellezés jóslatai pontatlanok lennének, távol áll a valóságtól.

7. A növények válasza a szén-dioxid-többletre egy sokkal összetettebb jelenség annál, hogy redukálni lehessen a több szén-dioxid–nagyobb terméspotenciál arányosságra, amely ráadásul nem minden esetben igaz. A megnövekedett szén-dioxid-koncentráció és a növények erre adott válasza összetett, sokkal több tényezőtől függő folyamat, amiről egyelőre kevés tudásunk van ellenőrzött körülményeken kívül (üvegházi kísérletek) ahhoz, hogy ezt a kedvezőnek tűnő következtetést levonhassuk. (43. számú cáfolat a Skeptical Science weboldalon)

Akik a fentiektől bővebben szeretnének a közkeletű szkeptikus érvek tudományos cáfolatairól olvasni, azok a Skeptical Science nevű internetes oldalon további információkat találnak. A pontjaim után zárójelben a fenti weboldalon az adott szkeptikus állításhoz tartozó megfelelő sorszámú cáfolat tartozik.

(A szerző egyetemi docens, Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kar)

Szerkesztőségünk a témában várja a további véleményeket, észrevételeket a publicisztika@magyarhirlap.hu e-mail címen.

Kapcsolódó írásaink

Szerencsés Károly

Szerencsés Károly

Új bolygórend

ĀA híres és hírhedt történelmi személyiségek élete, jelleme, tulajdonságai mindig vonzották az emberek fantáziáját

Kő András

Kő András

Jelzők

ĀA karácsony és az új esztendő a jókívánságok ideje is. A földi halandó ilyenkor néhány szóban megfogalmazza, mit kíván embertársának